Kerti tó a nyári kánikulában

A kezdő kerti tó tulajdonosok körében meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy a tóban élő halak és más élőlények kizárólag a tél folyamán vannak komolyabb veszélynek kitéve, de olyankor is csak azért, mert a tó felszíne befagy és, ha nem gondoskodunk a gázcseréhez szükséges légzőnyílásokról (pl egy befagyásgátlóval), akkor a fellépő oxigénhiánytól és megnövekedett CO2 szinttől elpusztulhatnak.

A valóság ezzel szemben az, hogy a nyári kánikula időszaka ugyanolyan veszélyes tud lenni rájuk nézve, ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket. Az ebben a periódusban jelentkező, oxigénhiánnyal kapcsolatos komoly problémák szinte minden esetben a drasztikus mértékű, hosszabb ideig tartó hőmérséklet emelkedéssel vannak összefüggésben. Minél melegebb a tó vize, annál kisebb benne az oldott oxigén koncentrációja ami, ha elér egy kritikus értéket, akkor az akár még tömeges halpusztuláshoz is vezethet.

A kerti tavak döntő többsége túltelepített, azaz meg sem közelíti a természetes élőhelyekre (tavakra, holtágakra, folyókra) jellemző ökoszisztémákat, ahol több ezernyi – vagy akár több tízezernyi – liter víz jut egyetlen halra. Ezért a kerti tavak biológia egyensúlyának teljes felborulása akár már egy rövidebb oxigénhiányos időszak esetén is bekövetkezhet.

Általánosan elterjedt tévhit, hogy egy kerti tóban csak a benne élő halaknak van szükségük oldott oxigénre. Ez azonban nem így van. A tóban élő növények nagy része is oxigént vesz fel a vízből az éjszaka folyamán, mivel ilyenkor a fény hiányában nem képesek fotoszintézist végezni, ezért az élettani folyamataik fenntartásához oxigénre van szükségük. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tó biológia körforgása, pontosabban a káros anyagok (ammónia, nitrit) lebontásáért felelős baktériumok több törzse (aerob mikroorganizmusok), amelyek például a tószűrőben is élnek, szintén oxigént igényelnek az életben maradásukhoz és a nitrifikációhoz. Ha nem áll a rendelkezésükre kellő mennyiségű oxigén, akkor egyrészt nem képesek ellátni a feladatukat (átalakítani a halakra rendkívül veszélyes anyagokat nitráttá), másrészt tömegesen elpusztulnak, így még szennyezik is a tó vizét és közvetlenül hozzájárulnak a vízértékek romlásához.

Soha ne várd meg a tartós oxigénhiány kialakulását!

A nyári hőségben, még egy viszonylag alacsony betelepítettségű kerti tóban is kialakulhat tartós oxigénhiány. Ez főként azokra a tavakra jellemző, amelyek kisméretűek és/vagy nem rendelkeznek mélyebb zónákkal, ahol a vízmélység elérné az 1-1.2 métert, illetve, ha a tó a nappali időszak folyamán közvetlen napsugárzásnak van kitéve, azaz nincsenek a környezetében árnyékot adó növények. Ha a tó tervezésekor és megépítésekor körültekintően jártunk el, és biztosítottunk a halak számára egy nagyobb méretű 1-1.2 méteres mélységű zónát is a mederben, akkor ide a nyári kánikula idején is bármikor visszavonulhatnak „hűsölni” (A kerti tó tervezésének és megépítésének lépései a „Kerti tó építése és karbantartása” című cikkben részletesen le vannak írva).

Amennyiben olyan hely állt csak a rendelkezésünkre a tó építésére, ahol nincsenek a közelben árnyékot adó növények, akkor mi magunk is gondoskodhatunk az árnyékolásról. Ennek az egyik legegyszerűbb módja, ha vízfelszínen úszó növényeket is telepítünk a tóba (kagylótutaj, vízijácint), vagy tavirózsákat, amelyek nagyméretű levelei kellő árnyékot nyújtanak, de emellett búvóhelyül is szolgálnak a halaink számára. Persze használhatunk az árnyékolás céljára „barkács megoldásokat” is (a tó mellé elhelyezett napernyők, álcahálók), amik rontanak ugyan az összképen, viszont a segítségükkel megóvhatjuk a tavunk lakóit az UV sugárzástól és a vizet is az extrém felmelegedéstől.

Ne feledkezzünk meg a tószűrő, tótechnika árnyékolásáról sem! A tószűrő tartályában élő nitrifikáló baktériumok nagyon gyorsan elpusztulhatnak, ha a szűrő tartálya túlzottan felmelegszik és a légpumpának sem tesz jót, ha folyamatosan közvetlen napsugárzásnak van kitéve, ráadásul a működése során a légpumpa maga is hőt termel!

Ha a tó árnyékolását/részleges árnyékolását meg is oldottuk, akkor sem dőlhetünk még hátra, hiszen a levegő hőmérsékletének emelkedésével a tó vizének hőmérséklete is emelkedni fog. Gondoljuk csak arra a hétköznapi dologra, hogy ha nyáron kiveszünk egy üveg üdítőt a hűtőszekrényből, akkor az pár óra múlva átveszi a szoba hőmérsékletét és, ha az adott szobában 32 fok van, akkor idővel az üvegben lévő folyadék is közel 32 fokos lesz. A hőmérséklet emelkedése főként a tó sekélyebb zónáinál jelent komoly problémát, mivel az oxigénhiányos környezet először ezeknél alakul ki.

Szerencsére a megoldás mondhatni pofonegyszerű, ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő technikai eszközök. Itt jön a képbe például a tószűrő, amit érdemes úgy elhelyezni a tó mellett, hogy a kiömlő ága a vízfelszín felett legyen kb 15-20 cm-rel, így a szűrőből erős sugárban kifolyó víz kellő mértékben megmozgatja a vízfelszínt ahhoz, hogy a CO2 eltávozhasson belőle, és egyúttal némi oxigént is juttat a tó vizébe. Persze ez a nyári kánikulában egy erős betelepítettségű tó esetében édeskevés a halak számára, ezért fontos, hogy egy légpumpa is a rendelkezésünkre álljon. A légpumpa folyamatos működtetésével megelőzhetjük az oxigénhiányos állapotok kialakulását, aminek első tünete szinte mindig az, hogy a halak a vízfelszín közelében úszkálva próbálnak a légköri levegő belélegzésével oxigénhez jutni (pipálás).

Mint azt korábban említettem a vízinövények az éjszakai időszakban oxigén vonnak ki a vízből (ez különösen igaz a hínárfélékre), ezért a légpumpát éjjel is mindig működtetni kell! A tartós oxigénhiány rendkívül káros hatású a halainkra és a tó egyéb oxigént igénylő lakóira nézve, és még ha nem is vezet feltétlenül az elhullásukhoz, akkor is komoly mértékű stresszt okoz, gyengíti az immunrendszerüket, így közvetett módon hozzájárul a halbetegségek kialakulásához is. Soha ne várd meg azt, amíg a halaid pipálni kezdenek, hiszen ennek megelőzéséhez csak annyit kell tenned, hogy részlegesen árnyékolod a tavadat, a vízfelszínt mozgatva szűröd a vizét és egy légpumpával gondoskodsz a folyamatos oxigénellátásról. 

Az algásodás problémája

A) Lebegő alga

Szinte minden kerti tó tulajdonos szembesült már az algásodás problémájával, ami elsősorban a frissen beüzemelt tavakat érinti, de a nyári kánikula idején még egy több éve kiválóan működő tónál is megjelenhet. A nyári algásodást (algavirágzást) - amikor a tó vize zöldes színű lesz -, az esetek döntő többségében a nem elégséges árnyékolás, és a halak túletetése okozza, de a túlzott hal népességre is visszavezethető, mivel ilyenkor a tóban élő vízinövények nem képesek maradéktalanul felvenni a halak anyagcseréje eredményeként, a biológia körforgás során keletkezett vegyületeket (nitrát, foszfát stb). Ha a tóba telepített növényeink nem boldogulnak a feladattal, akkor az előbb-utóbb az algák elszaporodásához vezet, aminek eredményeként a víz átláthatósága jelentős mértékben csökken és extrém esetekben az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem látjuk a kedvenceinket a tóban.

Ha nem szeretnénk az algavirágzás problémájával szembesülni, akkor érdemes a hangsúlyt itt is a megelőzésre helyezni, hiszen ha nem nyújtunk kedvező életfeltételeket az algáknak, akkor egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben lesznek jelen a tó vizében.

Néhány megfontolandó tanács:

• Mindig csak annyi tápot adjunk kedvenceinknek, amit pár percen belül elfogyasztanak.
• Az el nem fogyasztott tápot halásszuk ki a vízből.
• Gondoskodjunk a megfelelő mértékű növényesítésről.
• Telepítsünk hínárféléket és vízfelszínen úszó vízinövényeket is a tóba.
• Tartsuk optimális szinten a halnépességet (a felesleges szaporulatot pl el is ajándékozhatjuk).
• Folyamatosan szűrjük a tó vizét biológiai tószűrővel és gondoskodjunk a víz áramoltatásáról.
• Használjunk UV-C szűrőt is.
• Végezzünk rendszeresen (pl hetente/kéthetente) 10-15%-os részleges vízcseréket, ha nincs az adott időszakban természetes csapadék (eső).

Tény, hogy léteznek speciális algaölő, algairtó készítmények is, amelyekkel meg lehet ugyan szabadulni a vízben lebegő algáktól, azonban ezek használatát én személy szerint nem tartom szerencsésnek, mivel többek közt oxigénelvonással járnak, ezért csak végszükség esetén ajánlott bevetni őket.

B) Fonalas alga

A fonalas algák megjelenése a kerti tóban nem túl gyakori jelenség, azonban esetenként még a legtisztább tóban is tanyát verhetnek, mivel csak napfényt és minimális tápanyagot igényelnek a fejlődésükhöz, szaporodásukhoz. Tavaly nyáron nálunk is megjelentek néhány kövön és a tószűrő szivattyújának csövén, de mivel nem jelentettek különösebb problémát, a párommal közösen úgy döntöttünk, hogy nem foglalkozunk velük. Egy idő után teljesen eltűntek a tóból, ami a párom szerint a koi pontyoknak köszönhető, ugyanis 1-2 hétig nem adott nekik növényi táplálék kiegészítést (zöldségeket, gyümölcsöket), így valószínűleg „lelegelték” a tóban élő fonalalgákat.

A fonalalgák túlzott elszaporodása a víz áramoltatásával és a megfelelő mértékű árnyékolással általában könnyen kordában tartható, de akit zavar a jelenlétük az akár egy vékonyabb botra felcsavarva is eltávolíthatja őket (vagy legalábbis a nagyrészüket). Komolyabb problémát olyankor okozhatnak, ha a növényeken (pl a szár részen) jelennek meg, mert ilyenkor legtöbbször csak az adott növényrész eltávolításával lehet megszabadulni tőlük. Napjainkban már léteznek olyan berendezések (pl I-Tronic - lásd alábbi képen), amik rézionokat szabadítanak fel a tó vizében, amelyek a megfelelő koncentrációban hatékonyan gátolják a fonalas algák szaporodását.