A skót juhászkutya - a hűség és a szeretet mintaképe

Bár pontosan nem lehet meghatározni, hogy a világon hány kutyafajta is létezik, de a szám valahol 195 és 500 között helyezkedik el. E rengeteg fajta közül pedig vannak olyanok, amelyek igen ismertek és kedveltek az emberek körében, ugyanakkor léteznek olyanok is, melyekről még soha életünkben nem hallottunk. Nos, annyi bizonyos, hogy a skót juhászkutya az előbbi kategóriába tartozik. 

Mióta ugyanis Eric Knight 1940-ben megírta a Lassie hazatér című művét, majd ezt követően, 1943-ban meg is filmesítették a megható történetet, hihetetlen népszerűségre tett szert a skót juhász, avagy eredeti nevén, a Rough Collie. A cselekmény főszereplői Lassie, a skót juhász és kisgazdája, Joe Carraclough. Lassie-t a kisfiú szülei kénytelenek eladni, aki azonban nem marad új tulajdonosa oldalán, hanem több száz, viszontagságos kilométert téve meg visszatér szeretett kisgazdájához. Bár a filmek sokszor túlzásokba esnek, ebben az esetben a mű írója és a film készítői meglehetősen pontosan mutatták be a skót juhász jellemét, akinek élete középpontjában valóban a család áll.

A filmben szerepelt a később ünnepelt, ekkor még csupán gyermek színésznő, Elizabeth Taylor is, aki ezzel a szereppel hívta fel magára először a közönség figyelmét.

Lassie hazatér

Érdekesség még, hogy (az egyébként nőstény) Lassie karaktere - akit végül egy Pal nevezetű hím skót juhászkutya játszott el - csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. A szóban forgó kutyus egyébként élete során hétszer játszotta el Lassie szerepét, valamint több, akkori hírességgel is találkozhatott, többek között Marilyn Monroe-val.

Lassie - Hollywood

Talán épp nemes megjelenése miatt a skót juhászkutya nemcsak “a szőke bombázó” tetszését nyerte azonban el, hanem a több mint 63 évig uralkodó brit Viktória királynő szívét is meghódította, aki egy, a Skóciában található balmorali látogatása alkalmával találkozott először a fenséges küllemű kutyafajtával. Néhány példányt magával is vitt Angliába, aminek következtében az angolok élénk érdeklődést kezdtek mutatni a fajta iránt.

A skót juhászkutya története - munkakutyából családi kedvenc

Mint ahogyan a nevéből arra következtetni lehet, a skót juhászkutya Skóciából származik. Viszont nem ő az egyetlen, hiszen a skót juhászon kívül még 12 olyan kutyafajta létezik, aminek származási helye bizonyítottan az Egyesült Királyság második legnagyobb országrésze. Ezek a fajták a következők: border collie, border terrier, cairn terrier, dandie dinmont terrier, golden retriever, gordon szetter, shetlandi juhászkutya, skót szarvaskutya, skót terrier, skye terrier, szakállas collie és a westie.  

No, de vissza a skót juhászkutyára. A “lassie kutya” valószínűleg a római csapatok által, valamikor az 5. században került a Brit-szigetekre, ahol a helyi kutyákkal keveredve alakult ki végül a skót juhászkutya. Erre a fajtára, eredeti, angol neve alapján egyébként sokszor csak “collie”-ként hivatkoznak, ám azzal kapcsolatban, hogy ez az elnevezés honnan is származik, számos teória létezik. 

A skót juhász bundája korábban jellemzően fekete volt, így elképzelhető, hogy az angol “coally”, vagyis “szenes” szóból származik a fajta neve, ugyanakkor a skót felföld elnevezése a “collis”, ami így szintén előfordulhat, hogy a collie szó eredete. Vannak, akik úgy vélik, az angol “collar”, vagyis “gallér” szóból származik e kutyafajta elnevezése, de a legtöbben azzal értenek egyet, hogy a skót juhászkutya, vagyis a rough collie a skót felföld fekete fejű és fekete lábú juhfajtájáról, vagyis a “colley”-ről kapta a nevét.

Trikolor skótjuhász

Elegáns megjelenése ellenére a skót juhász ugyanis a régi időkben nem az arisztokrácia négylábú kedvence volt, hanem az egyszerű pásztorok segítője, aki intelligenciájának és vastag, igazán időjárás-rezisztens szőrzetének köszönhetően kiválóan teljesített minden őrzéssel és tereléssel kapcsolatos munkát. 

Míg a collie kezdetben tehát csak a skót juhtenyésztők munkakutyája volt, és így meglehetősen elszigetelten élt, később, amikor Viktória királynő “szemet vetett rájuk”, egyre több területre eljutottak. A királynő ugyanis Európa szerte ajándékozott különböző előkelőségeknek skót juhászt, ami így nemcsak, hogy kitört a skót felföld bezártságából, de sok esetben munkakutya funkcióját is családi kutya és kísérő szerepkörökre cserélte. 

A skót juhászkutya külső megjelenése - nemes és kecses küllem

A skót juhász hím példányainak marmagassága 56 és 66 cm közötti, súlyuk pedig 20 és 34 kg között helyezkedik el, míg a nőstény egyedek 51-61 cm magasak, súlyuk pedig valahol 18 és 29 kg között található. 

Skótjuhász

Bár a cikkben mi most a klasszikus, hosszú szőrű változattal foglalkozunk, mégis érdemes megemlíteni, hogy a skót juhászkutyának kétféle variációja létezik. Az egyik tehát a sokak által jól ismert hosszú szőrű változat, a másik pedig a rövid szőrű skót juhász, ami kevésbé elterjedt, mint a tipikus Lassie-küllemű típus. A szőrzetbeli különbség ellenére jellemük csaknem teljesen egyezik, az egyedüli különbség a hosszú szőrű és a rövid szőrű változat között, hogy az utóbbi sokkal inkább aktívabb, temperamentumosabb kutya. Emellett megkülönböztetjük még az európai és az amerikai collie-t, melyek közt a fő különbség az, hogy az amerikai változat nagyobb termetű, mint az európai fajta.

Visszatérve a megjelenésbeli jellemzőkre, a skót juhászkutya egyik leginkább szembetűnő jellegzetessége a gyönyörű, hosszú bundája, a hosszúkás feje, valamint sötét, mandulavágású szemei. Megjelenése mellett pedig mozgása is egyfajta olyan kellemet nyújt az emberi szemnek, mely miatt úgy érezhetjük, valódi kékvérű ebbel van dolgunk. 

Merle skótjuhász

Ami a színvariációit illeti, a skót juhász - Lassie párhuzam miatt egyesek hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy csupán vörös-fehér változat létezik, ám ez nem igaz, hiszen emellett kékmerle (kékesszürke alapon fekete foltos) és trikolor (fekete-barna-fehér) színösszeállításban is feltűnhet. 

A törpe skótjuhász, avagy a shetlandi juhászkutya

Talán éppen itt, a skót juhászkutya megjelenésének bemutatását követően érdemes röviden szót ejteni a shetlandi juhászkutyáról, becenevén shelti-ről is, mely fajta pontos mása a collie-nak, csak épp hozzá képest mini változatban. Marmagassága mindössze 33 és 39 cm közötti, súlya pedig 8-9 kg körüli.

Shetlandi juhászkutya

A törpe skót juhász jellemben szinte tökéletes mása a collie-nak, talán csak annyi a különbség, hogy kissé élénkebb nagyobbra nőtt rokonánál, valamint hogy több színváltozatban fordul elő. A shetlandi juhászkutya bár kékmerle és trikolor megjelenéssel is bírhat, nem ritkák közöttük a fekete-fehér, vagy a coboly-színekben pompázó változatok sem, mely két utóbbi színkombináció a skót juhászkutya esetében már nem fordulhat elő.

A skót juhászkutya gondozása - nem is olyan nagy gond

Ha hatalmas bundáját vesszük alapul, azt gondolhatnánk, hogy a skót juhász gondozása bizony meglehetősen melós. Nos, bár a szőrzet ápolása valóban odafigyelést kíván, korántsem akkorát, mint amire első pillanatban gondolhatnánk. 

Természetesen a vedlési időszakban a collie-t sem árt hetente legalább kétszer jól átfésülni, de egyébként teljesen elengedő, ha bundáját csak 2-3 hetente keféljük át. A hónalji részt és a fülük mögötti területet viszont nem árt néhány naponta megfésülni, hiszen a szőr állaga ezeken a részeken hajlamosabb a csomósodásra.

Jó tanács a skót juhászkutya fésülésével kapcsolatban, hogy mindig a szőr növekedésével ellenkező irányba keféljük a bundát, ezáltal már egészen a bőrtől kezdve egészségesen tarthatjuk azt. Az is jó ötlet, ha a fésülést megelőzően bevizezzük kissé a bundát, hiszen így könnyebben kezelhető, mint szárazon.

Skót juhászkutya

Ami az eszközöket illeti, a skót juhász bunda ápolásához szerezzünk be egy rugalmas kefét, egy nagy fogú fésűt, egy úgynevezett gereblyét, valamint egy csomóbontó fésűt. 

A szőrápolás mellett a fog- és fülápolásról sem feledkezzünk meg. Hetente több alkalommal is mossuk meg kutyáknak való fogkrémmel a collie fogait, füleit pedig heti rendszerességgel ellenőrizzük, és töröljük át. A fülproblémák megelőzése érdekében fültisztító folyadékkal havi egy alkalommal mossuk át kedvencünk füljáratait. 

A skót juhászkutya jellemzői, vérmérséklete és személyisége - az egyik leghűségesebb kutyafajta

A Lassie-lázat követően - kis túlzással élve - mindenki skót juhászkutyát akart, amit a felelőtlen szaporítók ki is használtak, és ennek következtében sok olyan egyed született, amelynek rossz volt az idegrendszere. Manapság azonban már, a felelős tenyésztőknek köszönhetően, ez a probléma háttérbe szorult, és a legtöbb skót juhászkutya egészségesen születik. 

A skót juhászra jellemző egyébként a félénkség, ám, ha odafigyelünk kutyánk korai és rendszeres szocializációjára, ez sem fog olyan markánsan jelentkezni. 

A fajta példányaira nagyon jellemző, hogy nemcsak, hogy imádják a családjukat, de számukra ők a legfontosabbak. Abszolút maguk elé helyezik őket, és nemcsak a falkavezért, hanem a család minden egyes tagját; egy collie épp olyan jól kijön a felnőttekkel, mint a gyerekekkel. Ha belelátnánk a szívébe, ott bizonyos, hogy a “hűség” szót érzékelnénk belevésve… gondoljunk csak a Lassie hazatér című filmre.

Elizabeth Taylor

Mindemellett igen érzékeny is, és rögtön átveszi nemcsak a jó, hanem a családban érzékelt rossz hangulatot is. Hosszú távon azzal teszünk jót neki, ha kiegyensúlyozott légkört tudunk a számára biztosítani. 

Rossz tulajdonsága nemigen van, talán csak kettő apró hibát tudnánk a szemére vetni. Az egyik, hogy a juhászkutya múltjából fakadóan imád terelgetni. És természetesen nemcsak a vele egy háztartásban élő állatokat próbálja meg irányba rakni, hanem a család minden egyes tagját. Ez olykor idegesítő lehet, de következetes tanítással le lehet róla szoktatni. 

A másik kellemetlen jellemzője az ugatósság. Bár a skót juhász egyáltalán nem agresszív, így a házunkba látogatókat sem fogja soha megtámadni, ugyanakkor megugatni szívesen megugatja őket. Még belépés előtt. Mert ha már benn van a számára ismeretlen ember, inkább tartózkodóvá válik, és megtartja vele a két lépés távolságot. De az ugatásra visszatérve, szinte bármit szívesen megugat, szóval ha mi ezt soknak érezzük, már kölyökkorában igyekezzünk erről leszoktatni… akár otthon, akár kutyaoktató segítségét kikérve. 

A tanulást amúgy imádja a collie, mivel rendkívül intelligens és szinte szomjazza a gazdival közös tevékenységeket. Éppen ezért többféle sportban (dog dacing, agility) is remekelhet, de a hosszas sétákat, kirándulásokat is nagyon élvezi. A lényeg, hogy a gazdival, és a család tagjaival lehessen.

Skótjuhász   Agility

A skót juhászkutya nevelése, tanítása - könnyen tanul

Bár ez a legtöbb kutyafajtára igaz, de a skót juhászkutya esetében külön ki kell emelni, hogy a nevelés és a tanítás csakis szelíd módszerekkel és szavakkal történhet. A collie ugyanis nagyon érzékeny a hangos és agresszív hangnemre. Az ő számára általában elég egy halk utasítás és már teljesíti is kérésünket. 

Fajtájából adódó félénksége okán már kölyökkorában érdemes kutyaoviba, majd kutyasuliba vinni a collie-t, aki így sok más kutyussal és sok olyan szituációval találhatja szemben magát, amikkel egyébként nem. Ez nagyon jót tesz neki, és növelheti önbizalmát, “gyógyítva” ezzel tartózkodó jellemét. 

Báránylelkűsége azonban senkit ne tévesszen meg, hiszen a skót juhász egy nagyon okos kutyafajta, akiből nem hiányzik az egészségesnél egy kicsivel több makacsság sem, ezért nevelése során igyekezzünk mindent nagyon következetesen tanítani neki… különben a fejünkre nőhet. 

Mozgásigénye - egy border collie-val összehasonlítva - nem kimagasló, bár vannak olyan egyedek, amik kifejezetten igénylik az aktív életmódot és vannak olyanok is, amelyek kevés mozgással is beérik és szívesen henyélnek napközben a gazdi közelében.

Skót juhászkutya frizbizik

És a collie-nál ezek a kulcsszavak: a gazdi közelében. Mert mint ahogyan azt már említettük, a skót juhászkutya él-hal a családjáért, ők a legeslegfontosabbak a számára, ezért igyekezzünk őt a lehető legtöbbet a közelükben tudni. Bár hatalmas szőrzete miatt elsőre nem gondolnánk kizárólag benti tartásra a skót juhász esetében, a valóságban mégis az a legjobb megoldás, ha legalább a hideg hónapokban a közelünkbe engedjük kedvencünket. A tavasz beköszöntével és a meleg nyári hónapok során aztán mi, emberek is szívesebben tartózkodunk a levegőn, a kertben, akkor pedig már biztos, hogy collie-nk sem fog vágyni a lakásba, inkább boldogan nyugtatja rajtunk értelemtől sugárzó tekintetét, miközben kinn a tavaszi szellő királyi sörényét lebegteti.

A skót juhászkutya etetése

A skót juhászkutya etetése terén nem kell speciális igényekre gondolnunk, csupán azt kell figyelembe vennünk, hogy kutyánk mekkora súlyú, milyen mozgásigényű, és hogy van-e bármilyen egészségügyi problémája. 

Teljesen mindegy, hogy melyik etetési módot választjuk, a lényeg, hogy a minőségre nagyon figyeljünk. Tehát nem számít, hogy száraz- vagy nedves táppal, vagy a BARF-módszer szerint tápláljuk kedvencünket, esetleg az otthon főzés mellett döntünk, arra kell csak ügyelnünk, hogy a megvásárolandó termékek és alapanyagok csakis és kizárólag prémium minőségűek legyenek. 

Szintén lényeges, hogy ha mi készítjük skót juhászunk számára a napi eledelt, akkor az olyan alapanyagokból álljanak, amik nem puffasztják a kutyát. A collie ugyanis mély mellkasa miatt hajlamos a felfúvódásra, ezért amellett, hogy ételének nagy része húsból, zöldségből és fehérjéből kell, hogy álljon, arra is figyeljünk, hogy az ételt mindig csak kis adagokban porciózzuk a számára.

A táplálékkiegészítők közül a szőr egészségét tápláló kutya vitaminokat nyugodtan adhatjuk a hosszúszőrű skót juhászkutyának, ami mellett - a rá jellemző szembetegségek elkerülése céljából - A-vitamint is adhatunk kedvencünk számára. A szőr ápolására természetesen nem csak vitaminok léteznek, hanem egyéb spray-k és kondicionálók is. Amennyiben gyomorprobléma üti fel a fejét a skót juhásznál, probiotikumokkal segíthetünk annak rendezésében. 

Ami az étkezés elosztását illeti, a collie kutya etetése nagyjából egyezik a legtöbb kutyafajta táplálásával; vagyis kölyökkorban 3-4 adagra osszuk az egész napi táplálékát, majd 4-5 hónapos korától kezdve ezt csökkentsük 3 részletre. Nagyjából 1 éves kora körül aztán már csak 2 részletben, reggel és este kapja meg kedvencünk a táplálékát.

Bár nem ő a legválogatósabb a kutyafajták közül, azért a skót juhász hajlamos lehet ráunni az addig szívesen fogyasztott táplálékára. Akkor se essünk azonban kétségbe, ha ez bekövetkezne, csupán csak annyi a teendőnk, hogy megszokott táplálékához keverjünk ínycsiklandó párolt zöldséget, gyümölcsöt, esetleg egy kis húsőrleményt. Ez általában elég szokott lenni ahhoz, hogy kutyusunk étvágya ismét megjöjjön.

A skót juhászkutya betegségei

A skót juhász átlag élettartama 14-16 év, ami termetéhez képest elég hosszúnak számít. Ennek ellenére vannak erre a fajtára is jellemző betegségek, amik megrövidíthetik ezt a magas élethosszt, avagy ronthatnak az életminőségen. Ezek a collie-ra jellemző betegségek a csípődiszplázia, egyes szem- és bőrbetegségek, gyógyszerérzékenység és a rák.

A csípődiszplázia örökletes betegség, ami a kutya hátsó részén okoz problémát. A csípőcsont súrlódása fájdalmat okozhat az ebnek járás közben, aminek távolabbi következményei között porckopás, ficam és sántaság jelentkezhet. 

Ami a szembetegségeket illeti, a skót juhászkutya hajlamos a collie szemanomáliára, valamint a lencseficamra. A szemanomália egy olyan génhiba, melynek következtében leválik a retina, és így megvakul a kutya. Ez a betegség sajnos egyelőre nem gyógyítható. A lencseficam a szemlencsét tartó szalagok meglazulása, vagy elszakadása következtében generál problémát, ami kezdetben látászavart, a későbbiekben pedig akár vakságot is okozhat. 

A bőrbetegségek közül a dermatomyositis az, mely a skót juhászkutyát a leggyakrabban sújtja. A főleg a kölyökkutyákat támadó gyulladás az ízületekre, az izmokra és a bőrre van negatív hatással, melynek kialakulása általában szorosan kapcsolódik egyes vírusos és bakteriális fertőzésekhez. 

Bár a szívférgesség és az egyéb kártevők ellen ajánlott havonta kezelni négylábú barátunkat, a skót juhászkutya esetében nagyon körültekintőnek kell lennünk, mely készítményt választjuk, hiszen a collie sokszor rosszul reagálhat egyes bolha- és kullancsirtókra, az érzéstelenítésre, vagy az ivermektinre. 

Mivel azonban a skót juhász igen magas kort is megélhet, így az előbb felsorolt betegségeknél is gyakoribb esetükben a rák, mely gyakran a kimúlásuk fő okozója. 

Kinek való a skót juhászkutya?

Először is olyan gazdinak ajánlott a skót juhászkutya, aki sok-sok időt tud kedvencével tölteni. A collie számára ugyanis a legfontosabb a gazdi és a család. A vele való törődésért igazi hálát és szeretetet ad.

Nevelni a skót juhászt is kell, mivel nagyon okos és intelligens eb, ami a megfelelő tanítás híján túlzott makacsságban nyilvánulhat meg. Emellett szeret ugatni is, mely szokását kölyökkorban kell következetes tanítással megfékezni.

Skót juhászkutya szalad a kertben

Hatalmas bundájával nincs is annyi gond, mint azt első ránézésre gondolhatnánk, ám ennek ellenére vannak részek (fül, hónalji rész), amiknek a kifésülése rendszerességet követel. A szőrzet ápolásához mindenképpen minőségi eszközöket szerezzünk be.

Mindemellett a skót juhász imád a családdal együtt lenni; legyen az sétálás, vagy pihenés, ők a szíve csücskei. És bár egyedenként változik mozgásigényük, a “lustább” collie-val is csavarogjunk naponta legalább egy órát; ennyire neki is szüksége van, plusz így az elhízást is megelőzhetjük. 

Összességében elmondható, hogy a skót juhászkutya egy olyan közepesen aktív családba való, ahol a tagok mindegyike nagy szeretettel halmozza el őt, és akik nagy szőrzete ellenére is beengedik a lakásba, hogy véletlenül se érezze magát magányosnak ez a szépséges kutya.

Oszd meg a véleményed!


Hozzászólások (2)

  • Vendég (#2C7BD4)  -  2024. 08. 23. 16:45

    Elegáns megjelenése ellenére a skót juhász ugyanis a régi időkben nem az arisztokrácia négylábú kedvence volt, hanem az egyszerű pásztorok segítője, aki intelligenciájának és vastag, igazán időjárás-rezisztens szőrzetének köszönhetően kiválóan teljesített minden őrzéssel és tereléssel kapcsolatos munkát.

    1)skót juhász kutya / eb
    2)feladatot (nem munkát)
    3)időjárás-rezisztens bunda nem pedig szőrzetű

    Válasz a hozzászólónak
    • Vendég (#2C7BD4)  -  2024. 08. 23. 16:39

      Ez nettó marhaság: "Mióta ugyanis Eric Knight 1940-ben megírta a Lassie hazatér című művét, majd ezt követően, 1943-ban meg is filmesítették a megható történetet, hihetetlen népszerűségre tett szert a skót juhász, avagy eredeti nevén, a Rough Collie."

      Ott a wikipedia...

      Válasz a hozzászólónak
      Utoljára módosítva: 2024.02.13