Boston terrier - A tökéletes amerikai úriember

Boston terrier

Denise Richards, Billy Joel és Király Linda. Hogy mi a közös a színésznőben, a rockzenészben és az énekesnőben? Hát, csak annyi, hogy mind a hárman büszke boston terrier tulajdonosok. Közülük pedig talán az Amerikában született Király Lindának és boston terrier kutyáinak a sztorija az, ami a legmeghatóbb.

A 40 éves magyar származású énekesnőnek már volt egy nagyon idős boston terriere, Seven, amikor is úgy döntött, társat választ kis kedvencének. Mivel azonban az énekesnő nem szerette volna “kész tények elé” állítani beteges kutyusát, úgy döntött, fokozatosan vezeti be életébe az új jövevényt. Linda és Seven néhány hétig egy olyan helyre jártak, ahol kilenc boston terrier kiskutya és három idősebb eb közül lehetett választani. Seven azonban nem sokat teketóriázott: szinte első pillanatban kiszemelte magának az egyik kölyköt, Brooklynt, aki öregkorára igaz, jó társává vált. Az addig sokat betegeskedő Seven mintha kivirult volna és örömmel játszadozott a fajtabeli kölyökkel, akivel pihenő kuckóját is szívesen megosztotta.

Király Linda, Seven és Brooklyn

Sajnos Seven néhány hónappal később, 17 éves korában elhunyt, de erre a kevéske időre legalább úgy érezhette, újra megfiatalodott, amivel nagyon boldoggá tette az énekesnőt. Brooklyn egyébént a mai napig jó egészségnek örvend, és Seven szerepét maximálisan átvéve tökéletes kis társa Király Lindának.

Az énekesnő idős kutyusának és az új jövevénynek a története azonban nem egyedi. A mi esetünkben egy már elég idősnek számító, 14 éves nagytestű kutyusnak az életét hosszabbította meg két évvel egy kölyök labrador és egy német juhász kiskutya érkezése. Öreg kutyusunk, aki egész nap már csak feküdt és csupán vacsoraidőben volt látható, folyton talpon volt, amint megérkezett a két ifjonc. Bölcs és erőteljes vakkantásokkal próbálta terelgetni a két fiatal ebet, sokszor még akkor is, amikor ők csak pihentek. Sajnos ezek a tanítások a labrador és a német juhász “gyerekek” egyik fülén be, a másikon ki távoztak, de az öreg házőrző, amíg csak lehetett, kitartott azon álláspontja mellett, hogy ő a főnök, így ezt követően is rendületlenül osztogatta tanácsait; amik természetesen a továbbiakban is süket fülekre találtak. 

De vissza a boston terrierre…

A boston terrier története - harci kutyának szánták, de ő inkább jófej lett

Nos, talán az első és legfontosabb, hogy a boston terrier kutya valójában nem is terrier, hanem egy úgynevezett dogszerű eb. Ahogy arra a neve is utal, az USA-beli Bostonból származik, bár az igaz, hogy kezdetben még amerikai terrierként és kerek fejű terrierként emlegették. A boston terrier elnevezést csak 1889-ben kapta meg az “American gentleman”. Igen-igen, amerikai úriember, mely becenevet még mostanában is használják bundája mintázata miatt, ami leginkább egy szmokingra hasonlít.

Boston terrier megjelenése

Azt viszont, hogy pontosan mely kutyafajták voltak az ősei, még nem eldöntött. Vannak, akik azon az állásponton vannak, hogy a bulldog és a mára már kihalt angol fehér terrier keresztezésével jött létre mint tökéletes harci kutya, mások ugyanakkor azt vallják, hogy egy bostoni férfi vásárolta meg a már keresztezett fajta egyik első példányát, Judge-ot, aki a világ legelső boston terrierje.

A boston terrier ráadásul az első olyan kutyafajta, ami bizonyítottan Amerikából származik; az American Kennel Club 1893-ban jegyezte be a fajtát.

A boston terrier megjelenése - az “amerikai úriember”

A nőstény és a kan boston terrier mérete is 38-43 cm közé esik, súlya alapján őshazájában az Egyesült Államokban pedig három altípusba sorolják:

  • a 6.8 kg alattiak
  • a 6.8-9 kg közöttiek
  • és a 9-11.3 kg közötti példányok

Feje négyzetes felépítésű, amit még inkább kiemel, hogy a fejtető részen lapos. Barna, egymástól meglehetősen messze ülő, kissé “gülü” szemei vannak, amikkel nagyon kedvesen tud nézni a gazdira.

Boston terrier szalad

Sima szőrzete van, ami fekete vagy fekete egy kis vöröses tündökléssel (ennek seal vagyis fóka a hivatalos megnevezése), amin szimmetrikusan elhelyezkedő fehér részek láthatóak. Az egyszínű változatot nem tekintik fajtatisztának.

dog 5613713 1920

A fülei kicsik és hegyesek, fogai pedig a száj állása miatt egyáltalán nem láthatóak. A boston terrier kutya háta teljesen egyenes, fejét pedig mindig nagyon büszkén tartja. Farka lehet csavar alakú, de lehet egyenes is - mindkettő elfogadott egy fajtatiszta boston terrier esetében. 

Boston terrier vs francia bulldog - sokszor összekeverik őket…

…pedig a boston terrier esetében nincs számos színváltozat, míg a francia bulldog sok-sok színösszetételben előfordulhat, nemcsak az “öltönyös” verzióban. De ha netán szemünk előtt egy fekete-fehér boston terrier és egy ugyanilyen színezetű francia bulldog állna, akkor sem kellene a szomszédba rohannunk tanácsért, hogy könnyen eldönthessük, melyikük melyik fajtába soroldandó. A francia bulldog ugyanis kisebb, ráadásul zömökebb hatást is kelt, mint a terrier, ráadásul az ő pofija ráncos, míg a boston terrieré sokkal simább.

Boston terrier vs francia bulldog

Persze jellemben van némi hasonlóság közöttük, többek között, hogy a francia bulldog és a boston terrier házőrző képessége is inkább csak átlagos, valamint mindkét fajta példányai játékosak, szeretetteljesek és élénkek. Ezek mellett mindkét kutyafajta odavan az emberekért, de főleg a gazdáikért rajonganak.

Ha viszont mindkét fajta kutyusban vannak olyan jellemzők, amik tetszenek, és emellett a fajtatisztaság nem olyan lényeges szempont, akkor akár egy boston terrier-francia bulldog keverék is megfelelő lehet számodra :)

A boston terrier jellemzői, vérmérséklete, személyisége - az úriember külső nem csak a látszat

Az ősi harci kutya ösztönnek már szinte a morzsája sem található meg a vidám, kedves és barátságos boston terrierben, aki a legkevésbé sem agresszív fajta. Legyen az kisgyermek, ismerős, egyéb háziállat, ő mindenkit imád, így ha egy család egy kisebb termetű kutyusra vágyik, a boston terrier tökéletes választás a számukra. Még akkor is, ha pici baba is lenne a környezetében, ez a kutyafajta ugyanis egyáltalán nem hangos. Szeret játszani és mókázni, de ha nincs elég szabadidőd vele aktívan foglalkozni, akkor sem fog megsértődni, inkább alszik egy jót a kanapén. Ez a simulékonysága egyébként még inkább szerethetővé teszi, hiszen nem kell, hogy a gazdinak lelkiismeret-furdalása legyen, ha egy időre hanyagolja kis kedvencét.

Alvó boston terrier kiskutya

Természetesen nem előbbi eset az ideális, hiszen ahogy a retró tv-torna dalában is hallható volt: "egy kis mozgás mindenkinek kell!" A boston terrier esetében azonban nagyon ügyeljünk arra, hogy a rövid orr egyben nehéz légzést is okozhat a számára, így ne hajtsuk túl kedvencünket. A “móka maister”-ség azonban a vérében van, így rendkívül szórakoztató is tud lenni ez az intelligens kis eb, főleg, ha vesszük az időt és az energiát, és apróbb trükköket tanítunk neki.

Boston terrier játszik

A boston terrier amellett, hogy remekül alkalmazkodik gazdája életmódjához, ragaszkodik is hozzá és nem viseli túl jól az egyedüllétet. Egy ilyen kis méretű eb esetében azonban nem fog túl nagy gondot okozni, hogy akár egy mezei bevásárlás, akár rokonlátogatás, de még egy éttermi vacsora elköltése idejére is magunkkal vigyük őt, hiszen úriember külseje valóban egy úriembert takar. Ergó: példásan fog viselkedni.

A boston terrier tökéletesen illik lakásba is, hiszen - amiket az előbbiekben már említettünk - barátságos, nem csahol feleslegesen és nyugodt típus. Az egyetlen dolog, ami miatt kellemetlen pillanatokat okozhat a kanapén szendergő kutyus, az a fülsértő horkolása. A szomszédokat viszont valószínűleg ez sem fogja zavarni, kivéve, ha kis kedvencünk a radiátor mellett merült álomba.

Problémamentes kutyusról van szó tehát, aki akkor hajlamos csak játszani a süketet, ha például a parkban túl sok a többi eb, ő meg mindenáron játszani szeretne velük. Sajnos, vagy nem sajnos, de túlságosan jóindulatú, és mindenkiről ezt is feltételezi, ezért nem árt, ha barátkozó kutyusunk szoros nyomában vagyunk, hogy gyorsan fel tudjuk kapni, ha azzal kellene szembesülnie, hogy a nagyvilág nem olyannyira barátságos, mint az ő alaptermészete.

Kutyák civakodnak

A boston terrier nevelése, tanítása - érzékeny lélek

A boston terrier meglehetősen érzékeny kis jószág, ezért ha lehetséges, soha ne emeljük fel a hangunkat a környezetében. Na tessék, ha mindenhová magunkkal visszük, talán meg is spórolunk egy borsos árú dühkezelési tanfolyamot. No, meg azt az időt is, amíg próbáljuk kiengesztelni egy vehemensebb leszidást követően, a boston terrier sértődékenysége ugyanis legendás.

Őt egyébként tényleg pofon egyszerű tanítani, ugyanis nagy odaadással hajtja végre a feladatokat, intelligenciájának köszönhetően pedig, ami méretével fordítottan arányos, villámgyorsan képes elsajátítani egy-egy leckét. De ahogyan azt fentebb is említettük már: csak nyájasan, kedvesen terelgessük, tanítgassuk!

Okos boston terrier

A boston terrier ápolása - télen fázik, nyáron melege van

Mivel aljszőrzete nincs, a boston terrier szőrének ápolása nem nagy feladat a gazdinak. Ahhoz azonban, hogy csomósodásra sem hajlamos rövid szőre szakadatlanul szépen tündököljön, hetente egyszer mégis keféljük át, amihez egy ápolókesztyű is elengedő lehet. A szőrzet milyensége kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a boston terrier egyáltalán nem viseli jól a hideget, ezért a hűvösebb őszi és a téli hónapokban feltétlenül húzzunk rá egy kis pulcsit, vagy kabátot, ha kültérre visszük.

Boston terrier ruhában télen

“Na, majd nyáron könnyebb lesz” - gondolnánk, de ez koránt sincs így. Ugyanis a melegben meg elég hamar túl tud hevülni. Ilyenkor tartsuk inkább a légkondicionált lakásban, vagy ha kint, a kertben van, biztosítsunk számára árnyékos helyet, a friss vízről már nem is beszélve.

A “gülü” szemeit, és a fülét kiemelten fontos gyakran tisztogatni, ellenkező esetben könnyen begyulladhatnak. A karmai ennek a fajtának is hajlamosak túl hosszúra nőni, így időközönként érdemes azokat visszavágni

A fogmosás a boston terrier esetében sem maradhat el, amihez előnyös, ha már kölyökkorában hozzászoktatjuk, és utána rendszeresen végezzük, mivel az ínybetegség sajnos jellemző erre a fajtára. A kutya rendszeres fogápolása viszont jelentősen csökkenti a betegség kialakulását.

A pofiját szintén érdemes naponta tisztogatni, így nem fognak nála kialakulni bizonyos baktériumok elszaporodásából adódó betegségek.

A boston terrier etetése - úri gyomra van

Teljes értékű eledel - ez a hármas kulcsszó mind a boston terrier kölyök, mind a felnőtt példány esetében. Érzékeny emésztésű kutyáról van szó, így ha megtehetjük, legyen minőségi a kutyatáp, ez számára ugyanis kiemelten fontos.

A 21. század egyik jellemző betegsége a gluténérzékenység, ami a boston terriereket kiemelten érinti. Ennek elkerülése érdekében csakis gluténmentes száraz- és nedvestáppal etessük kedvencünket. Ahogyan más fajtáknál, úgy a kis szmokingos ebnél is ügyelni kell arra, hogy a tápláléka ne tartalmazzon mesterséges adalékanyagokat, hiszen ezek is könnyen allergia okozói lehetnek.

Azonban nem csak a minőségre kell kínosan ügyelnie a gazdinak, de a mennyiségre sem árt, hiszen az ilyen mini és tömör típusú kutyák igencsak hajlamosak a hízásra. Az addig rendben, hogy az egészsége megtartása érdekében minőségi élelemmel kínáljuk, de ha közben jutalomfalatokkal is kényeztetjük, akkor könnyen elkezdhet terebélyesedni a kis boston terrierünk. Ezért ha jutalomfalatot kap, azt a kalóriamennyiséget számítsuk be az aznapi étkezésébe és ennyivel kevesebb táp kerüljön az etetőtálkájába.

Apropó, etetőtálka! Azt soha ne közvetlen a földre helyezzük, hanem egy picit magasabbra, körülbelül a kutyus fejmagasságába. Ezáltal a nyakának is kényelmes lesz az étkezés folyamata, és emésztési problémák is kevésbé fogják utána gyötörni.

A boston terrier betegségei 

Mint bármely más fajtatiszta kutyus esetében, úgy a boston terrier vásárlásakor is az első és legeslegfontosabb dolog, hogy kutyusunkat hiteles tenyésztőtől szerezzük be, aki papírokkal is bizonyítani tudja a kölyökkutya felmenőinek tökéletes egészségét. Ha már láttuk ezeket az egészségügyi bizonyítványokat, akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz olyan mini ebünk, aki kitűnő egészségnek fog örvendeni az elkövetkezendő években.

Ennek ellenére sajnos a boston terriereknél is van néhány jellemző betegség, többek között a cseresznyeszem, a szürke hályog, szívzörejek, patellaluxatio, allergia, agydaganat, süketség, mega-nyelőcső és fordított tüsszentés. Nézzük is meg ezeket részletesebben.

Boston terrier betegségei

A kutyáknak nem csupán alsó és felső szemhéjuk van, hanem egy harmadik is létezik, ami a szem belső részéből minden pislogáskor elugrik egy rövidke időre. Ez a plusz szemhéj termeli a könnyet, valamint oszlatja szét a szaruhártyán. A könnytermelő mirigyet rögzítő szövetek viszont sokszor olyannyira lazák, hogy ez a mirigy előrejön, elődudorodik, és így a szemzugban egy cseresznyeforma és -színű pukli jelenik meg. Erre utalnak cseresznyeszem betegségként. Gyógyítása nem lehetetlen, ugyanakkor nem is egyszerű. A kidudorodó mirigyet egy sebész állatorvosra érdemes rábízni, aki műtéti úton helyezi azt vissza az eredeti helyére. A “cseresznye” kivágását manapság már nem javasolják, mert további egészségügyi problémákat okozhat.

Szürke hályog kialakulása sajnos fiatal és idős boston terrier esetében is előfordulhat, ezért vásárlás esetén a tenyésztőt feltétlenül kérdezzük meg, hogy erre a betegségre tesztelték-e a kiválasztott kölyköt.

Patellaluxatio, vagyis csípőcsontcsúszás. Ha úgy látjuk, hogy kutyusunk furcsán rakja a lábait, esetleg sántít is, akkor gyanakodjunk erre a betegségre. Ez a rendellenesség már a kölyök születésekor jelen van, láthatóvá azonban csak később válik. A csípőcsontcsúszás súlyosságának négy fokozata létezik, aminek legkritikusabb változata műtéti beavatkozást igényel. 

Az allergia sajnálatos módon manapság elég sok kutya esetében előfordul, ami alól a boston terrier sem kivétel. Mindazonáltal ez se feltétlenül a kölyökkörben jelentkezik, inkább kicsivel később. Mindenestre, ha kedvencünk sokat vakarja a pofiját, vagy a kelleténél többet nyalogatja-harapdálja a mancsait, akkor érdemes az esetében allergiavizsgálatot végeztetni.

A süketség is a boston terrier egyik jellemző betegsége, ami egyik, vagy mindkét fül esetében is megjelenhet. Ha ilyen fajtát vásárolunk, mindenképp kérdezzük meg a tenyésztőt, hogy végeztetett-e BAER-vizsgálatot a kölykön, különösen akkor, ha az adott eb fejének vagy testének egyharmada fehér. Érdekes, de az ilyen színű példányok esetében gyakoribb a süketség előfordulása.

A mega-nyelőcső betegségre abban az esetben kell gondolnunk, ha az eb szervezete túl gyakran küldi vissza az emésztetlen ételt.

A fordított tüsszentés, mint betegség is a boston terrier sajátja. Tünetei a megfeszült test, kapkodva szedett levegő és horkantó hangok. Bár ez elég ijesztő lehet a gazdi számára, nagy gondot szerencsére nem szokott okozni.

Egy boston terrier átlagos várható élettartama 11-13 év közé tehető.

Amennyiben a boston terrier a vágyva vágyott kutyafajta… 

Mint ahogyan arról már a fentiekben is szó volt, első lépésként elengedhetetlen a megfelelő tenyésztő kiválasztása. És hogy mik egy kiváló tenyésztő ismérvei? Többek közt az, hogy tagja valamely elismert szakmai egyesületnek, a vásárolni kívánt boston terriert törzskönyvvel adja át, tenyészalkalmassági teszteknek veti alá az ivarérett példányokat, amennyire lehetséges, szocializálja a kölyköket, akiket természetesen már féregtelenítve és részben oltva adja át az új gazdinak.

Boston terrier kölyök

A tenyésztővel való személyes beszélgetés is döntő fontosságú lehet, miáltal felteheti neki a kérdéseit, és a tenyésztő is érdeklődhet a leendő gazditól, hogy mennyire jártas a kutyák világában. Mindenképp örömteli, ha a tenyésztő a leendő gazdi kutyás tapasztalataidról érdeklődik, hiszen így látszik, hogy törődik azzal, hogy jó helyre kerüljenek a kiskutyák.

Azzal azért érdemes számolni, hogy időbe telhet, mire sikerül rátalálnod a megfelelő példányra. Akire persze, érdemes várni, hiszen egy boston terrier hűséges és szerethető társad lehet hosszú éveken át.

Oszd meg a véleményed!


Hozzászólások 

Utoljára módosítva: 2024.02.13