Ivadékhal eledelek
A legtöbbünk az akvarisztikát annak idején főként elevenszülő halfajok (guppi, platti, xifó, molli) tartásával kezdte, ugyanis ezek a legkönnyebben tartható fajok közé tartoznak, jól elvannak a hazánkban elérhető közepes keménységű vízben, és szinte minden fajuk 100 literesnél kisebb medencében is nyugodtan tartható. Ha te is tartasz ilyen fajokat, akkor nyilván jól tudod, hogy időről-időre szaporodnak és ilyenkor egy lelkiismeretes akvaristának gondoskodnia kell az ivadékok számára megfelelő táplálékról. Régebben nem igazán voltak kifejezetten ivadékoknak készített tápok a helyi szaküzletekben, ezért kénytelenek voltunk vágott tubifexet, illetve porfinomságúra őrölt lemezes, felnőtt halaknak készült tápokat adni nekik. Manapság már nem igazán lehet kapni a boltokban élő tubifexet (csővájó férget), ráadásul ez csak a nagyobb fajok ivadékai számára felel meg. Jó hír viszont, hogy a díszhaleleség gyártók haladtak a korral, így manapság már többféle kiváló minőségű, kimondottan díszhal ivadékok számára szolgáló tápok közül választhatsz.
A száraz ivadéktápok többféle változatban készülnek. Közös jellemzőjük, hogy a növésben lévő apróságok igényei és szükségletei szerint lettek kifejlesztve, így tartalmazzák az ivadékok optimális fejlődéséhez szükséges makroelemeket, az összes vitamint és ásványi anyagot is. Ilyenek például a Panzi ivadéktápok, a Sera Vipan lemezes ivadéktápok, és a JBL ivadék eleségei is. Ezek mindegyike tökéletesen megfelelő az elevenszülő fajok ivadékainak és a páncélos harcsák (corydoras fajok) kicsinyeinek.
Ha ikrázó halak, vagy törpesügérek ivadékait szeretnéd felnevelni, akkor egyes fajoknak (pl. a pontylazacok közül néhánynak) megfelelőek a porfinomságú ivadéktápok, viszont számos törpesügér (Ramirezi, Apistogrammák) és a legtöbb közkedvelt pontylazac faj (neonhal, zöld neon, vörös neon, rózsalazac stb.) csak sóféreg lárvával indítható, amihez artemia (sórák) petéket kell beszerezned. Az artemia peték csomagolásán megtalálod a használati útmutatót, amit elolvasva egyből világossá válik majd számodra, hogy hogyan kell kikelteni őket, illetve etetni velük. 2 hét elteltével, már áttérhetsz a száraz eleségekkel történő etetésére.
Néhány tanács:
- az ivadékokat az optimális fejlődés érdekében napi szinten legalább 3 alkalommal érdemes etetni;
- ikrázó fajok és törpesügérek ivadékai esetében, csakis akkor kezd el az etetésüket, ha a picik szikzacskója már felszívódott és elúsztak (keresik az eleséget). Egyszerre mindig csak annyi eleséget adj, amit pár perc alatt elfogyasztanak;
- ha nevelő akváriumban vannak a kishalak, akkor csak kismértékű vízcseréket végezz, mert egy hirtelen vízérték változás végzetes lehet rájuk nézve;
- ne feledkezz meg a nevelő medence szűréséről! Erre a célra egy légpumpára kötött szivacsszűrő tökéletesen alkalmas, ráadásul így az oxigénellátást is meg tudod oldani.
7 termék
Kapcsolódó cikkek
N&D és Vet Life tápok verhetetlen áron! Most jött el a bespájzolás ideje🛒🏃💨
Publikálás: 2025.06.04. / Szerző: OkosgazdiAz N&D és Vet Life eledelek régóta a legnépszerűbbek a tudatos gazdiknál. Ha eddig még csak szemeztél velük, az új, bomba árak most megkönnyítik a nagy döntést.
Létrejött az Okosgazdi Facebook Közösség, csatlakozol hozzánk Te is?
Publikálás: 2024.01.10. / Szerző: OkosgazdiIsmerkedj, kérdezz, oszd meg a tapasztalataid egy barátságos, segítőkész közegben. Szinte minden könnyebb, szórakoztatóbb és jobb, ha együtt csináljuk.
Extra töltősúly, és hatalmas kedvezmények FitActive Next, GetWild és Julius-K9 szárazeledelekre
Publikálás: 2022.08.10. / Szerző: OkosgazdiIsmerd meg az Okosgazdi webáruház legújabb akcióit, amelyek keretében a FitActive Next Classic Lamb, illetve GetWild Adult Chicken szárazeledeleit extra töltősúllyal kínáljuk. Ajánljuk figyelmedbe továbbá a FitActive Next Puppy, illetve Julius-K9 GF City Dog két zsákos kiszereléseit is, amelyek webáruházunkban most időszakosan extra magas árkedvezménnyel vásárolhatóak meg.
Elindult az Okosgazdi.ro, most már Románia területére is szállítunk
Publikálás: 2022.04.14. / Szerző: OkosgazdiAz elmúlt években számos megkeresés érkezett hozzánk a határon túli magyaroktól, köztük Erdélyből, hogy szeretnének állateledel és/vagy felszerelést rendelni kutyájuknak, macskájuknak, illetve egyéb kedvenceiknek webáruházunkból. Elsősorban logisztikai okokból őket sajnos eddig nem állt módunkban kiszolgálni. De most örömmel jelenthetjük be, hogy a minap elindult az Okosgazdi romániai webshopja, amely az Okosgazdi.ro Internet címen érhető el. Így most már egész Románia területére lehet rendelni kínálatunkból.
Vadiúj Acana és Orijen száraztápok elérhetők kínálatunkban kutyák és macskák részére
Publikálás: 2021.10.30. / Szerző: OkosgazdiKényeztesd kis kedvenceid az Acana és Orijen szuperprémium állateledelek gyártójának legújabb termékeivel! Bemutatkozik Az Orijen Small Breed, melyet maximálisan a kistestű kutyák igényei alapján fejlesztettek ki. Ezen felül cicáid számára is remek híreink vannak: az Acana macskaeledelek között négy vadonatúj változat kapható a bársonytalpúak legkülönbözőbb igényeire szabva. Új termékek, a megszokott kiváló minőség!
Vásárlóink írták
További véleményekTermékek / Farkaskonyha Joint Aid
A Tacskóm imádja az ízét. Rászórom a reggeli-vacsorára, pár csepp víz rá és tökéletes!
Jó minőségű termék!
Termékek / Farkaskonyha Új-Zélandi zöldkagylópor
Nekünk bevált nagyon! Csak természetes anyagok vannak benne!
Termékek / Delikan Prima Energy Red Meat
Többször rendeltem már, a kutyáim szeretik, én ajánlom ezt a terméket.
Termékek / Trixie játszó alagút nyulaknak
Nagyon szeretik a nyuszik. Minden nap belebújnak többazör is, akár el is kerülik egymást középen. Vanda ügyesen tud tolatni is. A termék jól bírja az erőpróbákat. Jó ötlet volt a vásárlás, szórakoztató játék a nyusziknak
Termékek / Alice Adult Balance Lamb & Pumpkin
A kutyám imádja ezt a tápot. Nagyon jó, hogy csirkehús mentes. Nagyon megvagyok elégedve. Még rendelni fogok.