Bella, az ősanya

Van nekem egy macskám. Vagyis kettő, de most a nagyobbikról, vagyis Belláról, az ősanyáról fogok mesélni. Bella nem fiatal, de egy hölgy korát ugye nem illik firtatni, hát maradjunk csak annyiban, hogy a tenyeremben kényelmesen elfért a testvérbátyjával együtt, mikor először beleszerelmesedtem. Olyan kis szép volt, hogy nem hagyhattam, hogy őt is édesanyám nevezze el valami lehetetlen névre (lásd: Mütyür, Pakvacska, Kisfeco, Ubul és társai). Így lett a szépsége után Bella.

A felelős macskatartás jegyében persze fel voltunk készülve a cseperedés során beiktatandó műtétre, hogy hát ugye útját álljuk az evolúciónak, de a szerelem beelőzött bennünket. A rafinált kis jószág még el se érte végleges méretét, már 7 hónaposan várandós volt. Mit volt mit tenni, készítettünk szülőhelyet és vártunk. Hát a közhiedelemmel ellentétben a macskák nem teljesen istenkomplexusos, vérönálló lények, így esett, hogy az első szülésével megvárta a munkából leghamarabb hazaérő édesanyámat és addig hívogatta, noszogatta a szülőszoba felé, míg szegény anyukám végig nem asszisztálta az első alom megszületését. A legtüneményesebb, pufók kis szőrgombócok bújtak ki Bellából, amiket valaha láttam. 

A bizonyos első alom:

Bella első alma

Édes, dagi kis macskabuddhák, lassan megvilágosodó szemekkel.

Bellánknak furamód nem volt igénye rá, hogy folyton a kicsikkel legyen, ami miatt aggódtunk és eleinte folyton visszapakoltuk őnagyságát a cicadobozba szoptatni, de hamar rájöttünk, hogy fölösleges fáradtság, mert Bella pontosan tudta, mennyi gondoskodásra van szüksége a csepp szőriknek és mennyi pihenésre neki magának.

Nem minden anyaállat ilyen ügyes az első alomnál, de Bella bizony igazi ősanya. A kicsik gyorsan cseperedtek és iszonyú nehéz volt megválni tőlük, de arra ügyeltünk, hogy mindegyikük a lehető legjobb helyre kerüljön. Bella pedig azóta olyan mértékű ragaszkodással fordul felénk, a családja felé, ami a kertben szabadon garázdálkodó cicákra nem tipikusan jellemző.

Bella ősanya és két kölyke

Hogy mi a tipikus és milyen TÉVHITEK keringenek a macskákról arra álljon itt néhány példa Bella esetén keresztül bemutatva...

...a cicák istennek képzelik magukat és elvárják, hogy mi is úgy kezeljük őket

Ennek a hiedelemnek valószínűleg az szolgáltat némi alapot, hogy méltóságteljes megjelenésűek és nem fetrengenek előttünk az extázistól, ha hazaérünk, vagy sétára indulunk, vagy egyszerűen csak megmozdulunk, mint ahogy többnyire a kutyák teszi.

A macskák alapvetően még mindig ragadozók, abból is a magányosan vadászó fajtát képviselik. A farkasok arra evolválódtak az évezredek során, hogy falkában boldoguljanak, a kutyák pedig a családjukat tekintik falkának és a falkavezérrel való szoros kapcsolat életbevágóan fontos nekik. A (vadon élő) macska túlélése szempontjából sokkal fontosabb (volt), hogy megőrizze az önállóságát és ne függjön teljesen a gazditól, hiszen csak ekkor maradhat igazi ragadozó. Az egész életüket lakásban töltő cicák is mutatják ennek a bevésődésnek a jeleit, legfeljebb nem mindig teljesen nyilvánvaló, hogy mit miért tesznek, de erre majd kitérek részletesebben is.

Bellánk például tipikus vadász de ezzel együtt is a legbújósabb és legszociálisabb macsek, akivel valaha dolgom volt. Érzékeny a család hangulataira és ha szomorúnak, vagy ingerültnek lát minket, akkor dorombol, bújik és nyalogat. Ezek mind a macskák szeretetnyelvének készletébe tartoznak. Ha egeret vagy egyéb kisjószágot fog, azonnal hozza megmutatni nekünk, ezzel is kifejezve, hogy vágyik az elismerésünkre és hajlandó osztozni. Ezt egy önző vadász nem teszi, csakis egy szociális lény.

...a cicusok nem nevelhetők

Persze-persze. Nyilván az is a véletlen műve, hogy kb egy hét alatt megtanulják, mikor van etetésidő és a gazdi mikor jár haza munkából, vagy hogy az alom hol van és mire való. Láttam már trükkökre betanított cicát is, bár kétségtelenül kevésbé érdekli őket az ilyen típusú játék, mint mondjuk a kutyákat.

Bella nem kunsztol, legalábbis nem olyasmit, amit mi emberek annak tartunk. Megtanulta viszont, hogy a babakocsiba nem mászhat bele, bármilyen kényelmes szundihely is lenne, és hogy a kiscicáit a szülőszobán kívül ne hurcibálja. Az etetések idejére mindig leül az ajtó elé és ugyanitt vár minket a munkaidő végén is. 

...a cicák és a tej, mint a népdalokban

Arról elég kevés népdal szól, hogy a cica a tejecske fellefetyelése után mekkorát kínlódott a kert végében. Azok a strófák valahogy nem szálltak szájról szájra. A macskák laktózérzékenyek és nem arra adaptálódtak a törzsfejlődés során, hogy bármely más állat tejét fogyasszák.

A tehéntejtől és minden tejterméktől felpuffadnak és hasmenésük lesz. Ha mindenáron tejet akarsz adni nekik, akkor vegyél macskatejet, de igazából enélkül is boldogan megélnek.

...a cicák szeretik a  házikosztot

A másik tévhit, hogy ami jó nekünk, az jó lesz a nyávogó élettársunknak is, biztos azért nézi ki a szánkból a vacsoránkat. Nem. A házi koszt nem optimális a cicusodnak, de persze időről időre egy kevéstől nem lesz baja. Arra ügyelj, hogy nagyon fűszeres és zsíros dolgokat ne adj neki semmiképp. Érdemes nyers csirkehússal és májjal tuningolni az étrendjét, és ha egy tasakos eledel beválik, akkor ne változtass túl sűrűn.

Bellánk például esküszik a csirkés konzervekre, de nem veti meg a tasakost sem és persze a  natúr csirkehús bármikor jöhet.

...a macska helyhez kötött, nem emberhez

Mert teljesen hülye szegény és azt hiszi, a ház adja neki a vacsorát ... Bocs a szélsőséges egyszerűsítésért, de most komolyan. A macska eléggé intelligens és ha időt és lehetőséget biztosítunk Neki, hogy nyugodtan, lassan fedezze fel új otthonát, akkor durván akármennyi költözést elvisel és nem fog visszamászkálni az előző lakhelyünkhöz. Neki mi vagyunk a biztos pont és az, hogy tőlünk enni kap, mi gondoskodunk róla.

Bellánknak ugyan nem kellett költöznie, de egy kedves ismerősömmel megesett, hogy egy év alatt 3-szor kellett a macsekkal új helyre vándoroljanak. (Hja az egyetemi élet meg a stabilitás…) A cicust, név szerint Uborkát (fura emberek vannak, na) költözés előtt mindig hozzászoktatták az utazódobozához, majd az új helyen is ez volt a menedékhelye, amíg naponta egy-egy újabb szobát fedezhetett fel és lassanként barátkozhatott a környezetével. Ez nekik teljesen bevált és a cicun egy cseppet sem látszott, hogy nagyon megviselte volna az új territórium. Minden lakásban a házigazda magabiztosságával lófrált fel, s alá egy-két héten belül.

...a cicuk vastag bundájuk és leleményességük miatt nem bánják a hideget, hiszen úgyis keresnek valami jó kis meleg búvóhelyet

A házimacska bundája azért jóval kevésbé véd a nagy téli hidegek ellen, mint egy vadmacskáé, és ha mi nem biztosítunk neki kellő búvóhelyet házon kívül vagy belül, akkor azért nem pusztul el tavaszra, mert valaki más megteszi ezt helyettünk. Egy kedves szomszéd, vagy két utcával arrébb, akár tudtán kívül a bácsi, akinek a kazánházába be tud osonni a kedvencünk.

A legtöbb kóbor macska megfagy télen a hideg és az elégtelen táplálkozás miatt. Ha nem vagyunk szívtelenek, márpedig miért is lennénk, akkor jó előre ki kell jelölnünk a házi kedvenceknek egy meleg, védett helyet, ahol télen is biztonságban lesznek a hideg és a csapadék elől.

Az egyik tél fontos leckét tanított nekünk az állatok önzetlenségéről. Ábris kutyánk, írtam már róla - ő az , aki macskának képzeli magát -, és a macskák télen a szélvédett helyre állított, bélelt kutyaházban szoknak összebújni. Bevált módszer volt ez, amíg nem voltak nagy hidegek. Akkor a jószágok bebocsáttattak a házba... 

...a cicák önző állatok

...az előző bekezdést folytatva ezen a hideg télen Bella egyre csak soványodott. Figyeltük a székletét, nem férges-e. Nem volt az. Nem tűnt különösebben se betegnek, se morcosnak, csak fogyott. Az eledel a szokásos volt, a hideg ellen védve voltak, hát nem tudtuk mire vélni a dolgot. Míg egy nap ott nem maradtunk az etetésnél. Az ősanya bizony végigvárta, amíg az összes felnőtt ivadéka evett, megbizonyosodott róla, hogy már nem nyúlnak többet az ételhez, és csak akkor látott neki. Addigra azonban jószerével csak kinyalni tudta a tálkákat. Így onnantól mindig külön etettük és odafigyeltünk, hogy a hidegre való tekintettel a porciók bőségesek legyenek.

...a macskák random hisztigépek önkényes kirohanásokkal

Ha annyi százasom lenne, ahányszor ezt hallottam különböző megfogalmazásokban! Az úgynevezett „kutyás” emberek esküsznek, hogy a macskák értelmetlen és ostoba játékokat űznek az idegeinkkel és hogy tuti van valami defekt az agyukban, mert különben nem kapnának szívszélhűdést egy uborka látványától, vagy tekintenék életcéljuknak a magas helyekre felmászást és onnan minden kis nipp és dísztárgy lelökését. Beismerem, ha csak ennyit veszünk észre az egészből és nem gondolunk bele a mögöttes indokokba, akkor ez valóban furcsa lehet. De a legtöbb ilyen furcsaságra van nagyon egyszerű és ésszerű magyarázat. 

A macskák az évezredek, sőt évtízezredek során egyszerre voltak vadászok és prédák. Vagyis nagyon fontos volt számukra a gyorsaság, pontos célzás, a territóriumuk pontos ismerete, a jó búvóhelyek és a préda szokásainak feltérképezése és az állandó készültség mind a vadászatra, mind a menekülésre.

Kezd már derengeni, miért szeretnek a macskák apró dobozokba, lapos fiókokba, szekrények mögé bebújni? Hiszen ezek az ösztönök tették lehetővé számukra, hogy elbújjanak náluk nagyobb ragadozók elől.

Miért vadásznak le mindent, ami kicsi és mozog? A vadon élő macskák áldozatai többnyire egész kicsi állatok, például rágcsálók, gyíkok, kisebb madarak. Naponta többször is kellett vadásszanak, hogy a kis prédákkal megteljen a hasuk. Ezért érzik ma is szükségét, hogy naponta többször játsszanak vérkomoly levadászósdit és hogy folyton élesen és jó kondiban tartsák a karmaikat… akár a kanapé, vagy fotel karfájának kárára is.

Miért a szekrény tetejéről bandzsítanak körbe akár a 7 négyzetméteres panelszobában is? Mert a territóriumot legpontosabban és legbiztonságosabban a magasból lehet felmérni. Erre fejlődtek ki. Az ösztönök pedig nem halnak ki egykönnyen.

Remélem, Bella bemutatásával, és néhány további, a macskákra általában jellemző tulajdonság ismertetésével, sikerült egy picit azoknak is megváltoztatnom a gondolkodásmódját, akik valamiért eleve ellenszenvvel viseltettek eme nagyszerű, általam különösen nagyrabecsült és szeretett állatfaj iránt.


Hozzászólások (1)

  • Kocsis Krisztina

    Ez mind nagyon szuper! Nekem most van először benti cicám és sok mindent tanultam az utóbbi pár hétben. Én is teljesen félre ismertem őket.

    2017. 09. 15. 11:33Válasz a hozzászólónak

    Oszd meg a véleményed!