Tudnivalók a hörcsög tartásáról és etetéséről

Szeretnél otthonra egy szőrös kis lakótársat, ám sem időd, sem helyed, hogy kutyát vagy macskát tarts? Van megoldás! A hörcsögök mókás kis boldogság bombák, akik biztosan bearanyozzák majd a napodat, ráadásul, ha jól bánsz velük, hosszú-hosszú éveken át melletted maradnak majd!

Ki legyen az igazi?

Manapság az aranyhörcsög (vagy más néven szíriai hörcsög) és a dzsungáriai törpehörcsögök a legkedveltebb fajták hazánkban, ha bemész egy állatkereskedésben, nagy valószínűséggel őket találod majd az üveg terráriumokban. Melyiket vidd haza?

Az alábbi képen egy aranyhörcsög látható:

Mindkét fajta iszonyatosan aranyos, ám tapasztalatom szerint, a nagyobb testű (kb. 10-14 centiméter hosszú) aranyhörcsögök egy kicsit lomhábbak, ezáltal nyugodtabbak is. A dzsungáriai törpehörcsögök (5-7 centiméter) viszont igazi kis bohócok, akik éjjel-nappal szereplésre készen várnak, feltéve, ha nem alszanak. Egyikükkel sem tudsz melléfogni.

Készülj fel rá, hogy ezek az állatok, szemben olyan más házi kedvencekkel, mint a teknősök, vagy a tengeri malacok, nem élnek túlságosan hosszú életet. Az arany hörcsögök kb. 2-3 évig boldogítanak, míg a dzsungáriai törpehörcsögök esetében ez a szám akár másfélre is csökkenhet, ez attól is függ, persze, hogy mennyire erős a genetikájuk és milyen szerető gazdihoz kerülnek.

Viszont mielőtt kiválasztanád, mindenképp nézd meg jobban, hogy az otthonodba szánt állatnak ne legyenek a szőrén kopasz foltok, hiszen ez betegség előjele is lehet. Szintén fontos megfigyelni a viselkedését, ha természetellenesnek tűnik, például sokszor ismétli ugyanazt a mozdulatot, vagy túlságosan agresszív a társaival, akkor valószínűleg idegrendszeri problémája lehet. Ha lehet, vedd a tenyeredbe és nézd meg, hogy viselkedik!

Sajnos, sokszor előfordul, hogy a túltenyésztett állatok idegrendszeri problémákkal, gyenge gyomorral, vagy épp fülproblémákkal jönnek a világra. Emellett, az állatkereskedésekben apró helyen túlságosan sok kis hörcsögöt tartanak együtt, így óhatatlanul is előfordulhatnak verekedések (ezekről a későbbiekben bővebben is szót ejtünk), mely miatt harapásnyomok és más sérülések lelhetők fel a kis állatokon. 

Ha nem vagy benne biztos, hogy a megfelelő állatot választod ki, keress egy megbízható állatkereskedést és kérd szakember véleményét. A megbízható helyeken biztosan segítőkészek lesznek a választás során.

Otthon édes otthon…

Mindenképp érdemes előre gondoskodni az új kis kedvenced helyéről,  kialakítani az otthonát, hogy ha már hazavitted, minél hamarabb nyugodt helyre kerüljön a nagy utazás után. Bármennyire is kicsik ezek az állatok, szeretnek mozogni, így válassz minél nagyobb terráriumot a számára. A legjobb, ha az otthona rácsos ketrec, hiszen így nem érzi annyira kirekesztve magát, viszont vigyázz rá, hogy a rácsok közti rések között ne tudjon megszökni az új szőrös kis családtag.

És hogy mi kerüljön berendezésként a hörcsögöd terráriumába? Mindenképp fontos egy itató, legalább egy tálka, melybe az ételét teszed. Ha szeretnéd, akár dekoratív kis házat is vásárolhatsz neki, melyben nyugalomban hajthatja álomra majd a fejét, ám ha nem találsz megfelelőt, akkor sincs baj, hiszen úgyis bevackolja majd magát az almába.

Ha pedig szereted az otthoni praktikákat, adok neked egy tippet: ház vagy játék gyanánt tegyél kedvenced terráriumába egy WC papír gurigát. Imádni fogja a kis hörcsögöd, bár készülj fel rá, hogy valószínűleg néhány nap alatt "lebontja" majd az otthonát. Nos, addig is elfoglalja magát a kis szőrös.

Jó, ha tudod, hogy a hörcsög ketrecét nem szabad újságpapírral bélelni, hiszen az újságok nyomtatásához használt festék veszélyes lehet a kis szervezetükre, mivel a festék ólmot tartalmaz, melynek elfogyasztása (pl. ha megrágja az újságpapírt) halálos kimenetelű is lehet számukra. Helyette inkább minél tisztább faforgácsot használj, vagy szalmát, melyet hetente kell cserélni.  

Ma már lehet olyan forgácsokat kapni, melyeket természetes illatosító anyagokkal gyártottak, így akár alma, fenyő vagy épp virágillatúak is - ez mindenképp jó választás a gazdi számára, hiszen a hörcsögök (főként párzási időszakukban) igencsak szagosak tudnak lenni, de mielőtt megvásárolnád, mindenképp körültekintően olvasd el az összetevőket, és ha úgy látod, hogy mégsem természetes anyagokkal illatosították az almot, akkor inkább válaszd a tradicionális megoldásokat, ne tedd ki felesleges kémiai anyagoknak a kedvencedet.

Érdemes hetente cserélni a hörcsögöd almát. Ilyenkor készülj fel, hogy a hörcsögöd a tiszta otthonában feltűnően sokat fog futkosni, hiszen nem érzi az előzőleg elvackolt ételei illatát, illetve akár a terrárium sarkában elkezdhet kaparászni is, szintén azért, mert keresi az élelmiszerraktárát. Éppen ezért fontos, hogy a terrárium kitisztítása után azonnal tedd vissza az etetőjét is, így nem lesz olyan stresszes az állat.

Játékra fel!

Ha pedig megvan a tökéletes alvóhely, ne feledkezz meg a játékról sem! Hiszen, ha nem vagy otthon, akkor is szeretné elfoglalni magát a kis állatkád. Szerencsére, a mókuskeréken kívül már rengeteg játékot vásárolhatsz, mellyel hosszú órákon át el tud majd játszani a hörcsögöd. 

Jó tanács! Ha a hörcsögödet mégsem ketrecben, hanem akváriumban tartod, mindig ügyelj rá, hogy a mókuskerék ne legyen közvetlenül az akvárium fala mellett, mert bizony egyszer kell csak megakadnia az alomban és máris megszökhet a kedvenced, egy ilyen pici állatot pedig igencsak nehéz megtalálni még a legkisebb lakásban is.

Az én hörcsögeim, például, imádták a mászókákat, a harmincadik kört is olyan hévvel tették meg, mint a legelsőt. Ha pedig szeretnéd, hogy szabadon kószáljon a kicsike, de ne tűnjön el a lakásban, akkor a hörcsöglabda jó választás, hiszen ebbe berakva feltűnően rohangálhat otthonodban!

Hörcsögök és gyerekek

Figyelem! Bár remek ajándékok a hörcsögök, mégsem mindegy, hogy bánunk velük, illetve hogy hány éves, akinek ajándékozzuk ezeket a kis szőrmókokat.

Ha kisgyerek is van a lakásodban, mindenképp figyelj oda, hogy játszik a hörcsöggel, így mindkettőjüket megvédheted a sérüléstől. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a nagyon kicsi gyerekek még nem tudnak bánni az ilyen apró állatkákkal. Simogatás közben nagyon megnyomhatják a fejüket, vagy meg, ha netán a kezükbe kerül, túlságosan meg is szoríthatják, ami nemcsak veszélyes a hörcsögökre nézve, hanem a válaszreakció sok esetben harapás lehet!

Ugyanakkor, ha figyelsz mindkettejükre, a hörcsögök nagyon is jó kiindulópontok lehetnek ahhoz, hogy megszerettesd gyermekeddel az állatokat és megtanítsd neki, hogyan is kell gondját viselni egy kis kedvencnek. Mutasd meg neki, hogy kell jól bánni egy aprócska hörcsöggel, vond be a feladatokba! 

Nappalok és éjjelek

A hörcsögök életében két nagyon fontos dolog van: az evés és az alvás. Ha azt szeretnéd, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen a kis állatod (márpedig ezt szeretnéd, ugye?), akkor érdemes szem előtt tartani néhány dolgot.

Egy hörcsögnek 10-15 g ételre van naponta szüksége, lehetőleg minél változatosabban, legyen benne mag, szárított gyümölcs, de kis nassolnivalóként apróra vágott friss gyümölccsel és zöldséggel is meglepheted. A kedvenceik közé tartozik az alma, az eper, a zellerszár és a sárgarépa! 

Elsőre akár meglepő is lehet, de a hörcsögök számára az állati fehérje is alapvető, hiszen a természetben állati fehérjéket is fogyasztanak. Ilyen az élő (!) tücsök, liszkukac vagy épp a selyemhernyó, de néha-néha (hetente maximum 10 g) akár csirkehús is kerülhet a hörcsögöd tányérjára, hiszen ezek a fehérjék - ahogy az embereknél is -, ezeknél az apró állatoknál is hozzájárulnak az izmok kialakulásához és fenntartásához.

Fontos odafigyelni azonban, hogy ezeket a fehérje forrásokat semmiképp se adjuk együtt gyümölcsökkel vagy zöldségekkel, csakis magukban fogyasszák a hörcsögök, mivel hasmenés alakulhat ki tőle.

Bár a hörcsögök a folyadékbevitelük nagy százalékát a lédús ételekből nyerik, ettől függetlenül szükségük van vízre, így arról se feledkezz meg, hogy mindig legyen a kis kedvenced itatójában friss víz. Naponta, de legkésőbb kétnaponta cseréld a frissítőjét!

Azonban vannak olyan ételek is, melyeket semmiképp se adj kis kedvencednek, ilyen bárminemű vizes, zöld növény (pl. harmatos fű, megmosott lucerna), bármilyen virág, emberi fogyasztásra alkalmatlan zöld növény. De, ha egy unalmas napon eszedbe jutna, hogy megoszd, például, a csokoládédat is a kis kedvenceddel, nos az sem jó ötlet, inkább habzsold be te, neki pedig adj a számára megfelelő ételt. A tej, csokoládé és más hasonló étel fogyasztása akár halálos is lehet a hörcsögök számára.

Ezek mellett jó megjegyezni egy alapszabályt: a K-betűs ételektől, mint krumpli, karfiol, karalábé, bizony felfújódhatnak az állatkák, így ezeket is kerüld, ha egy mód van rá.

Ha a hörcsögöd étvágya hirtelen megcsappan, napokon át nagyon keveset, vagy egyáltalán nem eszik, mindenképp fordulj vele állatorvoshoz, hiszen akár komolyabb emésztőrendszeri probléma is fennállhat az állatkádnál!

Ahogy már említettem, a hörcsögök nemcsak magukat szeretik "elásni" az almukba, hanem a rágcsálnivalójukat is, így ne lepődj meg, ha takarítás közben akár több kupacnyi tápot vagy zöldséget találsz majd az alomban. Ezeket nyugodtan kidobhatod, jobbat is tesz nekik, ha friss étel kerül a házuk tájára, hiszen így biztosan nem szállják meg különböző kártevők és bogarak a magvakat, az almukat, illetve ez által a hörcsögöket is.

Nem árt figyelni!

A hörcsögödet bármennyire is tisztán tartod és figyelsz rá, elég sok egészségügyi probléma támadhatja meg, melyek táptalaja legtöbbször a nem megfelelő étkezés. Éppen ezért fontos, hogy a magvakat, gyümölcsöket, zöldségeket és takarmányokat folyamatosan, kis adagokban add kis kedvencednek. 

Mivel a hörcsögök (és a legtöbb rágcsáló) metszőfoga folyamatos növésben van, ezért fontos, hogy olyan száraz tápot, illetve magvakat is kapjanak, melyekkel folyamatosan tudják köszörülni a fogaikat. Emellett a kis szőrösök szeretik majszolni a speciális rágórudakat is, melyekben a kedvenc magjaik nem mással, mint mézzel vannak összetapasztva.

A hörcsögök, főként az aranyhörcsögök hajlamosak rá, hogy ne csak a pofazacskójukban rejtsenek el túlságosan is sok élelmet, hanem meg is egyék azt és méretesre hízzanak. Egyszer-egyszer nagyon aranyosan mutatnak kis gömböcként ezek az állatkák, de hosszútávon az elhízás nagyon is megrövidítheti az életüket. 

Sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon kell-e fürdetni a hörcsögöket? Sok más szőrös állattal ellentétben nem kell, sőt inkább azt mondanám, hogy nem is szabad, hiszen nagyon könnyen meg tudnak fázni, illetve akár bőrgyulladást is kaphatnak, hiszen a csapvízben olyan kémiai anyagok is vannak, melyek károsak lehetnek rájuk (ilyen például a klór). A hörcsögök nem a legkényesebb állatok, már ami a saját maguk tisztántartását illeti, de "megfürdetik" magukat naponta többször.

Együtt vagy külön?

Az állatvilágban a hörcsögök nem híresültek el a legbarátságosabbaként, már ami a társaikkal való együttélést illeti. Fiatal korukban még el-elélnek testvéreikkel, ha születésüktől egy terráriumban vannak tartva, ám ha hazavitted a hörcsögödet és a későbbiekben szeretnél mellé egy másikat is, akkor bizony problémás lehet a helyzet.

Én elkövettem azt a hibát, hogy a dzsungáriai hím hörcsögöm mellé egy másik hímet vásároltam (mentségemre legyen, félretájékoztattak az állatkereskedésben) és mikor összeeresztettem az állatkákat, véres verekedés lett a végeredménye. Bizony, a hörcsögök nem szeretik, ha a territóriumukat egy másik nemükhöz tartozó hörcsöggel kell megosztaniuk.

Éppen ezért, ha több hörcsögöt is vásárolnál, mindegyik állatkának külön életteret kell biztosítani. Hidd el, ettől függetlenül, nem lesz magányos a hörcsögöd, sőt, hosszútávon még meg is köszöni majd neked, hogy nyugodt életet biztosítasz neki, a territóriumát pedig nem kell megosztania egy másik állattal.
 
Emellett, ha szeretnéd, hogy a hörcsögöd mindig kiegyensúlyozott legyen, ne keltsd fel hirtelen az álmából. Ezek a szőrös kis állatok szeretnek nap közben lustálkodni, ellenben, ahogy mi emberek, ők sem szeretik, ha hirtelen ki kell pattanniuk az ágyból. Ha játszani szeretnél vele, rögtön ébredés után tedd, hiszen ilyenkor még nem olyan elevenek, mint pár órával később, mikor már teljesen "bepörögnek".

Jöhetnek az utódok?

Ahogy azt már említettem, a hörcsögök nem társas lények, érdemes őket külön-külön terráriumban tartani, ha szeretnénk elkerülni a verekedést, ám ivarérett koruk után a tüzeléskor érdemes párt keresnünk (ha nem vásárolunk, akár tenyésztői fórumokon keresni ellenkező nemű hörcsögökkel rendelkező embereket), ha szeretnénk, hogy otthonunkban sok-sok kis hörcsög jelenjen meg néhány héten belül.

A hörcsögök rendkívül szapora állatok, bár aktusaik nem hosszabbak 3-5 másodpercnél, bizony ha megfelelő társat találnak, akár 45-ször is párosodhatnak röpke háromnegyed óra alatt. 

A vemhesség időtartama az aranyhörcsögök esetében 16-18 nap, míg a dzsungáriai törpehörcsögnél valamivel hosszabb, 21 nap. Fontos tudni, hogy a vemhes állat jóval többet alszik a szokásosnál, akár agresszívabb is lehet, főképp ha nem hagyjuk aludni. Emellett táplálékra is többre van szüksége, érdemes a megszokott 10-15 grammnyi étel dupláját is odaadni neki, hiszen több kis állat fejlődését szolgálja ez az étel. 

Egy alomban általában 4-6 kölyök születik, de nem kirívó az ennél nagyobb szám sem. A jövevények felneveléséről az apaállat nem gondoskodik, így csakis az anyaállat van kicsikkel. A hörcsögök jó anyák, figyelnek a kölykeikre, védelmezik őket, így ha nőstény hörcsögöd van, ne lepődj meg, ha kissé ingerlékenyebb ebben az időszakban.

A kölykök szeme 15-18 napos koruk környékén nyílik ki, három hetes korukra már önállóan táplálkoznak, ám az elválasztással, véleményem szerint még érdemes várni egy hetet, hogy a kölykök önállóbbá váljanak, jobban elkezdjenek futkározni.

Boldog hörcsög, boldog gazdi

Végezetül ismételjük át a legfontosabb pontokat, melyeket érdemes betartani azért, hogy egészséges, boldog és hosszú életű hörcsögöt nevelj otthon:

  • Mielőtt hazavinnéd az állatkereskedésből a hörcsögöd, gondosan figyeld meg a viselkedését, nézd meg, hogy nem látszanak-e rajta betegség jelei, ha lehet, vedd a tenyeredbe.
  • Ha van rá lehetőség, még a megvásárlás előtt rendezd be a hörcsög terráriumát!
  • Csakis faforgácsot, szalmát vagy más hasonló, természetes almot használj.
  • Legalább hetente egyszer cseréld az almot!
  • Biztosíts változatos étrendet a kedvencednek, legyenek benne magvak, gyümölcsök, zöldségek és akár állati eredetű fehérjék is.
  • Az ételekből kinyert folyadék kevés a hörcsögök számára, így ne felejts el tiszta vizet készíteni a kedvencednek, naponta cseréld!
  • A K-betűs zöldségeket lehetőleg kerüld, mert felfújódhat tőle a hörcsög!
  • A hörcsögök hízásra hajlamosak, így lehetőleg ne lépd túl a napi 10-15 g (aranyhörcsögöknél lehet 20 g) táplálékot. Ha egy mód van rá, ne adj csokoládét a kedvencednek!
  • Nem kell fürdetni a hörcsögöket.
  • A hörcsögök nem társas lények, főképp ne akard összezárni őket egy ugyanolyan nemű állattal, mert verekedés lesz a vége!
  • Ha gyerek is van a családban, tanítsd meg neki, hogy kell bánni a hörcsöggel, így nem lesznek balesetek és sérülések a találkozásukból.
  • A hörcsögök a vemhesség ideje alatt ingerlékenyebbek a szokásosnál.

És még valamit ne felejts el: bármennyire kicsik is a hörcsögök, nekik is szükségük van a figyelemre, a törődésre és a társaságra, ha ezt megadod neki, sokáig élvezhetitek majd egymás társaságát!


Hozzászólások (85)

    • Vendég (#15CB8)

      Köszönöm a tanácsokat!

      2018. 08. 18. 06:38
    • Vendég (#177B2)

      Köszönöm a tanácsot♡♡♡♡♡

      2018. 09. 09. 11:55
    • Vendég (#18EC8)

      Sziasztok nekem is van hörcsögömén most csak három nagyon fontos tudni valót fogok megosztani veletek az első az lenne hogy a kis házi kedvencedet ne etesd túl mert felfújóthat és a felfújódásból halálos esetek is ki jöhetnek. A második az lenne hogy egy héten csak egyszer takarítsd a házi kedvenced. A harmadik tanácsom pedig az lenne hogy sose nyomd meg a hörike hasát mert halálos esetek lesznek.😆

      2018. 09. 30. 09:37
    • Dóri

      A hörcsög nem eszi túl magát. Emiatt felfúvódni nem fog. Hetente takarítani tilos. A pisisarkot kell pár naponta takarítani, az egész helyet pedig elég több hónap után.

      2019. 01. 23. 20:25
    • Vendég (#2F29F)

      Sziasztok nekem már lassan két éve van hörcsögöm és egy pár jó tanácsot hoztam el nektek. Először is minden héten csak egyszer takarítsd ki a hörcsögöd. Másocszor soha ne adj neki csokoládét mert el fog pusztulni. Harmacszor vegyél a ketrecébe sok sok kis játékot amivel el tud szórakozni ha unatkozik. és soha ne nyomjátok meg erősen a hasát

      2019. 04. 13. 19:42
    • Vendég (#33B68)

      Az én hörcsögöm kicsit kövér. De mostantól mindig kifogom mérni az ételét.

      2019. 05. 20. 17:13
    • Vendég (#3FFFA)

      Én nekem is van hörcsögöm. 3 fontos szabály!!!az egyik ha kiemelitek a hörcsögöt ne ejtsétek el mert halált okozó sérülések lehetnek belőle. Második szabály ne adj olyan sok ennit neki mert fölfújóthat. 3szabály ne fürdesd meg!! A kislányomé a hörcsög és nagyon jó gondját viseli ám!! És elválaszhatatlan barátok a kislánnyommal!! Ha akartok hörcsögöt vegyetek a kisállat boltba!! Csak arra várnak a hörcsögök hogy gondját viseld!!!

      2019. 08. 27. 15:51
    • Vendég (#4BDC9)

      Köszönöm a tanácsokat 🙂

      2019. 11. 19. 14:00
    • Vendég (#55516)

      Nekem 1 kérdésem lenne!
      Karácsonyra kaptak a lányaim 2 dzsungáriai hörcsög 2 fiút, testvérek. Azt mondtak mivel pici koruk otta együtt vannak nem lesz gond.
      Kb 2 napja állandóan verekednek a nagyobbik állandóan megy a kissebre... Már azt hittem 1 lány... De mind a 2 nek van illat mirigye. Ugy tudom az csak a fiuknak van. Nem tudom mi legyen. Válasszuk szét őket vagy vegyünk 1 lányt melléjük?

      2020. 01. 12. 01:03
    • Vendég (#6AD47)

      Köszönöm a tanácsokat 😜😉😊

      2020. 04. 14. 07:04
    • Vendég (#6F250)

      És mennyi vizet kell neki adni mert az enyém 3 hónapos és 3 napja van még és nem iszik semmit pedig fel van töltve a kis itatója ő fiú és arany hörcsög valaki tud válszolni?

      2020. 04. 22. 17:35
    • Vendég (#73F42)

      Nekem nagyon sokat segített mert egy pár nap múlva lesz hörcsögöm

      2020. 05. 05. 16:43
    • Vendég (#7C360)

      Ok

      2020. 05. 27. 08:04
    • Vendég (#86C47)

      Mi találtunk az utcán kishörcsögöket.

      2020. 06. 21. 21:13
    • Vendég (#8BA44)

      Jo

      2020. 07. 06. 08:41
    • Vendég (#8C3C2)

      Köszi

      2020. 07. 08. 08:56
    • Vendég (#A5B86)

      Köszönöm a tanácsot! Rengetegett segítettél🐹💓

      2020. 10. 04. 06:16
    • Vendég (#A67B6)

      Heló, a hörcsög ehet makkot?

      2020. 10. 06. 14:10
    • Vendég (#B051B)

      Köszi a tanácsokat

      2020. 11. 04. 14:00
    • Vendég (#104C80)

      Köszönöm a tanácsokat!

      2021. 07. 31. 20:36
    • Vendég (#13607E)

      Nagyon köszönöm tanácsok😊

      2021. 12. 10. 14:41
    • Vendég (#13607E)

      Köszönöm a tanácsokat!😊

      2021. 12. 13. 13:32
    • Vendég (#14DF3A)

      Köszönöm ezt a sok hasznos infót!!!nagyon sokat segítettél!

      2022. 02. 07. 15:19
    • Vendég (#253B7C)

      Köszönöm a tanácsokat

      2023. 08. 06. 22:07
    • Vendég (#27C025)

      Nekem így már jobb

      2023. 11. 23. 15:52
    • Vendég (#2CF0B)

      Nagyon köszönöm az információt, legalább mindent megtudtam a hörcsögökről😘

      2019. 03. 26. 06:04
    • Vendég (#DD308)

      Köszönöm a segitseget en most akarok veni egy kis dzsungáliai horcsogot

      2021. 04. 01. 11:38
    • Vendég (#EA2AA)

      KÖszÖnÖM az informÁciÓT

      2021. 05. 08. 11:36
      • Vendég (#5950)

        olvasd vissza mert benne van :D

        2017. 10. 22. 09:00
      • Dóri

        Megfelelően takarítva semennyire. Ez alapján csináld, akkor egyáltalán nem lesz büdös.
        "A jó egészséghez nagyban hozzájárul a megfelelő higiénia, ezért elengedhetetlen, hogy alkalmanként kitakarítsuk kedvencünk lakhelyét. Tudnunk kell azonban, hogy a hörcsöglak teljes kipucolása hatalmas stressz az állat számára, ugyanis minden korábbi szagnyomot eltüntetünk, ami által ezidáig tájékozódni tudott. Gattermann professzor a kísérletei során kimutatta, hogy a komplett lakhely tisztítás után a hörcsögök szívfrekvenciája erőteljesen megnő, a pulzusszám 300-ról akár 500 fölé emelkedik, valamint egyes állatok lázasak is lesznek. Átlagosan 4 óra szükséges ahhoz, hogy újra megnyugodjanak. A szagok eltüntetése, megváltoztatása nagyobb stresszt jelent számukra, mint egy komoly harc egy fajtárssal. Ezeket figyelembe véve tehát javasolt kedvencünk otthonának egyszerre csak egy részét kitakarítani és soha nem az egész lakhelyét - ez azonban csak a nagyméretű hörcsöglakok esetében működik, kisebb helyeknél aligha van értelme.
        A legtöbb hörcsög ösztöneinél fogva szobatiszta és mindig egy adott sarokba vizel. Ezen a helyen praktikus egy toalett-tálat elhelyezni, melybe csincsillahomokot, csutkaalmot vagy esetleg forgácsot teszünk. A toalettet 1-3 naponta takarítsuk! Amennyiben az állat össze-vissza üríti vizeletét, hetente egyszer lapátoljuk ki a koszos részeket és helyére szórjunk tiszta almot.
        A székletüket a hörcsögök általában a teljes területükön eloszlatják. Bár ez normális esetben teljesen száraz és szagtalan, 2-4 hetente el kell távolítanunk.
        Az alom - nagy méretű lakhely és vastag alomréteg esetén - teljes mértékű cseréjére félévente van szükség, hogy a penész és paraziták nagyfokú letelepedését megelőzzük. Mivel a növényi anyagokban gyakran paraziták tojásai is megtalálhatók, idővel csaknem elkerülhetetlen, hogy az alomban, főként az alvóhely, éléskamra és toalett környékén, különféle organizációk telepedjenek meg. A penészspórák és egyes élőlények sokszor olyan aprók, hogy szabad szemmel nem láthatók. A poratkák, könyvskorpiók, gabonazsizsik és hasonló élőlények az alomban rendkívül jól érzik magukat és bár alapvetően ártalmatlanok, nagymértékű elszaporodásuk légúti problémákhoz, bakteriális fertőzésekhez vezethet. A meleg, párás környezet kedvez az élősködőknek.
        A koszos felszereléseket forró vízzel, illetve ha erősen szennyeződött, akkor folyékony citromsavval vagy ecetes vízzel tisztítsuk meg, a kémiai vegyszereket kerüljük, mert azok irritálhatják a hörcsög szemét és légutait, valamint mérgezést okozhatnak.
        Az itatót és etetőtálat 1-3 naponta alaposan pucoljuk el!
        A felszereléseket, különösképp az alvóhelyet, takarítás után ugyanarra a helyre tegyük vissza, ahol korábban volt - ez segít kedvencünknek hamarabb megnyugodni. Amennyiben változtatni szeretnénk a berendezésen, azt ne közvetlen takarítás után tegyük.
        A takarítás idejére állatunkat helyezzük egy biztonságos kifutóba vagy szállítódobozba."

        2019. 01. 26. 16:55
      • Vendég (#933A9)

        Eggyáltalan nen szagosak csak ha oda rakod közvetlen az orrod a testükhez akkor büdik de tilos fürdetni ugye

        2020. 08. 04. 12:48
    • Vendég (#4A4D)

      Köszi a leirást hiszen majdnem én is megmérgeztem a kisállatomat.

      2017. 09. 14. 14:58Válasz a hozzászólónak
      • Vendég (#155D1)

        Köszi!

        2018. 08. 12. 15:44
      • Vendég (#32AB2)

        Egy dzsungealiai hörcsög jo korulmenyek kozott mennyi ideig el? Vennek inkabb egy nagy normalis horcsogot de felek hogy nem tudnam a kezemhez szoktatni igy nemtudom hogy melyiket vegyem meg

        2019. 05. 12. 09:35
    • Rágcsaokosgazdija

      Ez nagyon jó kis szöveg, mindenkinek ajánlom, minden jól volt megfogalmazva! Grat!

      2017. 10. 28. 16:35Válasz a hozzászólónak
          • Vendég (#1688B)

            Hány éves a hörcsög?

            2018. 08. 28. 07:29
          • Vendég (#1CDFE)

            Sajnos majdnem az összes addig él :(

            2018. 11. 12. 18:13
          • Vendég (#20D6D)

            Sajnálom, de nekem törpe hörim van...

            2018. 12. 11. 20:07
        • Vendég (#8071)

          Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Nagyon sok mindent tudtam meg a hörcsögökről!

          2018. 01. 02. 13:04Válasz a hozzászólónak
          • Vendég (#25B2E)

            Sok hülyeség. Gyümölcsöt szinte egyáltalán nem szabad adni a hörcsögnek a magas cukortartalom miatt, játéknak a mászóka szintén hülyeség, simán beakadhat a rések között a lába. No meg nem jó sima állatorvoshoz se vinni, ők nem rágcsálókra vannak specializálódva, arra vannak az egzós dokik.

            2019. 01. 19. 08:05
          • Dóri

            Attól függ. Megfelelő helyről véve élhetnek 3 évig is. Nekem a Kidshamsters tenyészetből volt a hörcsögöm. Sajnos a tenyészet már megszűnt. Kaptam hozzá származási lapot, pontosan tudtam, mikor született. 3 év 3 hónaposan kellett elaltatni, mert a hasa újra és újra becisztásodott. Jelenleg egyetlen jó tenyészet van az országban, ahonnan dzsungáriai törpehörcsögöt lehet venni: Debrecenben a Moondance tenyészet.

            2019. 01. 26. 16:58
        • Vendég (#82CF)

          nekem nagyon tetszett ez a cikk ugyan is majd lessz nekem is egy hörcsögöm (nagyon várom már ) köszönöm a tájékoztatást!!!!!!😁 (nagyon jó hogy én is megtaláltam ezt az oldalt!!!!!!!!!!😊 (én is hörcsögimádó vagyok !!!!💖

          2018. 01. 05. 16:02Válasz a hozzászólónak
          • Vendég (#22C99)

            Én is!!!!
            ♡♡♡♡

            2018. 12. 25. 20:08
          • Vendég (#25B25)

            Javaslom keress ra, hogy: https://horcsoginfo.000webhostapp.com es ott informalodj!

            2019. 01. 19. 07:35
          • Vendég (#299FB6)

            Akkor mond el hogy Mi a búvóhelye

            2024. 02. 26. 18:37
            • Vendég (#259B4)

              Miért akarsz felelőtlenül szaporítani???

              2019. 01. 18. 08:39
            • Dóri

              Nem érdemes. Sőt, tilos.

              2019. 01. 26. 16:58
            • Vendég (#11B42)

              Persze, akár 45 alkalommal is 45 percen belül, ahogy a cikk is írja. Ha nem tennék, akkor igen hamar kihalnának. Ha úgy gondoltad, hogy a törpe és az aranyhörcsög egymással, az bizonyos inkompatibilitási problémák miatt nel lehetséges. :-)

              2018. 06. 22. 08:20
            • Vendég (#22030F)

              Miert ne

              2023. 04. 21. 17:42
            • Dóri

              Valószínűleg nagyon sok rossz információt. Ez a cikk ugyanis azoktól hemzseg. Kérlek ezt a weboldalt olvasd el.
              Https://horcsoginfo.000webhostapp. Com/Elhelyez%c3%a9s/

              2019. 01. 26. 16:59
            • Vendég (#9A36)

              A törpehörcsög tartása nagyon egyszerű és akár 5 napig is otthon hagyhatjuk egyedül, ha kellő mennyiségű élelmet hagyunk. A törpehörcsögnek nincs szaga, ha jó minőségű pellet alom van alatta. Ez minden szagot felszív, takarítani is ritkábban kell, mintha faforgácson tartjuk az állatot. Sok esetben felesleges nagy ketrecet teli csövekkel venni, mert a hörcsög lehet hogy fél, és egyáltalán nem használja. Mi is így jártunk. Amit nagyon szeret a kisállat, a " hörcsög ágy" puha vattaszerű... 😀

              2018. 02. 12. 08:25Válasz a hozzászólónak
              • Vendég (#1C30F)

                Szia. Mekkora terráriumban van a hörid? Fiú vagy lány? 😉

                2018. 11. 04. 19:51
              • Vendég (#25939)

                A nagy helyre szüksége van, mivel a természetben egy nap alatt több kilométert tesz meg. A gyapot/vatta pedig ha a pofazacskóba kerül, halált okoz.

                2019. 01. 17. 22:18
              • Dóri

                A pellet alom tilos hörcsög alá, mert nem tud benne ásni, illetve kényelmetlen is, talpfekélyt okozhat. Minimum 10-15 cm vastag forgács, papíralom vagy kenderalom kell alá. A hörcsögvatta tilos, okozott már fulladásos halált, és végtag elhalást is. Helyette a kapokfa termése tökéletes, az veszélytelen. A nagy hely elengedhetetlen egy hörcsögnek. Törpének 60*50 cm alapterület a nagyon minimum. Aranynak 80*50 cm. Nem a sok cső a lényeg, hanem az ingergazdagon berendezett hely sok fa felszereléssel, csincsillahomokkal, vastag alomréteggel, amiben tud ásni, és megfelelő méretű zárt futófelületű (nem rácsos)mókuskerékkel. Törpének minimum 20, aranynak minimum 28 cm átmérőjű kell.

                2019. 01. 26. 17:02
              • Dóri

                Megfelelő méretű helyen tartva nem az. Minimum 80*50 cm alapterületű hely kell egy aranyhörinek. A nőstények 4 naponta ivarzanak, olyankor erősebb szaguk lehet, de nem büdös.

                2019. 01. 26. 17:02
              • Vendég (#B2AB)

                A cikk tényleg jó, de a második képen egy mongol futóegér látható :)

                2018. 03. 20. 12:59Válasz a hozzászólónak
                    • Vendég (#93655)

                      👍

                      2020. 08. 05. 06:19
                            • Vendég (#17CB9)

                              Nekem eddig 7 hörim volt, lehet lesz még nagyon örülnék neki, nagyon köszönöm a tájekozatást! 😃😊😋🐹

                              2018. 09. 13. 18:54Válasz a hozzászólónak
                              • Vendég (#18832)

                                Nagyon hasznos volt ez a kis szöveg, De azt szeretném megkérdezni hogy hogyan szokatassam a hörcsögom (Szíria Arany hörcsög) a kezemhez?

                                2018. 09. 24. 14:46Válasz a hozzászólónak
                                • Dóri

                                  Itt le van írva az is. Illetve ajánlom figyelmedbe a többi menüpontot is, mert ez az egyetlen normális magyar nyelvű höris weboldal. A fenti cikkben nagyon sok rossz információ van sajnos.
                                  Https://horcsoginfo.000webhostapp. Com/Egészség/

                                  2019. 01. 26. 17:03
                              • Vendég (#18E62)

                                Nagyon köszi. Most fogok kapni egy hörcsögöt és minden tanács jól jön. Mégegyszer köszi.

                                2018. 09. 29. 21:16Válasz a hozzászólónak
                                • Dóri

                                  Akkor ezt olvasd el, illetve facebookon lépj be a hörcsög imádók csoportba.
                                  Https://horcsoginfo.000webhostapp. Com/Elhelyezés/

                                  2019. 01. 26. 17:04
                                • Vendég (#93655)

                                  🐹💕🐹💕

                                  2020. 08. 05. 06:27
                                • Vendég (#1D446)

                                  Nagyon jól jött az infó, mert négy nap múlva nekem is lesz egy dzsungáliaim. Nagyon kössz az infót.

                                  2018. 11. 16. 20:14Válasz a hozzászólónak
                                  • Dóri

                                    Helyesen a faj neve dzsungáriai.

                                    2019. 01. 26. 17:04
                                  • Vendég (#1E72D)

                                    Köszönöm szépen az infókat! 13 éves vagyok és anyukáméktól karácsonyra törprhörcsögöt kértem.

                                    2018. 11. 24. 11:43Válasz a hozzászólónak
                                    • Vendég (#20A31)

                                      Én is azt fogok!:)

                                      2018. 12. 10. 14:22
                                  • Vendég (#20A8B)

                                    Szia! Szeretném megtudni hogy a törpehörcsögnek hány hetesen lehet
                                    mókuskereket/tányért adni? Amúgy köszi a tanácsokat hasznos volt!

                                    2018. 12. 10. 17:15Válasz a hozzászólónak
                                    • Dóri

                                      Onnantól, hogy menni tud, már lehet bent neki. De minimum 20 cm átmérőjű kell, és nem rácsos, hanem teli futófelületű. Ha nincs 20 cm átmérőjű, akkor hajlik benne a gerince, ami komoly és állandó fájdalomhoz vezet, illetve idővel deformálódik... :( A rácsokon való futástól pedig talpfájdalmai, rosszabb esetben talpfekélye lehet. Illetve fel se tud gyorsulni benne, mert gyakran a rácsok közé lép. És ha beakad a lába, akár el is törhet.

                                      2019. 01. 17. 22:07
                                  • Vendég (#20D6D)

                                    Szia! Köszi az infókat. Nekem van hörim, úgy hívják hogy: püré. Karácsonyra kapom, de a szüleim megengedték hogy megvegyem. 9hetes. Nagyon cuki. Csak azt nem tudom hogy hány évesen/hetesen lehet mókuskereket adni a törpe hörinek?

                                    2018. 12. 11. 20:02Válasz a hozzászólónak
                                    • Dóri

                                      Már onnantól, hogy menni tud, lehet mókuskereke. De nagyon fontos, hogy ne rácsos legyen, hanem zárt futófelületű. Illetve törpehörcsögnek minimum 20, aranyhörcsögnek minimum 28 cm átmérőjű kell.

                                      2019. 01. 28. 16:12
                                      • Vendég (#23221)

                                        Nekem törpe hörim van és lehet, hogy vemhes, ezért nagyon jól jött az infó. Köszi!

                                        2018. 12. 29. 15:24Válasz a hozzászólónak
                                          • Dóri

                                            Vagy foga, vagy nem. Viszont a nőstény ismét fogamzóképes a fialás után, úgyhogy az a legjobb, ha akkor a hím már nincs vele, és nem is kerülnek össze soha többé. (Illetve a legeslegjobb az, ha sose kerülnek össze, és a nőstény nem fial.)

                                            2019. 01. 17. 21:53
                                          • Vendég (#259AE)

                                            De igen. De az anya is megeheti őket, ha túl nagy stressz éri. Egyébként nem igazán kellene csak úgy mindenkinek szaporítania őket, mert abból lesznek a beteg hörcsögök. Vannak tenyésztők Magyarországon is, akik figyelnek a genetikára stb. (és ők nem csak tenyésztőnek nevezett szaporítók, mint sajnos oly sokan)
                                            Szerencsésebb tőlük vásárolni, mint állatkereskedésből vagy a hörcsögmentéstől örökbefogadni. Ami ingyenes és még segítenek is abban, hogy hogyan tartsd helyesen a hörcsögöd. 🙂

                                            2019. 01. 18. 08:35
                                          • Dóri

                                            Kedves cikkíró Andrea!
                                            Kérlek ne haragudj, hogy ide írok, de sajnos nem tudok szó nélkül elmenni a cikk mellett, mert rettentő sok rossz információt tartalmaz! Kedves hozzászólók! Kérlek titeket, ne erre alapozzatok, amikor hörcsögöt vásároltok, mert rengeteg ponton nagyon megtévesztő a szöveg... A hörcsögmentés egyik munkatársa vagyok, és szeretnélek titeket helyesen informálni a kisállatotok érdekében. Egyetlen normális hörcsögös weboldal létezik magyar nyelven, mégpedig ez:
                                            Https://horcsoginfo.000webhostapp. Com/? Fbclid=Iwar0fquJpKpMdpcvkMpubpWtVit2tk2svk1s-ib2_Vs47228rxfdqlTsfGww
                                            Először is, a hörcsögökön belül nem fajták vannak, hanem fajok. Ez nagy különbség. Másrészt az is fontos, hogy kereskedésben nem szabad állatot vásárolni pont a beltenyészet miatt. Ezt nem szabad pénzzel támogatni. Vagy tenyésztőtől kell vásárolni, vagy örökbe fogadni a hörcsögmentéstől. A dzsungáriai törpehörcsögök és a szíriai aranyhörcsögök is élhetnek 2-3 évig, de akár 4 évig is. Megbízható állatkereskedés nem létezik! Kereskedésben semmiféle állatos végzettség nem kell ahhoz, hogy valaki eladó legyen. Ott a bevétel számít, nem az állatok jóléte! A legtöbb helyen normális méretű felszereléseket sem árulnak, csak kis kínzókamrákat. Arról, hogy mi is folyik a kereskedésekben, itt olvashattok:
                                            Https://www. Facebook. Com/horcsogmentes/posts/365455830625373?__xts__[0]=68. ArbvuPjcfjmih0ctLb4wsozsfe26wlr-dujwql9eom8cjZey6lIy2nUlvybgjmk6fzjzxvxvkpnqTsg0wevcstu-Ta8-jmbun8gm0nih3pogjo5dyyhLrnob6dw085x6x5mumm539skfcdwsHpHv0pqammbevb6mzSxwn49jg0dspM-jbla7c61pfn9iohi9bgbElunffa4xnEvsPybgbEpuqrgUljmrzwb81tyzf4vdzqvv78i-zemqhwWohoe-j8mokfkYtKerolio8pxdnx2whxkzcssosp7_rmqauvmwg1uaqppqdcdlqj9cubpe804&__tn__=C-R
                                            Igenis van baj, ha a gazdi nem talál megfelelő házat, ugyanis a hörcsög zsákmányállat. Ingergazdagon berendezett hely kell neki sok fa felszereléssel (minimum 2 faház és több fa mászóka). Ma már könnyen lehet nagy választékból online rendelni. A hörcsög helyét tilos hetente takarítani. Nem is érdemes, hiszen annyi idő alatt nem is lesz koszos. Pár naponta a pisis almot kell kivenni, és oda újat tenni. Az egész helyet elég több hónap után takarítani, és ekkor is csak az alom egyik felét szabad kivenni. A hörcsögök a szagnyomaik alapján tájékozódnak. Ha eltűnik a szagnyom, azzal nagyon stresszelni fogják magukat. Így a fele alomnak mindig a helyén kell maradnia, és ahhoz kell frisset tenni. A hörcsögöknek rendkívül érzékeny a szaglásuk. Az illatosított alom tilos! Eleve a hörcsög (megfelelő helyen tartva: törpének minimum 60*50 cm alapterület, aranynak minimum 80*50 cm)nem is büdösek, illatosításra semmi szükség. Tehát az illatosított alom egyáltalán nem jó választás! A hörcsöglabda állatkínzás, amit több országban be is akarnak tiltani. Egyáltalán nem emberséges megoldás. A legtöbb hörcsög csak azért mászik bele, mert egy kis lyuk. Irányítani nem tudja magát, így meg is sérülhet, ha nagy erővel nekifut valaminek. Ráadásul, ha belepisil vagy belekakil, azt hordja szét a lakásban, és közben magát is összekeni. Ma már könnyen hozzájuthatunk nagyobb kifutókhoz, amelyekbe biztonságosan ki lehet engedni az állatot. Le lehet tenni neki néhány házat és mászókát, egy kis nasit, és ott lehet vele játszani. Százszor jobb megoldás, mint a hörcsöglabda. A csirkehúst én egyáltalán nem javaslom fehérje gyanánt. Viszont ahogy a cikk írja: az élő lisztkukac nagyon is jó fehérjeforrás. Nyugodtan ehetnek együtt zöldséget és gyümölcsöt, semmi bajuk nem lesz tőle. Viszont gyümölcsöt törpehörcsögnek csak havonta egyszer, aranynak csak heti egyszer szabad adni, ugyanis gyakrabban adva cukorbetegséget okozhat. A vizes növényektől sem lesz semmi bajuk. Ha száraz növényt kap, és aztán vizet iszik rá, ugyanott vagyunk. Fontos megemlíteni, hogy nem minden állatorvos ért hörcsögökhöz. Csak az egzotikus szakirányú végzettséggel rendelkező állatorvosok tudják megfelelően kezelni a beteg hörcsögöket, de közülük sem mindegyik. Az országban körülbelül 10 jó egzotikus állatokhoz értő orvos van. Illetve a hörcsögöt érdemes hetente mérni, és ezt vezetni egy táblázatban. Mivel a hörcsögök zsákmányállatok, betegség esetén amennyire tudják, elrejtik tüneteiket. Ha te azt látod, hogy valami nem oké, és látványosan fogyott, akkor ott valószínűleg már nagy gáz van. Nem szabad napokat várni, hátha jobban lesz, mert az számára egyenlő a biztos halállal. A mézzel összetapasztott rágó rudakat is tilos nekik adni, mert egészségtelenek. Lehet kapni olyanokat, amikben nincs méz, olyat szabad csak venni. Illetve a legjobb fogkoptató a fa és a széna. Kishörcsögöket senki ne akarjon, aki nem tenyésztő (3 fajból van 1-1 megfelelő tenyésztő az országban)… A hozzáértés nélküli szaporításba a nőstény belehalhat, illetve beteg kicsik jöhetnek a világra. Szaporítani még mindig hatalmas felelőtlenség (mint minden állat esetében). A hörcsögmentéshez az elmúlt napokban közel 30 hörcsög került a sokeszű szaporítók miatt. Mindenki tartsa külön a hörcsögeit, mert a szaporítás nem helyes, és az állatok életébe is kerülhet! A szalma nem megfelelő alomnak, azt nem szabad betenni a hörcsöghöz. Rengeteg mindent tudnék még írni, de aki ezt elolvasta, azt arra kérném, hogy az általam feljebb linkelt horcsoginfo weboldal minden egyes menüpontját alaposan olvassa el, és igyekezzen aszerint tartani a hörcsögét. Az az oldal mindenre nagyon részletesen kitér. Az ország legnagyobb hörcsögös közössége a Facebookon a kb 1700 fős hörcsög imádók csoport, minden tanulni vágyót szeretettel várunk oda. Remélem, nem lesz törölve a kommentem, mert azzal rengeteg hörcsögélet marad ugyanolyan rossz, mint volt… Ha már csak néhányan elolvassák ezt a kommentet, és csak néhányan megfogadják a benne foglaltakat, máris úgy fogom érezni, hogy volt értelme ezt írni ahelyett, hogy a holnapi vizsgámra tanultam volna.

                                            2019. 01. 17. 21:51Válasz a hozzászólónak
                                            • Vendég (#27DC6)

                                              Köszönjük szépen!

                                              2019. 02. 12. 20:37
                                            • Vendég (#152C1A)

                                              Igaza van

                                              2022. 02. 20. 13:40
                                            • Vendég (#25978)

                                              Https://horcsoginfo.000webhostapp.com

                                              kérek mindenkit, hogy ez alapján az oldal alapján tájékozódjon, mert az itt leírtak között rengeteg félrevezető információ van.

                                              2019. 01. 18. 05:38Válasz a hozzászólónak
                                              • Vendég (#259B4)

                                                A cikk hemzseg a butaságoktól. Könyörgöm, senki ne ez alapján tartson hörcsögöt mert szörnyű következményei lehetnek... :( És az így tartott hörik kerülnek aztán jófogásra, mert vad, harapós, a kis ketrecnek nevezett börtöne rácsait rágja és zajos stb... A felelőtlen szaporításból adódó felesleges beltenyésztett kölykökről ne is beszéljünk... Szigorúan magányos állatok, csak idő kérdése, hogy halálos kimenetelű verekedés legyen köztük... és egyik reggel arra ébredsz, hogy a két hörcsögöd helyett van egy, meg néhány cafat itt-ott a ketrecben... Rosszabb esetben folyamatosan fialni fog a nőstény, és abba fog hamar kimerülni és elpusztulni... A megfelelő hely és felszerelés leírása túl hosszú lenne... Ha valaki szeretne tényleg felelŐS gazdi lenni, akkor ajánlom figyelmébe facebook-on a hörcsögimádók csoportot, ahol a hörcsögmentés vezetői és valódi tenyésztők (mindhárom aki az országban van)tagok. Tőlük valós és helyes információt (kutatásokon alapuló) kaphattok, hogy kedvenceitek boldog és hosszú életűek legyenek.

                                                2019. 01. 22. 05:42Válasz a hozzászólónak
                                                  • Dóri

                                                    Akkor kérlek a feljebb linkelt weboldal alapján tájékozódj. És vásárlás előtt lépj be facebookon a hörcsög imádók csoportba.

                                                    2019. 01. 26. 16:53
                                                  • Dóri

                                                    Akkor kérlek előbb olvasd el a feljebb linkelt weboldalt.

                                                    2019. 01. 26. 17:05
                                                    • Vendég (#65BFF)

                                                      Ha csak 1 hörcsögöd van akkor nem tud

                                                      2020. 03. 28. 18:16
                                                    • Vendég (#34C7B)

                                                      Sziasztok! Szeretnék tanácsot kérni, kaptunk egy aranyhörcsögöt üveg akváriumban, kis házzal, kis kerékkel. Ma vettem neki hörcsög ketrecet, ebben is van minden, átraktam ma, de azóta folyamatosan rágja a ketrecet, mászkál, nyugtalan. Meg szokja majd, vagy rakjam vissza az akváriumba?

                                                      2019. 05. 29. 18:04Válasz a hozzászólónak
                                                      • Vendég (#35BFF)

                                                        Kedves Hozzászólók! Mivel a közelünkben nincs tenyésztő, én egy jó hírű állatkereskedésben vettem egy 4 hetes dzsungária törpehörcsögöt és nem bántam meg!
                                                        Mivel a debreceni tenyésztővel akivel beszéltem, sajnos nagyon távol van. Gyönyörűen tisztántartva teljesen egyedül volt ott is, Szép tiszta bundával, Már első nap a kezembe mászott. 60 x 40 cm minden jóval berendezett ketrece van, Azonkívül vettem egy kifutó karámot, Ahol szintén vannak benne bújói istenien érzi magát benne, Sőt tegnap először elő is bújt abban az időben mikor futtatni szoktam. A szuper hörcsögtápból nem minden kell neki, Ezért utánna nézve magam állítottam össze magvakat amit imád. Annyira szép kis állat, úgyhogy akinek nincs módja tenyészőtől venni, én igenis ajánlom, Hogy egy olyan állatkereskedésben nézzenek körül, Ahol minden állat szép tisztán van tartva, és nem dömpingben vannak, Alig volt pl. Törpenyuluk, Tengerimalacuk, Mind külön ketrecben. Már az eladó kezébe is egyszerre belemászott az enyém és hagyta, Hogy simogassa. Még azt is hagyja, Hogy amikor a karámhoz oda megy a kis yorki kutyám, nem hogy félne, De még a kis orrocskáját ki is dugja neki. Annyira beleszerettem ebbe a kis állatkába, Hogy legszívesebben még tartanék, Azt olvastam, Hogy 2 egynemű testvér Roborovszki fajta még együtt is elviseli egymást. Egyedülálló nyugdíjasként jobb helyen nem is lehetnének állataim mint nálam. Kérek tanácsot, Ha valakinek van ilyen jellegű tapasztalata a Roborovszival kapcsolatban, Mert már ki is néztem olyan ketrecet, Ami szökésbíztos, De felülről jól szellőzik, Mert ők olyan pindurkák. A nagy nappalimban ahol én alig tartózkodom csodás helye van a hörimnek, Távol a fütőtestől, Ablaktól, De nagyon világos, és a tűző naptól redőnnyel védett. Még néma futókereke is van, Rágófái úgyhogy nagyon csendes kis állat. Köszönöm, Ha tud valaki segíteni Roborovszki ügyben!

                                                        2019. 06. 05. 08:41Válasz a hozzászólónak
                                                        • Vendég (#39946)

                                                          Sziasztok! Elolvastam némelyik hozzaszólást, és a cikk tulajdonosa nagyon jól leírta, amik fontosak. Nekem már dzsungáriai törpehörim 3,8éves. Miért él eddig? Mert kiegyensúlyozott élete van... Mindennap kap fél almát és imádja. Folyadék miatt is szükségük van gyümölcsre.. Almába gyümölcs cukor van, ami hörire nem tesz kárt... 2015.-ben vettem egy fiút és egy lányt, nagyon boldogok voltak együtt, született 4 kicsi :)és az apukával együtt nevelte a kölykeit az édesanyjuk. :)söt apuka jobban gondoskodott a kicsieiről mint az anyuka, meglepett pedig annyi rosszat olvastam, hogy el kell különíteni én még sem tettem, mert szelídek voltak és tudttam, hogy milyen lesz ha kicsinyei születnek. Aztan a szülők halálukig együtt éltek 3,8-4évet. A kicsinyeik is 3,8-4évig éltek boldogságban és a szülőket jó helyről vettem az Árkádba lévő állatosnál. Csomószor 2hetente takarítottam őket, hogy ne állandóan csesztessem őket és nem voltak büdösek. Ami még fontos, hogy heti 1x legalább kapjanak zsírszegény túrót (fehérje miatt). :)Imádják még a konzerves kukoricát is 1 teáskanálal szoktam adni nekik. Alma magjával szoktam adni az almát és egyik hörim sem halt meg, pedig mindenhol azt írják, hogy mérgező... (alma magja nem mérgező)Vitakraft vitamint 1 hétben 1x adok. Lényeg az, hogy 2-3évig élnek és ugyan ugy csináltam mint a cikk tulajdonosa és nekem mindig 3,8-4évig éltek. :)Volt, hogy mentünk nyaralni és 1hétig itthon voltak egyedül és ételt ilyen magokat adtam nekik ami mézzel van összeragasztva, szóval máshol olvasok, hogy vagy vigyem el rokonnak, vagy állatkereskedesbe próbáljam meg, hát ha vigyáznak addig rá. De nem volt erre szükség. :)még annyi, hogy szelíd kölykök születtek, innen is látszik jól voltak tartva a szülők :)úgy, hogy a cikk ugy jó ahogy van! Szépen megfogalmazta, szépen leírta a fontosakat, aki máshogy látja csak annyit mondok, látszik, hogy nem értenek hozzá. Van nekem állat tenyésztő ismerősöm is, aki ahogy én tartottam csak annyit mondott rá, hogy jól csinálom, és nem csodálkozik, hogy ilyen hosszú életet élnek. Csak így tovább! :)nagy köze van annak is, hogy egészségügyi dolgozó vagyok. :)Itt nálunk az allatorvoshoz vittem és rosszul jártam... Mert meg ölte a hörimet, mert emberi szemcseppet adott, hisz az egyik szeme száraz volt. Hát nem élt sokáig, pedig tudtam, hogy nem lesz jó vége de én hülye biztam az állatorvosba... Hasmenése lett tőle... Így soha nem vittem őket állatorvoshoz, hanem én amit jónak találtam azt csináltam... Mindenkinek Szép napot! És akinek van háziállata annak sok boldogságot kívánok hozzá! :)

                                                          2019. 07. 04. 10:15Válasz a hozzászólónak
                                                          • Vendég (#4EE71)

                                                            Gratulálok! Minden hörinek ilyen gazdit!

                                                            2019. 12. 08. 15:39
                                                        • Vendég (#3AE40)

                                                          Szia! Gondolkodok hörcsög végtelen és azt szeretném kérdezni, hogy egy 13 éves gyereknek is tudod-e ajánlani!

                                                          2019. 07. 15. 19:00Válasz a hozzászólónak
                                                            • Vendég (#C2995)

                                                              Nekem is

                                                              2021. 01. 02. 20:03
                                                          • Vendég (#40129)

                                                            Nekem most van a második horcsim és egész másképp csinálom mint írták sokan.
                                                            A pisit es kakik naponta kiszedem. 2 hatalmas ketrecet vettem, csovekkel osszekotve, a ferplast láb - részből kiszedve a középső részt, horcsog-gyapot be és abban alszik, azt hetente cserélem, naponta kiszedem belőle a kakaót. Csincsilla furdohomok mindig van Ben. Felel pisi. Majd fürdés, eszik és kezdődik a mozgás. Csöveket imádja. Rengeteg játékot vettem neki amiket élvez. Reggel gyumi este zoldsag napközbeni száraz táp.
                                                            Az előző horcsim bármikor kivehettem akár alvás közben is sose harapott meg. Szobában szabadon engedtem nem kellett elkerites, hivasra visszajott, oda futott hozzám (mint egy kiskutya 😅) az előző horcsim 2.5 évet élt annak dacára hogy 3 nagy futokereke is volt nem használta tulsulyos volt, daganatos lett, de más baja nem volt sose.
                                                            A mostani meg fiatal 3 hónapos, de egy helyre pisil és egy helyre kakil. Ha szólok vacsora rohan oda. Meg 2-3 hónap és remélem olyan nyugodt lesz mint az előző, eléggé fejlődik. A ketrecbe az ágyam mellett van. Meg az orvos is megjegyezte hogy nagyon nyugodt ilyet még nem látott. (3*elvittem dokihoz mert nem használta a futokereket)

                                                            2019. 08. 28. 08:55Válasz a hozzászólónak
                                                              • Vendég (#457BA)

                                                                Sziasztok! Nekem is van két kis horcsogom és az egyik kapott valami szem betegséget. Konkrétan az egyik szeme ki sem nyílik a másik pedig be van duzzadva és azt se tudja teljesen kinyitni. Valami otlet esetleg? Kezelésre illetve hogy mitől lehet ez?! Köszönöm előre is

                                                                2019. 10. 08. 07:30Válasz a hozzászólónak
                                                                • Vendég (#4D85D)

                                                                  Ma fogunk hörcsögöt venni ezért nagyon hasznos volt ez az oldal. Köszi

                                                                  2019. 11. 30. 11:50Válasz a hozzászólónak
                                                                    • Vendég (#693F4)

                                                                      Lo

                                                                      2020. 04. 09. 05:55
                                                                          • Vendég (#76DAD)

                                                                            Én most fogok kapni hörit de nagyon várom. Nagyon szépen köszönöm a jó tipeket ezt végre fogom hajtani. Ki is fényképeztem a igazán fontos dolgokat majd meglátjuk mire megy.

                                                                            2020. 05. 11. 13:49Válasz a hozzászólónak
                                                                              • Vendég (#81A30)

                                                                                Sziasztok van nekem egy dzungaria horcsogom es azt szeretnem kerdezni hogy ma éjjel eltunt es végig neztunk a hazban minden hol es nem talaljuk. Mit kel tenni?

                                                                                2020. 06. 08. 14:35Válasz a hozzászólónak
                                                                                • Vendég (#8A3EE)

                                                                                  Sziasztok!
                                                                                  Nekem egy szíriai hörcsögöm van és Habitrail ovo ketrecem van, a zárt mókuskerék az oldalán van aminek az alján kis nyílás található. Az elmúlt pár napban akárhányszor tettem ételt a táljába szinte azonnal összegyűjtötte a pofazacsiba és a mókuskeréken levő résen kidobta. Nem változtattam semmit az étrendjén. Eddig ezt nem csinálta.
                                                                                  Tudja valaki, hogy miért dobja ki az ételt (mag keverék és száraz táp)? A válaszokat előre is köszönöm.

                                                                                  2020. 07. 01. 02:31Válasz a hozzászólónak
                                                                                  • Vendég (#8CD52)

                                                                                    Azt szeretném kérdezni hogy mi a különbség a hím és a nőstény között?

                                                                                    2020. 07. 10. 21:01Válasz a hozzászólónak
                                                                                    • Vendég (#A86E2)

                                                                                      Egyik hím másik nőstény

                                                                                      2020. 10. 11. 16:48
                                                                                  • Vendég (#9238C)

                                                                                    Köszi a tanácsokat, nekem is van két köjök arany hörim. Minden nap kb 5-10 szer verekednek. Előfordulhat, hogy lányok.
                                                                                    Tudtok segíteni?!
                                                                                    Köszi még egyszer a tanácsokat dóri.

                                                                                    2020. 07. 30. 16:52Válasz a hozzászólónak
                                                                                    • Vendég (#A5DC3)

                                                                                      Kedves Felhasználók!
                                                                                      Gyerek vagyok (kiskamasz) és az a kérdésem ha a tenyerembe fogom akkor nem fog megharapni? Csak, mert cukik meg minden, de karácsonyra szeretnék egyet, (vagyis kettőt de miután megtudtam, hogy nem szereti a társaságot így csak egyet kérek)olyan ijesztőnek tűnhet, (szerintem)hogy ott van a kezedben békés, de akármikor belemélyesztheti az apró fogait a bőrömbe! Xd (válaszodat előre is köszönöm)

                                                                                      2020. 10. 04. 16:17Válasz a hozzászólónak
                                                                                      • Vendég (#D8547)

                                                                                        Is én is korodbeli vagyok, nekem is van hörcsögöm és ha nem bántod nem csinálsz neki olyat amit nem szeret akkor nem harap meg. Kivéve ha kajaszagú a kezed mert arra harapnak általában mert azt hiszik ennivaló, szóval ha semmi ilyen nincs akkor minden rendben:), és érdemes kézből etetni, hogy megszokja és akkor főleg semmi nem lesz.

                                                                                        2021. 03. 19. 16:40
                                                                                      • Vendég (#171CE8)

                                                                                        Szia! Én nem vagyok felhasználó, de én is gyerek vagyok, veled kb. Egy idős, és nekem is volt hörcsögöm, -hamarosan újra lesz😁- és én is tapasztaltam már ezt a harapás dolgot. Igazából, csak az elején harapdáltak, (2 is volt, de egymás után, nem egyszerre)de aztán mindkettő leszokott róla. Azért leírom, a módját. :)
                                                                                        1. Hazahoztad a hörcsögöt: pánikol, nem tudja hol van, minden olyan idegen neki; ilyenkor ne piszkáld, hagyd, hogy megnyugodjon.
                                                                                        2. Nagyjából már megszokta az új helyzetét, de téged nem ismer, és te sem mered kivenni; ne dugd be hozzá az ujjadat a rácsokon keresztül, nem ez a legjobb módja az ismerkedésnek, ez is elég félelmetes lehet neki! + Ez is egy út a harapás felé, én már elkövettem ezt a hibát...
                                                                                        3. Várj kb. Egy teljes hetet, adj neki időt, és utána lépj tovább: óvatosan tedd be a kezed; ne közelíts vele a hörcsög felé, csak hagyd, hogy megszagolja. -Ez is egy nehéz fázis, mert itt is bármikor megharaphat, de bátornak kell lenned, és ne hagyd bent tovább a kezed, kb. 10 mp.-nél
                                                                                        4. Simi: mielőtt megsimogatnád a hörcsögöt, mindig hagyd, hogy előtte megszagolja a kezed, és mindig oldalról ''indulj neki''!!!
                                                                                        5. Szépen lassan ki is veheted.
                                                                                        Sok sikert! :)

                                                                                        2022. 05. 09. 18:13
                                                                                      • Vendég (#AED36)

                                                                                        Köszönöm szépen a segítséget! Nekem is van hörcsögöm, Izeg-mozog nagyon cuki. Kb. 3 hónapja van meg, Kisfiú. Sokkal többet tudtam meg, Mint amit eddig tudtam. Nagyon játékos. Esténként nagyon szeret a mókuskerekébe futkározni. Vettünk neki futólabdát is, és nagy élvezettel fedezi fel a házunkat.11 éves lány vagyok, Mivel még iskolás, Ezért a szüleim is besegítenek, Hogy a kis Tappancsom jó kezekben legyen!néha még harap, De már nagyon 'beilleszkedett' hozzánk.

                                                                                        2020. 10. 30. 13:57Válasz a hozzászólónak
                                                                                        • Vendég (#186610)

                                                                                          A hörcsöglabda semmiképp nem ajánlott, nézz utána másik oldalakon! Kérlek ne kínozd azzal a hörcsögöd! :(

                                                                                          2022. 07. 01. 07:34
                                                                                        • Vendég (#CD951)

                                                                                          Koszonom a tanacsokat bar az nem igaz hogy a feherjet es a gyumolcsot nem lehet egyutt adni

                                                                                          2021. 02. 14. 08:28Válasz a hozzászólónak
                                                                                          • Vendég (#D8409)

                                                                                            Sziasztok azt szeretném megkérdezni, hogy a hörcsögök játszhatnak-e textil anyaggal és harapdálhatják-e mert nálunk a hörcsög kedvenc játéka a textil anyag. Nem harapnak-e ki belőle darabokat és nem lesz-e tőle bajuk?
                                                                                            Előre köszönöm a választ.

                                                                                            2021. 03. 19. 11:32Válasz a hozzászólónak
                                                                                            • Vendég (#DD077)

                                                                                              Azt szeretném megkérdezni hogy egy nap hányszor kell a hörcsögnek kaját adni??
                                                                                              A választ előre köszönöm

                                                                                              2021. 03. 31. 21:03Válasz a hozzászólónak
                                                                                                • Vendég (#13607E)

                                                                                                  Szalma

                                                                                                  2021. 12. 14. 10:45
                                                                                              • Vendég (#16D2D5)

                                                                                                Sziasztok! Itt sok tényt elmond a készítő, bár van benne néhány olyan dolog, ami alapján ha valaki hörcsögöt tart, annak elég súlyos következményei lehetnek! A hörcsögeinket semmiképp ne szaporítsuk! A hörcsög gömb és a mézes rúd szintén nem jó a höriknek. Aki szeretne nézzen utána. Ezek lennének a fontosabb dolgok, amik különösen veszélyesek az állatkákra:(

                                                                                                2022. 04. 25. 20:08Válasz a hozzászólónak
                                                                                                    • Vendég (#1DE1C2)

                                                                                                      Köszi a tanácsokat! ✌️🤩
                                                                                                      Nekem volt kettő tengeri malacom csak az egyik meg halt 😭és meg kis kölykeik is voltak!

                                                                                                      2023. 01. 06. 10:08Válasz a hozzászólónak
                                                                                                      • Vendég (#1DE1C2)

                                                                                                        Nekem volt kettő tengi malacom csak az egyik meg halt 😭És köszi e tanácsokat!

                                                                                                        2023. 01. 06. 10:10Válasz a hozzászólónak

                                                                                                            Oszd meg a véleményed!

                                                                                                            Utoljára módosítva: 2024.02.13