Meglepő futammal indítja az évet a Hard Dog Race

NOT JUST RUN – NE CSAK FUSS, VÁLLALJ FELELŐSSÉGET!
Egy terepfutó verseny a felelős állattartásért!

HDR NotJustRun logo

A Hard Dog Race pár év alatt nőtte ki magát Európa legnagyobb és legmeghatározóbb kutyás sportrendezvényévé. A nevezők száma hamar túlszárnyalta a várakozásokat, a legutóbbi Base versenyen – mely az alapfutamnak számít – már közel 1400 gazdi állt rajthoz, hogy négylábú kedvencével legyőzze az akadályokat a 6 km-es pályán.

HDR NJR

A Hard Dog Race futamai a közös futás mellett elsősorban az épített és természetes terepakadályok legyőzését jelentette a versenyzők számára, mely

  • a Base futam esetében 6 km-es pályát és 16 akadályt,
  • a Wild futamnál pedig 12 km-t és 22 akadályt jelentett.

Ezért lepett meg minden rajongót és visszatérő indulót a Hard Dog Race szezonnyitó új futama a NOT JUST RUN – mely az akadályok legyőzését félretéve egy egészen új célt tűzött ki maga elé. A szervezők már az első futam megrendezésétől kezdve kiemelt hangsúlyt fektettek a felelős kutyatartásra, a versenyzők ezzel kapcsolatos ismereteinek bővítésére és az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására. Ezen a vonalon indították el a klasszikus HDR versenyeken az Önzetlen Nyelvlógatás elnevezésű futamot, ahol az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek önkéntesei futhattak a támogatók által biztosított kiemelt ajándékokért és különdíjakért.

A Hard Dog Race szervezői most egy hosszú távú edukációs és támogató kampányt indítanak el a felelős kutyatartásért, melynek első lépéseként 2019. március 23-án megrendezésre kerül a NOT JUST RUN terepfutó verseny, mely a HDR történetében először akadályok nélkül kerül megrendezésre egy 6 km-es pályán.

A verseny elnevezésének

  • JUST RUN (csak futás) része az akadályok elhagyására utal,
  • a NOT JUST RUN (nem csak futás) pedig a verseny céljára hívja fel a figyelmet.

Ezen a versenyen ugyanis minden induló az általa kiválasztott HDR Önzetlenül Partnerek egyikéért fut, tehát azokért az állatvédelemmel foglalkozó szervezetekért, melyeket a HDR indulása óta támogat. Nevezéskor mindenki kiválaszthat egyet a 8 szervezet közül, akiknek működését támogatni kívánja az esetleges dobogós hellyel járó nyereménnyel. A versenyen tehát mindenki egy szervezetért fut, minden lépésnek komoly tétje van, hiszen a nyeremények gazdátlan vagy segítségre szoruló kutyák sorsát változtathatják meg. Ezen felül pedig a nevezési díj befizetésével mindenki hozzájárul az Önzetlen Partnerek támogatásához, hiszen a teljes befolyt összeg egy része is hozzájuk kerül.

A felelős kutyatartásra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, így a felnőtt versenyszámmal párhuzamosan a versenyre Junior kategóriában is lehet nevezni 8-14 éves korig. A kisgazdikat egy rövidebb pálya várja majd, természetesen ők is kiválaszthatják maguknak a szervezetet, akiért futni szeretnének.

HDR NJR 1 EbPortre

A HDR Önzetlenül Partnerek, akikért a versenyzők rajthoz állnak:

  • Ebárvaház,
  • Tetovált Állatmentők,
  • Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület,
  • NEO Magyar Segítőkutya Egyesület,
  • Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület,
  • Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány,
  • Pilis-Budai Kutyamentők,
  • Ürömi Állatotthon.

Helyszín: Pomáz, Magyar Vár - Pomáz

Időpont: 2019. március 23. szombat

Versenytípusok:

  • Felnőtt,
  • Csapat,
  • Junior.

NEVEZÉS

További fotók a korábbi versenyekről:

panyik anita

HDR NJRvirag magdolna fotoja

HDR NJR (2)

HDR NJR 1 CybercatPhoto

HDR NJRvirag magdolna fotoja 1


Hozzászólások (1)

  • Kata

    Hajrá, hajrá!!! Olyan szuper, hogy vannak emberek, akik ilyen szuper dolgokat visznek véghez! Gratulálok a szervezőknek és az összes résztvevőnek!!!!

    2019. 02. 22. 08:05Válasz a hozzászólónak

    Oszd meg a véleményed!

    Utoljára módosítva: 2024.02.13