Békák, vízi csigák, teknősök, kagylók, madarak és egyéb élőlények a kerti tóban

Egy megfelelő méretű, szakszerűen elkészített és karbantartott kerti tó 1-2 hónap elteltével nem csupán a betelepített halak és növények számára szolgál élőhelyül. Idővel más állatfajok is megjelennek a tóban, illetve annak közvetlen környezetében. Nekik köszönhetően még több élettel telik meg a saját kis vízi világunk és így idővel egyre jobban hasonlít majd a természetes hazai élőhelyekre: holtágakra, lassú folyású patakokra, tavacskákra.

A tavasz elejétől kezdődő, késő őszig tartó időszakban a kerti tó számtalan izgalmas, érdekes megfigyelésre kínál lehetőséget számunkra, amihez gyakorlatilag semmi mást nem kell tennünk, mint leülni a tó partjára és csendben szemlélődni. A párom gyakran él azzal a kifejezéssel, ha szóba kerül az akvarisztika, mint téma, egy-egy baráti társaságban elköltött vacsora során, hogy ez a hobbi tulajdonképpen nem más, mint a meditáció egy modern, formája. Ez alapján minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy a kerti tó a szabadtéri meditáció egyik legjobb formája, amelynek az elsajátításához semmilyen speciális technika nem szükséges. Amikor egy kemény munkával eltöltött nap végeztével kiülök a kerti tavunk mellé a hintaágyba és semmi mást nem csinálok, csak nézem, ahogyan úszkálnak a halak a tó partján, napoznak a békák a kis sárgafülű ékszerteknősünk társaságában, repkednek a színpompás pillangók, és a különböző méretű, színű szitakötők, szomjukat oltják a tó vízéből a kertünk körül élő énekesmadarak ... ilyenkor teljesen ellazulok és eltölt a semmi mással össze nem hasonlítható tökéletes nyugalom érzése.

Kezdjük akkor a legkisebbekkel! 

A tavunk beüzemelését követően az első „albérlők” a molnárkák voltak. Őszintén szólva nagyon meglepődtem, amikor első ízben felfedeztem őket, mert korábban azt hittem, hogy csak természetes vizekben fordulnak elő, de rendkívül gyorsan, pár hét alatt felfedezték a mi kis tavunkat is, amely úgy tűnik tökéletesen biztosította számukra a megfelelő környezetet, életkörülményeket.

Eléggé mókás kis rovarok, ugyanis a víz felszínén „korcsolyáznak” villámsebesen, kihasználva a víz felületi feszültségét, így nem süllyednek el. Ha valamilyen más rovar, például egy légy pórul jár és belepottyan a vízbe, akkor a molnárkák – akik egyébkén a poloskák rendjébe tartoznak – egyből lecsapnak rá. Dehát a természetben így mennek a dolgok…

A molnárkákat követték a különböző hazai szitakötő fajok, amelyek között a kisebb méretű sárkány-szitakötők (Coenagrionoidea) voltak a legtöbben, de a közepes méretű karcsú acsák és a nádi acsák is megjelentek. Napközben előszeretettel pihentek a sás és a nád hajtásain, olyan helyeken, ahonnan jól belátták a tó környékét, és időről-időre lecsaptak az arra szálló kisebb rovarokra, szúnyogokra.

Szitakötő a tóparton

A kerti tónak köszönhetően alkalmam nyílt megnézni a párzásukat és a peterakásukat is, aminek eredményeként a következő év tavaszán a tavunk tele lett szitakötő lárvákkal. Ők szépen ki is fejlődtek és kifejlett rovarként elhagyták a tavunkat, mivel ekkortájt a halaink még kisméretűek voltak így nem jelentettek rájuk potenciális veszélyt.

Akkor tudatosult bennem igazán, hogy nem csak a trópusi, szubtrópusi tájakon élnek lélegzetelállítóan színpompás látványt nyújtó pillangók, amikor megépítettük, és beüzemeltük a kerti tavunkat. Nem tudom pontosan miért, de sokkal több faj jelent meg a kertünkben a tónak köszönhetően, amelyeknek egyedei napi rendszerességgel keresték fel a tavunk környékét.

Pillangó pihen meg a vízből kikandikáló békán

Természetesen a darazsak megjelenését mi sem „úsztuk meg”, hiszen ahol vízforrás van, ott a darázs dolgozók a nyári kánikula idején előbb-utóbb megjelennek, mivel ők szállítják a folyadékot a fészekben fejlődő lárvák számára. Mivel sajnos többször is megcsíptek, ezért a férjem kiderítette, hogy hol van a fészkük (a padláson volt) és egy darázsirtó / lódarázsirtó spray segítségével megszabadult tőlük.

A méhekkel – mivel egyáltalán nem voltak agresszívek – soha, semmilyen problémánk nem volt.

Itt érdekességként megemlíteném, hogy amióta kerti tavunk van, sokkal kevesebb a szúnyog a kertünkben. Az ember azt gondolná, hogy pont az ellenkezője kéne, hogy legyen a helyzet, hiszen egy tó remek hely a hazai szúnyog fajok számára a szaporodáshoz. A valóság ellenben az, hogy a szúnyogok belepetéznek ugyan a tó vizébe és a lárvák ki is kelnek, viszont a tóban élő különböző méretű növendék halak jóízűen elfogyasztják a lárvákat, így idővel egyre kevesebb szaporodóképes szúnyog lesz a környéken. 

Csigák, kagylók, kétéltűek

Az aranyhalas, vagy alacsony halnépességű, sűrűn növényesített kerti tavakban több hazai vízi csigafaj képviselői is megjelenhetnek, én viszont az évek során csupán a nagy mocsári csiga és a nagy tányércsiga egyedeivel találkoztam, illetve egy olyan fajjal, ami az akváriumokban található postakürt csigára hasonlított testfelépítésében. Mivel szinte csak a tóban lévő algákat „legelték”, ezért semmilyen kárt nem tettek a tó növényzetében, és ahogyan a halaink nőttek, úgy fogyatkozott meg egyre inkább a számuk, míg végül csak mutatóban maradt belőlük. Az utolsó pár példány elfogyasztása valószínűleg a 30-40 cm-es koi pontyaink rovására írható fel. Az alábbi képen egy nagy tányércsiga (Planorbarius corneus) látható egy akváriumban:

Nagy tányércsiga (Planorbarius corneus) akváriumban

Véleményem szerint a hazai édesvízi kagylófajok közül a tavi kagyló tartható problémamentesen kerti tóban, viszont arra fontos ügyelni, hogy legyen a tónak egy olyan mélyebb vízrétegű régiója, amit homokkal töltünk fel a számukra, így kellően komfortosan érezhetik magukat az új otthonukban.

Általánosságban elmondható, hogy kagylóból négyzetéterenként még nagyobb tó esetében sem érdemes 1-2 példánynál többet telepíteni, így megfelelő méretű élettér lesz biztosítva számukra a tó aljzatán. Mivel a tó vizében lévő lebegő anyagokat átszűrve szerzik be a táplálékukat, ezért nem szükséges gondoskodnunk külön az etetésükről.

Amióta az eszemet tudom, mindig is imádtam a békákat és szerettem volna, hogyha a tavunkban kerül belőlük néhány. Sajnos az összes hazai kétéltű és hüllőfaj szigorúan védett, ezért a párom tanácsára lemondtam arról, hogy hálóval befogjak párat, viszont nagy meglepetésemre a tavunk elindítása utáni harmadik évben egyszer csak megjelent a tavunkban három kisebb kecskebéka. Az, hogy hogyan, miként kerültek oda, a mai napig rejtély számomra, mindenesetre egy áprilisi reggelen azt vettem észre, hogy az apró kis brekegők a tó partján napozgatnak és szemmel láthatóan igen otthonosan érzik magukat.

Kecskebéka sütkérez egy növényen

A kecskebéka a hazai varangy fajokkal ellentétben nem csak a szaporodás idejére keresi fel a kerti tavakat, hanem tavasztól-őszig a tóban lakik és csak a tél közeledtével, amikor a víz hőmérséklete már nem megfelelő számára, hagyja el azt. Télre vagy az iszapba, vagy a tó melletti puha földbe ássa be magát, és egyfajta hibernált állapotban tölti a fagyos hónapokat.

Ha megjelennek a kerti tavunkban a békák, akkor általában nem szükséges külön gondoskodni az etetésükről, mert igen ügyes vadászok és a tó körül élő apró rovarokból bőséges választék áll a rendelkezésükre. Nagyobb tavak esetében a béka népesség – ha elegendő táplálék áll a rendelkezésükre  – idővel eléggé elszaporodhat, aminek egyik következménye, hogy éjjelente, ha akarjuk, ha nem „szerenádot” adnak nekünk és a közvetlen szomszédjainknak. Én személy szerint szeretek a kuruttyolásukra álomba szenderülni, de nyilván akad olyan, akit ez zavar. Annak azt javaslom, hogy, ha nem tart igényt a brekkencsekre, akkor költöztesse át őket egy olyan természetes élőhelyre (tóba, holtágba), ahol már egyébként is jelen van az adott faj. Nálam a vízi béka fajok közül csak a kecskebéka jelent meg a tóban, de több más olyan faj is őshonos hazánkban, amely előszeretettel költözik be a kertünkbe, ha adottak a számára ideális életkörülmények (tavi béka, kis tavi béka, vöröshasú unka).

Hazánkban két olyan varangy faj is él, amelyik előszeretettel keresi fel szaporodás céljára a kerti tavakat. A kisebbik a zöld varangy, a „nagy testvér” a barna varangy. Mindkét faj csak időszakos jelleggel van jelen a tóban a tavaszi szaporodási ciklusok során. A jelenlétük, még olyankor is egyből észlelhető, ha nem is látjuk őket, mivel a hímek jellegzetes „berregő” hanggal igyekeznek magukhoz hívni a nőstény egyedeket. A nászuk rendkívül érdekes megfigyelésekre ad lehetőséget és mellesleg remek fotótéma is. Ha elég sűrűn van növényesítve a tavunk és sok benne a hínárféle, akkor jó esély van rá, hogy a petékből kikelő ebihalak közül relatíve sok megéri azt fejlődési stádiumot a nyár végére, amikor végleg elhagyják a tavunkat, és kertünk nyirkos részein élik tovább életüket.

Többen kérdezték már tőlem a kerti tavas ismerőseim közül, hogy lehet-e egy kerti tóban egész évben ékszerteknőst tartani. Nos, végül is lehet, hiszen a saját tapasztalataim alapján a vörös fülű és a sárgafülű ékszerteknős is kitelel az utóbbi évekre jellemző enyhe teleknek köszönhetően hazánkban.

Vörösfülű ékszerteknős a kerti tó partján

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a tóban tartott teknőseink ne kerülhessenek ki a tavunkból és ne tudjanak „átköltözni” semmilyen hazai szabad vízbe, ugyanis invazív fajként kiszorítják az őshonos magyar mocsári teknőst. Mivel a környékünkön több kilométeres körzetben nincs természetes vízi élőhely és a kerítésünk résein sem férnek át, így nálunk nem áll fenn ez a veszély, viszont aki tó, patak stb. közelében lakik, annak gondoskodnia kell arról, hogy a tavát megfelelően elkerítse, így a teknősök nem tudnak elszökni. Mivel az ékszerteknősök falánk jószágok, és eléggé ügyes ragadozók, ezért fontos, hogy gondoskodjunk az etetésükről is, így elkerülhetjük, hogy kárt tegyenek a halainkban. Én ezt fagyasztott hal darabokkal (belsőségekkel együtt), rovar lárvákkal, csigákkal és különböző zöldségfélékkel (pl. biosaláta, pitypang levél) stb. oldom meg.

Az ékszerteknősöknek a következőket nem szabad adni:

  • semmilyen sertéshúsból készült terméket
  • felvágottakat, virslit, párizsit stb.
  • sült, főtt dolgokat
  • sajtféléket
  • macskatápot, kutyatápot
  • konyhai maradékokat

A fagyasztott hal darabokat felhasználás előtt mindig ki kell olvasztani, így elkerülhetők, az emésztő szervrendszeri problémák. Akinek van otthon kerti komposztálója, az nyugodtan adhat a teknősének komposzt gilisztát, sőt időnként csontit is. A teknősök idősebb korukra egyre nagyobb mennyiségben igénylik a növényi eredetű táplálékot, amiről ha nem gondoskodunk, akkor annak bizony a vízi növényeink (főként a hínárok) látják a kárát. Akit érdekel, korábban már írtam arról, hogy én miképpen üzemeltem be a saját komposzt giliszta tenyészetemet.

Madarak és a kerti tó

Emlékszem, hogy annak idején egy ismerősöm örömmel mesélte, hogy a nagyméretű kerti tavába beköltözött egy vadkacsa pár (tőkés réce), és, hogy a remek látványukkal mennyire feldobják most a tavát. Az örömből azonban rövid időn belül üröm lett, ugyanis a madarak rákaptak a tó növényzetének lágy hajtásaira és idővel a hal szaporulat is kárát látta jelenlétüknek. Emellett mivel a tó vízébe ürítenek, a salakanyagaik komoly mértékben leronthatják a kerti tó vízértékeit is. Ha olyan helyen lakunk, ahol a közelben természetes vízi élőhelyek is vannak, a vadkacsákon kívül más gázlómadarak, sőt esetenként akár gólyák is, megjelenhetnek a tavunknál, amelyek a nagyobb koi pontyok kivételével minden más élőlényre (békák, aranyhalak, növendék halak stb.) veszélyt jelenthetnek, ezért érdemes ellenük a tó fölé kifeszített védőhálóval védekezni. Használhatunk erre a célra ultrahangos madárriasztót is, bár ez amennyire én tudom az énekes madarakat is távol tartja a tótól, illetve olyan speciális mozgásérzékelős madárriasztó készülékeket (sima kerti slagra lehet csatlakoztatni őket), amelyek egy vízsugárral locsolják le, a tó környékére leszálló madarakat.

Kacsa és macska a kerti tónál

Szerencsére azért a kerti tavak döntő többségénél nem kell tartanunk a hívatlan, halainkra veszélyt jelentő vízi madaraktól, és főként csak olyan fajok jelennek meg időről-időre a tónál, amelyek a szomjukat kívánják oltani, illetve felfrissülnek a tó vízében a nyári kánikula idején (veréb, kék cinege, széncinege, sárgarigó, feketerigó, zöldike, rozsdafarkú, fecskék, szajkó, kis fakopáncs, nádi poszáta stb.)

Macskák, kutyák és a kerti tó

A saját tapasztalataim alapján egy kutya semmilyen veszélyt nem jelent a tóban élő halakra és más élőlényekre nézve, azt leszámítva, hogy ha úgy szottyan kedve, akkor megfürdik a vízben és szétdúlja a nagy gonddal kialakított parti, sekély zónát. Ha kutyát tartunk, akkor érdemes a tavat elkeríteni, így a kedvencünk nem tehet kárt benne.

A macskákkal már más a helyzet, ugyanis annak ellenére, hogy a halak alapvetően nem tartoznak a természetes táplálékforrásaik közé, előfordulhat, hogy rákapnak a halainkra. Védekezni többféleképpen is lehet ellenünk. Van, aki az ultrahangos készülékekre esküszik, van aki a vízsugárral működő mozgásérzékelős berendezésekre én személy szerint a száraz macskatápra voksolok.

A macska alapvetően kiváló vadász, és minden lehetőséget kihasznál – főleg, ha éhes –, viszont rendkívül kényelmes jószág. Ha adott a számára olyan könnyen elérhető táplálékforrás, amiért szinte semmit nem kell tennie, akkor szinte biztosra vehető, hogy nem áll le a tavunk partján horgászt játszani, hiszen eleve nem kultiválja a vizes közeget. Amikor azt vettem észre, hogy az egyik környékbeli cica rákapott a halainkra, száraz macskatápot kezdtem el kitenni a tó mellé egy esőtől védett helyre. Onnantól kezdve a cica, ha éhes volt, a tápot ette és többé nem strapálta magát a halak kergetésével. Egy idő után már csak vizet inni és napozni járt a tóhoz, sütkérezett a partján és élesített a karmait a tó melletti almafa törzsén. Természetesen nem állítom, hogy ez egy 100%-os módszer, viszont érdemes kipróbálni, hiszen egy zsák olcsóbb macskatáppal nem bukhatunk nagyot, mert legrosszabb esetben is oda lehet ajándékozni valamelyik cicás ismerősünknek. 

Vakond probléma

Úgy gondolom, hogy néhány mondat erejéig érdemes erre a problémára is kitérni, mivel elég sok kellemetlenséget okozhatnak számunkra ezek az apró szőrös kis jószágok, különösen ha nem figyelünk oda rájuk.

Vakond kandikál ki a földből

A vakond védett állat hazánkban, ezért csak olyan módszerekkel védekezhetünk ellene, amelyekkel nem teszünk kárt benne. Sajnos mivel folyamatosan ás, szélesíti, bővíti saját territóriumának üregeit, ezért ha megjelenik a kertünkben, akkor előbb utóbb a tavunk környékén is felbukkannak a vakondtúrások. Ez lenne csak a kisebbik baj, mert, ha a tófólia nem elég vastag, illetve nincs védve alul geotextiliával akkor akár ki is lyukaszthatja azt. Emellett az is előfordulhat, hogy a sekély parti zóna alatt ásva hoz létre járatokat közvetlenül a tófólia alatt így kitúrja az 0-5 cm-es zónába telepített növényeinket és „átrendezi” az általunk kreált mocsári régió domborzatát. Szerintem legjobb védekezése ellene az ultrahangos vakond riasztó, ami típustól függően akár 5-600 m2-es területről is elűzi a nem kívánt „szomszédot”.


Hozzászólások (1)

  • Vendég (#19F0)

    A miénkbe is érdekes módon békák kerültek és valahogy piócák (nadályok) is.

    2017. 03. 19. 20:03Válasz a hozzászólónak

    Oszd meg a véleményed!