Labrador, az imádnivaló családi kutya

Mivel a világon a labrador az egyik legnépszerűbb kutyafajta, így nem csoda, hogy kis hazánkban is rendkívül közkedvelt ez az igazán családimádó típus. Esetünkben is annak idején, amikor úgy döntöttünk, hogy kutyust hozunk a házhoz, a labrador gyerek- és családbarátsága volt a döntő szempont, ami okán erre a fajtára esett a választásunk.

2011-et írtunk, amikor az Internetet böngészve szinte percek alatt rátaláltunk a megfelelő jelöltre. Képet igaz, nem láttunk róla, csak egy rövid írást, de ez is olyannyira meggyőzőnek bizonyult, hogy a labrador retriever tenyésztővel való telefonváltást követően már fogtuk is magunkat, autóba pattantunk és elindultunk a közeli dél-alföldi városba, Makóra, hogy személyesen is megtekintsük leendő labrador kiskutyánkat.

Sose felejtem el azt a pillanatot, amikor először megláttuk őt: egy kis műhelyszerű helyiségben bújkált egy széknél, ami mögül reszketve tekintett ki ránk. Azt hiszem, szerelem volt első látásra ezzel az aranyszőrű, mogyoróbarna szemű kis csodával! Döntöttünk is azonnal, hogy kérjük, de még két hetet kellett várnunk rá.

Lassan telt az idő, annyira vártuk őt, akinek ekkor már a neve is megvolt: Nóri. Boldogan öleltük magunkhoz és tettük be az autóba két hét múlva. Éreztük, hogy olyan élményben lesz részünk, mint eddig soha. És tényleg… ugyanis a rózsaszín ködön át már a hazafelé úton felsejlett bennünk, hogy az ártatlanság és a félénk, reszkető kis kutyus tökéletes képe csak álca volt.

Nóri ugyanis a hátsó ülésen, az ölünkben ülve (inkább ugrálva) rendkívül jól érezte magát, folyamatosan harapdált minket apró tejfogaival, mi meg meglepetésünkben azt sem tudtuk, mit kezdjünk vele. Persze tudtuk, hogy mint minden kiskutya, a mi labrador kölykünk is játékos lesz, de ilyen intenzitású "működésre" egyáltalán nem voltunk felkészülve.

Az új otthonában sem volt cseppet sem megilletődve, féktelen huncutsággal esett neki a takarónak, a kábeleknek, a macskaalomnak, vagy épp a macskáknak. Azt hiszem, a mi döbbenetünknél már csak a cicáink voltak jobban meglepődve, akik tágra nyílt szemekkel próbálták megérteni, mi is történik eddig békés otthonukban. Valószínűleg úgy gondolták, egy-két fújás, vagy jól irányzott pofon majd helyrebillenti a fajtatiszta labrador kiskutya nyomulós habitusát, de mint hamarosan kiderült, erre semmi esély nem volt.

Ahogy a mondás is tartja, minden kezdet nehéz, szóval ahogy telt az idő, egyre jobban összecsiszolódtunk kis kedvencünkkel. Sokat sétáltunk és játszottunk vele, sőt, még oktatót is hívtunk hozzá, hogy tanítsa meg nekünk, hogy is kell bánni egy ilyen aktív kis jószággal. A tudás át lett adva, csak követni kellett… volna, hiszen úgy éreztük, nem tudunk kemények lenni a mi drága kiskutyánkkal. Tökéletes tanácsokat kaptunk arra vonatkozóan, hogyan szoktassuk le az ugrálásról, de ahelyett, hogy rá sem tekintve, teljesen figyelmen kívül hagyva léptünk volna be a kapun, mi inkább vállaltuk a saras mancsnyomokat és mindig lelkesen üdvözöltük labradorunkat.

Idővel úgy alakult, hogy kutyatársa lett a mi Nórikánknak: egy németjuhász. Egyből megkedvelték egymást, és önfeledten játszottak esőben, hóban, hajnalban. A hajnalt pedig itt tessék szó szerint érteni, ugyanis minden nap fél öt körül már ment a féktelen játszadozás.

A Neo névre keresztelt németjuhászt, főleg kölyökkorában, jó sokszor megtréfálta labradorunk. Olykor-olykor kaptak egy kis csemegét, amit Neo gyorsan elfogyasztott, és már indult is, hogy elvegye Nóritól, aki azonban nem ette meg azt azonnal, csak a szájába vette, lefeküdt vele és huncut szemekkel várta, mikor ér oda kis társa. És amikor a kis németjuhász ugrott, hogy na most megszerzi a plusz táplálékot a labradortól, Nóri felugrott és mint akit puskából lőttek ki, már oda is volt. Esélye sem volt testéhez képest hatalmas és ügyetlen lábakon közlekedő fekete kis társának.

És bár felnőttkorában a németjuhász már nem adta magát ilyen könnyen, azért Nórinak akkor is sikerült néhányszor “csapdába csalnia” őt. Épp etetés volt, a két kutya mohón tömte magába vacsoráját, amikor ismerős vendégek érkeztek. Nóri ekkor elfutott a táljától, mintha üdvözölni rohanna az új jövevényeket, ám amikor Neo szélsebesen követte e tettében, a labrador visszaugrott társa edényéhez, és gyors ütemben magához vette a németjuhásznak szánt ételt.

Egy másik eset szintén Nóri leleményességét bizonyítja. A két kutyus együtt aludt egy nagy méretű kutyaházban, ami egy idő után azért mégis szűkösnek bizonyult kettejük számára, így Neo, ha ő feküdt le elsőként, már nem szívesen engedte be Nórit is. Egy ilyen alkalommal a “szőke” labrador úgy döntött, nem hagyja magát és bizony ő is be fog bújni a jó meleg házikóba. Hirtelen heves ugatásba kezdett a kapu irányába, mire a vadászösztönnel igencsak megáldott németjuhász kiugrott a kutyaházból, és ő is ugatásba kezdett, legalább úgy, mintha tudta volna, miről is van szó. Több se kellett Nórinak, a labrador már kocogott is befelé a társa által előmelegített kuckóba és elégedetten tekintett ki rászedett barátjára.

A labrarodok híresen nagy étvágyúak, és bizony könnyen el is híznak, így a gazdinak gondosan kell ügyelnie arra, mit és mennyit fogyaszt a kis kedvence. Erre mi is mindig nagyon ügyeltünk, megfelelő minőségű tápot, konzervet, vagy épp húst kapott és kap még ma is a napi két étkezése során. De ahogy a hosszú évek alatt számos alkalommal kiderült, ha nem adunk labradorunknak - szerinte - kellő mennyiséget, akkor ha teheti, talál ő magának utánpótlást. Magyarán mondva: lop

Próbáltunk ügyelni arra, hogy ilyesfajta tettre még véletlenül se legyen lehetősége, de ha a mi Nórinkból indulok ki, azt hiszem, bizonyosra vehető, hogy a labrador furfangjának minden tulajdonos legalább egyszer áldozatul esik. Mi meg megnyúlt képpel tudatosítjuk magunkban, hogy eltűnt a maradék bundás kenyér, fél kiló pogácsa, egy tisztességes mennyiségű kenyér, de még a karácsonyi zserbó is! Ennek elkerülése érdekében csak egyet tehetünk: labradorunk jelenlétében semmi ételféleséget ne hagyjunk az asztalon őrizetlenül, hiszen ő soha nem tudja, mi az elég.

E néhány személyes szemelvényt követően pedig következzen most a labrador retriever kutyafajta részletes bemutatása.

A labrador retriever története - legalább annyira munkakutya, mint családi kedvenc

Szent János kutyája. Ugye, nem annyira ismerős ez az elnevezés? Pedig ez volt a ma ismert labrador első elnevezése, pontosabban fő őse, aminek története egészen az 1700-es évekre nyúlik vissza. Az azóta kihalt fekete-fehér bundájú Szent János vízikutyák a halászatban segítették gazdáikat a Labrador-félszigeten, valamint Új-Fundland szigetén, Kanada észak-keleti részén. A jeges vízbe is bármikor beugrottak, ha szükség volt rá, például egy elsodródott halászháló, hal, stb. visszahozása okán.

Angliába az 1820-as években vitte be Malesburg angol gróf, akinek megtetszett a fajta sokoldalúsága, köztük vízszeretete és kitűnő apportírozási képessége. Itt aztán elsősorban vadászkutyánal tenyésztették tovább, szintén azzal a céllal, hogy gazdáiknak odavigyék a lelőtt apróvadat vagy vízimadarat, pl. kacsát, ha szükséges, akkor utóbbiak után akár a tóba is beúszva. A "labrador" mellett szintén Angliában ragadt rájuk második nevük, a "retriever", ami a Kanada keleti felén használatos francia nyelv "retrouve" szavának angolosított változata. Jelentése visszaszerezni, visszahozni. A fajta hamar a vadászok kedvencévé vált a ködös Albionban. Érdekesség még, hogy eleinte csak a fekete bundájú kabradort tartották fajtisztának, a sárga és a barna változat számukra akkoriban a hibás tenyésztésre utalt. Végül az 1900-as évek elején ismerték el a labradort önálló fajtaként, szintén Angliában.

A labrador megjelenése - tömör gyönyör

Bár a labrador a középtermetű kutyafajtákhoz sorolható, izmos és erős testfelépítésének köszönhetően nagyobbnak tűnhet valódi méreténél. A kan labrador marmagassága 56-57 cm, míg a szukáé 54-46 cm. Ideális súlya 25 kg és 36 kg között mozog. Masszív nyakkal és mellszélességgel rendelkezik, és mivel rendkívül aktív és mozgékony fajta, sokáig képes játszani, vagy hosszú távokat sétálni. Emellett a fogócskában is méltó ellenfelünkre akadhatunk benne, hiszen széles testfelépítésének köszönhetően nemcsak egyenes távon gyors, de a hirtelen irányváltásokat is kiválóan eszközli. Ez főleg akkor izgalmas, amikor, mint például a mi esetünkben, egy szemüveggel illan el boldogan. Szerencse az ilyen helyzetekben, hogy puha szájú kutyáról van szó, vagyis hogy az állkapcsában található izmokat rendkívül ügyesen képes szabályozni, így csak azt harapja szét, amit tényleg szét akar.

A fajta egy másik jellegzetessége az úgynevezett vastag "vidrafarok", mellyel - kormánylapátként funkcionálva - úszás közben remekül irányítja magát. Az természetesen csak legenda, hogy a labrador a vidra és a kutya keresztezéséből születetett volna. Teljesen más fajokról van szó, ilyesmi nem lehetséges.

A vizet ösztönösen imádja, és ha teheti, szívesen megmártózik, ezért ha nincs lehetőségünk nagy vízben úsztatni, egy lavórba vagy kis műanyag kádba mindig készítsünk neki pancsolnivalót a nyári hónapokban.

Szőre rövid és tömör, az aljszőrzet pedig vízálló. Bundájával kapcsolatban érdekesség még, hogy szinte teljesen öntisztuló. A labrador tulajdonosok nem egyszer csodálkozva tapasztalják, hogy a sárban fürdött, csupa csatakos kedvencük fél óra elteltével már eredeti pompájában tündököl.

Bundájának színe fekete, sárga és barna lehet, de még manapság is a fekete a leggyakoribb változat. Mélyen ülő szemei gesztenye- vagy mogyoróbarna színűek, amikkel módfelett kifejezően tekint ránk. És ha ehhez a tekintethez még lihegés is társul, labradorunk pont úgy néz ki, mintha nevetne, ami még barátságosabbá varázsolja a pofiját.

A labrador tulajdonságai, vérmérséklete, személyisége - tündibündi energiabomba

A labrador retriever az egyik legbarátságosabb kutyafajta. Akárcsak a berni pásztorkutya, ő is szívesen bekísér bárki idegent a házba, ezért házőrzésre cseppet sem alkalmas. Csordultig van szeretettel, amit szívesen ki is mutat, legyen szó a gazdájáról, gyermekről, idős emberről, kutyaimádó személyről.

Ha otthonunkba vendég érkezik és nem szeretnénk, hogy látogatónknak kutyanyálas és labradorszőrös ruhában kelljen tőlünk távoznia, akkor arra az időre érdemes lehet a labradort elzárni. Kutyusunk emiatti sértődésével, amit vádló tekintet formájában tudtunkra is ad, majd foglalkozunk a későbbiekben.

Roppantul játékos fajta, akihez a kisebb gyerekeket mégsem érdemes felügyelet nélkül odaengedni heves játék közben, ugyanis a korábban már említett masszív testfelépítése miatt könnyen felboríthatja a kisebb gyerkőcöket. Ilyen persze csak véletlen fordulhat elő nála, hiszen szánt szándékkal soha nem tenne ilyet. Inkább bújik, vigasztalja a pityergő apróságokat, igyekszik mindenben a kedvükben járni, csak legyen újra minden szép és jó.

Játékigényét egyébként érdemes minden nap kielégíteni, különben lesz nemulass. Saját példákból kiindulva, szanaszét tépett rongyok, megrágott papucsok, letiport virágok, felhasított kérgű selyemakác, kráter nagyságú lyukak a kertben, a kiteregett ágynemű földre ráncigálása várhatnak a mit sem sejtő gazdira.

Érdemes tehát egy nap legalább egyszer (ha tehetjük, inkább többször) alaposan kifárasztani. Nem minden esetben kell azonban az aktív részvételünk, elég, ha picit megdögönyözzük, és ő máris rója a hatalmas labrador köröket.

Akinek a közelében labrie van, biztosan tudja, hogy ez a fajta az örömét nem csupán a farokcsóválásban és ugrándozásban éli ki, hanem ha bármi boldogság éri, rögtön felkap valamit a szájába és azt hordozza rendíthetetlenül. Éppen ezért érdemes előle minden féltős, vagy veszélyes holmit elpakolni.

A labrador nevelése, tanítása - szeretetért és jutalomfalatért mindenre képes

Mivel a labrador kiemelkedően intelligens kutyafajta, tanítása gyors és egyszerű. Valószínűleg azért van ez így, mert neki a tanulás is olyan, mint a játék, ráadásul, ha kezdetben jutalomfalatokat adunk egy-egy parancs sikeres teljesítését követően, biztos, hogy mindig szívesen teljesíti majd később is az utasításainkat. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ezek a jutalomfalatok még véletlen se tartalmazzanak semmilyen mesterséges adalékanyagot és glutént, szénhidráttartalmuk pedig alacsony legyen.

Mivel gyűlöli az erőszakot, így a fekete, a sárga és a csoki színű labrador kölyök nevelésébe is csak tiszta szeretettel vágjunk bele. Pozitív megerősítéssel, jutalmazással és sok-sok játékkal hamar célt is érhetünk a fajtaiszta labrador kiskutya esetében, így kizárólag ezeket a nevelési elveket alkalmazva terelgessük kedvencünket a helyes irányba.

Nagyon fontos emellett, hogy már kölyökkorától szocializáljuk, vagyis ismertessük meg minél hamarabb a családtagokkal, ismerősökkel, a körülötte élő háziállatokkal és vigyük sétálni, hogy megszokja az utcán tapasztalt ingereket. 

Ha azt szeretnénk, hogy labradorunk testileg-lelkileg egészséges kutyus maradjon jó sokáig, ám nekünk kevés időnk van a vele való aktív foglalkozásra, akkor érdemes őt különböző tanfolyamokra beíratni, legyen az vadászkutya-, engedelmességi tanfolyam, vagy akár kutyatánc.

A labrador etetése - a mondat, amit ő nem ismer: köszönöm, nem kérek többet

Talán a labrador az egyik leghízékonyabb az összes kutyafajta közül, hiszen a bendője feneketlen. A valóságban persze nem az, de amit kap, vagy talál, ő biztos, hogy elfogyasztja, ezért gazdijának kell okosnak lennie annyira, hogy a kérlelő tekintet ellenére se adjon plusz csemegét kedvencének. 

Mint sok más kutyafajtánál is, a labrador retriever esetében is a legegészségesebb megoldás a vegyes táplálás lehet. Ez azt jelenti, hogy a kutyus életkorának megfelelő prémium száraztápot (a kínálat nagyon széles, köztük számos kifejezetten labradoroknak készült fajtatáppal, pl. Royal Canin Labrador Adult, Royal Canin Labrador Junior vagy Eukanuba Labrador Retriever) összekeverünk valamilyen magas hústartalmú nedves kutyaeledellel. A kutyaeledeles zsákokon és konzerveken megtalálod az ajánlott etetési mennyiséget, igazodóan kutyád életkorához és súlyához. Éppen ezért rendszeresen ellenőrizd labradorod súlyát.

Összetételét tekintve arra ügyeljünk, hogy a labrador retriever táplálékának 70%-a hús legyen, ami mellett 20-30%-ban zöldséget és gyümölcsöt is kapjon. Gabonára csak minimális mennyiségben van szüksége. 

A kiváló minőségű és mennyiségű táplálék beszerzésére már a labrador kölyök etetése során nagyon ügyelnünk kell. Ahogy azt mondani szokták, mindig az alapok a legfontosabbak, így ha a labrie kölyök táplálása idején már hozzászoktatjuk kis kedvencünket egy adott minőségű és mennyiségű táplálékhoz, akkor sokkal egészségesebb felnőtt kutya válhat majd belőle. 

Míg a labrador kölyköknek napi 3-4-szer adjunk enni, addig felnőtt korban ez akár 1-szeri alkalomra is csökkenhet. Egészségesebb azonban, ha a kifejlett labrador napi ételadagját két részletben, reggel és este szervírozzuk. 

A labrador betegségei 

A labrador retriever alapvetően jó egészségnek örvendő kutyafajta, a fajtabetegségekre pedig már egészen fiatal korukban fény derülhet. Esetükben a túlsúly elkerülésére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetünk, ami megfelelő táplálkozással és kellő mennyiségű testmozgással könnyen meg is oldható. Jellemző élethosszuk 10-14 év, de ha betartjuk a sportra és az étkezésre irányuló javaslatokat, labradorunk élettartama könnyen ennél e fölé is emelkedhet.

Az ízületi gyulladás jellemző betegsége lehet, ami bár magában nem életveszélyes, mégis akkora fájdalmat tud okozni a labradornak, főleg idős korban és elhízott állapotban, hogy gazdája kénytelen lehet őt elaltatni.

A csípő- és könyökdiszplázia szintén a labrador jellemző betegségei, mely rendellenességek miatt az ízületek egyfolytában súrlódnak, minek következtében kopás jelentkezik, ami szintén fokozott fájdalommal jár az állat számára.

Az allergia szintén egy olyan betegség, ami sok labradornál előfordul, de a főleg idős korban megjelenő progresszív retinális atrófia, ami egy bizonyos szembetegség, a szívbetegség és epilepszia is gyakori e fajtánál.

Labrador kutyánk fülét folyamatosan ellenőrizzük és szükség esetén tisztítsuk, ugyanis összegyűlhet benne a kosz, ha pedig nem figyelünk oda rá, akkor ez fülgyulladást is előidézhet. Webáruházunkban számos terméket találsz, amelyekkel játszva tisztán tarthatod kutyád fülét.

Labrador retriever vs golden retriever

Sokan összekeverik ezt a két fajtát és habár tényleg nagy a hasonlóság köztük, mégis két különböző kutyafajtáról van szó.

A golden retriever, ahogy a neve is utal rá, aranyszínű, vagy világos krém színű szőrzettel rendelkezik, míg a labrador retriever a sárga/homok szín mellett igen gyakori fekete és csokibarna színekben is. Emellett a labrador szőre rövidebb és sűrűbb. Így, lakásba inkább ajánlható a labrador retriever, mind a goldie.

Meg tudod különböztetni a következő képeken, hogy melyik labrador, illetve melyik golden retriever? Annyit elárulhatok, hogy két labrie és két goldie szerepel a képeken :)

További különbség köztük, hogy a labradorok némileg izmosabbak és erőteljesebbek, míg a goldenek kecsesebbek és könnyedebbek. A labradorok várható élettartama, ahogy már ebben a cikkben is szerepelt 10-14 év, míg egy goldie kb. 10-12 évig él. De ha megfelelően tartjuk, akkor jó eséllyel ennél tovább is elélhet mindkét fajta egyede.

Ahogy külsejüket nézve, úgy jellemüket tekintve is több a hasonlóság, mint a különbség köztük. Mindkét fajta igen intelligens, könnyen tanítható, jól apportírozó, elsősorban az elejtett apróvadak, vízimadarak visszahozatalára kitenyésztett angol/skót vadászkutya. Utóbbira utal mindkettő nevében a retriever utótag is. Természetesen nem véletelen, hogy mindkét kutya, így a golden retriever és a labrador retriever szaglása is igen jó, ez a lelőtt apróvadak felkutatásában nagyban segíti őket.

Szintén közös, hogy mindkét fajta imádja a vizet és az embereket, igen családbarát kutyák. Morgásigényük magasnak mondható, így csak aktív gazdiknak ajánljuk bármelyiket.