A macska és az ember közös élete

A macskák mindig is csodálattal töltötték el az embert. Mára a világ egyik legkedveltebb házi kedvencévé váltak, amihez méltán hozzájárult az is, hogy a mai átlagember életvitelébe tökéletesen beleillik egy cica. Csodaszépek, titokzatosak és aránylag egyszerű gondoskodni róluk, ami lássuk be, az egyik legfontosabb szempont a mai rohanó világban.

Cica a naplementében

Nincs annál jobb, mint amikor egy nehéz nap után hazaérek, majd miután lepakoltam a holmim, lehuppanok a fotelbe és a ház csendjébe merülve várom, hogy megérkezzen a kedvencem. Nem óramű pontossággal, de mégis mindig tökéletes időzítéssel. Csak úgy, ahogy ő tud. Közelembe férkőzik, szemkontaktust létesít, de ezen felül nem tolakodik, nem kér, nem akar semmit. Ül és hagyja, hogy lassú mozdulatokkal lesimítsam a szőrt a hátán, majd óvatosan elkezdjem vakargatni az állcsúcsát és haladjak a torka irányába. Ő persze rájátszik, dorombol és úgy helyezkedik, hogy a „vakarás” minél optimálisabb legyen. Kikapcsolok. Kikapcsolunk.

A korábbi cikkeim révén már nyilván lelepleződtem, mint macskaimádó. Nem tehetek róla. Egy életre rabul ejtettek a macskaszemek, azok a nagy, kerek, hipnotizáló, világító szemek.

Számomra megfizethetetlen az élmény, hogy egy macskafélével osztozom a személyes kis környezetemen. A mai napig nem tudok betelni ezzel a lénnyel. A kecsessége, az óvatos, megfontolt mozgása, a lélegzetelállító légtornász képességei lenyűgöznek.

Lehet, hogy nem is nekem van macskám, hanem a macskámnak van embere?

A külső tulajdonságaiknál talán még jobban szeretem a belsőket. Az elvitathatatlan felsőbbrendűsége, a dacos nemtörődömsége, a legőszintébb harag, amit szerencsére csak nagyon ritkán látok tőle, örökre a rajongójává tett.

Természetesen belátom, hogy ez csupán az én véleményem és elfogadom, hogy sokaknak semmit se jelent, de talán páran, akik olvassák a cikket, tudnak azonosulni-e véleményemmel. Sőt, lehet, hogy némi megnyugvást tudni adni, hogy nem vagy egyedül, hogy nem te vagy az egyetlen furcsa macskaszolga.

Régen és ma

A macskákat nagyjából 4 000 éve az ókori Egyiptomban háziasították először. Amellett, hogy istenként tisztelték őket, sőt halálbüntetés járt annak, aki megölt egy macskát, a gyakorlati hasznuk volt háziasításuk fő oka. Kiváló vadászok, akik rendkívül hatékonyan tartották távol a kártevőket az éléskamráktól. Az egyiptomiak, tiszteletük jeléül, a macskákat is bebalzsamozva temették el.

Az egyiptomi mellett természetesen más ókori civilizációk is háziasították a macskákat, majd elsősorban az ókori Római Birodalom révén szép lassan mindenhol elterjedtek Európában. Idővel, az európai telepesek révén eljutottak az amerikai kontinensre is. A rövidszőrű változat Egyiptomból, míg a hosszúszőrű fajták később Törökországból, illetve Iránból kiindulva hódították meg a világot.

A 18. századra már szinte az egész világon népszerű háziállatnak számítottak. A mai házimacskákat több kistestű vadmacskaféléhez is kötik rokoni szálak, de a cirmos bundájú vadmacskát tartják közvetlen elődjének. Az alábbi képen egy afrikai vadmacska látható a Botswana, Dél-Afrika és Namíbia határán lévő Kgalagadi Nemzeti Parkban egy fán:

Afrikai vadmacska pihen a fán

A mai házimacskák küllemüket és viselkedésüket tekintve (megbabonázó szemek, kecses testalkat, evési és tisztálkodási szokások, valamint az a képességük hogy a pillanat tört része alatt akcióba tudnak lendülni) nagyon hasonlítanak elődjeikhez. Pont ezek a tulajdonságok azok, melyek a mai napig ámulatba ejtik az embereket.

A macskák a mai napig megőriztek valamennyit a titokzatos, misztikus oldalukból. Képességeik teszik ezt. Gondold csak el melyik másik háziállatod lát a sötétben, melyik esik mindig a talpára és melyiknek van 9 élete? Na ugye!

Nem meglepetés, hogy csodáljuk őket. Ami engem illet, én például szinte korlátlan ideig el tudom nézni a kerten végigvonuló, időnként a földre lelapuló, fülelő, lopakodó, majd ismét, egyszerre büszkén és lazán flangáló cicámat.

Manapság a macska a legnépszerűbb háziállat. Egyes számítások szerint világszinten minden kutyára három macska jut. 

Jópár elismert macskafajta létezik, szőrhosszúkat tekintve pedig megkülönböztetünk

  1. rövid szőrű 
  2. és félhosszú/hosszú szőrű

macskafajtákat.

A macskák képességei cseppet sem koptak

A korábbi írásaimban érintett alapvető macskatartási szabályok (szobatisztaság, ivartalanítás, bolhák stb.) közül a macska eredetét tekintve, a legrelevánsabb, a kiegyensúlyozott étrend témaköre. A kutyák kapcsán említett egymásra utaltság a macskákkal eltöltött 4 000 évünk alatt, talán soha nem állt fenn.   

Természetesen a háziasítás részeként az ember közelében élő és almokat felnevelő cicák nagyobb biztonságban voltak. Szintén igaz, hogy a mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó emberek éléskamrái, istállói körül, temérdek rágcsáló élt, melyek tökéletes és bőséges táplálékot biztosítottak eme háziasodó cicáknak, akik ennélfogva erős, egészséges kölyköket tudtak felnevelni. Tehát, nyilván megvolt a kölcsönösen előnyös kapcsolat, viszont a macska a háziasítás után is 10/10-es ragadozó maradt.

A saját macskáim révén első kézből származó információim vannak. Félelmetesen pontos, halk, türelmes, intelligens és könyörtelen ragadozók. Ezért bátorkodtam fentebb azt állítani, hogy az egymásra utaltság nem értendő olyan hangsúllyal, mint a kutya esetében. Egy mai kutya (például egy francia bulldog vagy egy cocker spániel), az ember nélkül, aligha tudna elegendőt vadászni ahhoz, hogy életben maradjon, ellentétben a macskafajok döntő többségével. Az én macskám például rendszeres etetés mellett is csak úgy „szórakozásból” napi szinten vadászik, méghozzá igen sikeresen.

Vadászó macska a fűben lopódzik

A tökéletes lakótárs

A macskának, mint házban tartott kedvencnek

  • nincs erős testszaga (még vizesen sem),
  • rendszeresen tisztálkodik,
  • nem hangos, nem tolakodó,
  • nem jellemző hogy kárt tenne bármilyen berendezésben,
  • szívesen veszi a simogatást vakargatást, de ha épp nincs kedvünk, időnk ilyesmire, akkor sem lesz depressziós,
  • jól bírja az egyedüllétet,
  • és, ha jó étrenden tartjuk, akkor nem, vagy csak alig hullik a szőre.

Az én első cicám Zizi, még a labdát is visszahozta és a lábam elé ejtette. Teljesen véletlenül vettük észre, hogy élvezi az apportírozást. Először lakáson belül kis gombolyagokkal, papírgalacsinnal csinálta, aztán ezt felfejlesztettük, olyannyira, hogy kint az udvaron 15-20 méteres távolságról is visszahozta a labdát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a macska különösebben tanítható, csupán azt, hogy Zizi ezt a típusú tevékenységet előszeretettel gyakorolta.

Nyilván embere válogatja, hogy kinek milyen a tökéletes házikedvenc, de pusztán praktikai szempontokat figyelembe véve, a mai rohanó, kapkodó életvitelünkhöz a kisállatok közül, szerintem a macska passzol a legjobban.

Macska- és kutyatartás összehasonlítása, különös tekintettel az átlagos mindennapokra

Képzelj csak el egy átlagos napot, amikor reggel 7-8 között elhagyod a lakásodat és este 5-ig nem is térsz vissza.

Az én macskámnak egy macskaajtó által biztosítva van a kijárás, így amikor reggel megetetem és a szokásos 15 perces késésessel elviharzok a munkába, ő szépen komótosan megreggelizik, majd amikor kedve tartja, kimegy a kertbe és nagyjából egész nap, azt csinál, amit csak akar.

Legközelebb este találkozunk. Én ilyenkor egyszerre hulla fáradt vagyok és stresszes, viszont a cicám elégedett és kiegyensúlyozott. Ha jelzi, hogy éhes, adok neki egy kisebb adaggal, de ha ezen felül nincs kedvem vele foglalkozni neki az is megfelel. Nincs nyomás nincs lelkiismeretfurdalás.

Előbbiek alapján adja magát a macska- és kutyatartás összehasonlítása. Természetesen ez nem egy egyszerű feladat, tekintve hogy igen sok szubjektív, megítélésbeli dolog is közrejátszik. Azonban, ha az állat-ember kapcsolatot mindkét fél életminőségét ugyanakkora súllyal figyelembe véve elemezzük, akkor egy tárgyilagos összehasonlításban meglátásom szerint a macska-ember kapcsolat a nyerő, a kutya-ember kapcsolattal szemben. Ugyanilyen napirend mellett nem is lehet kutyát tartani. Bármekkora is az udvarunk (ha van egyáltalán), azért naponta (munka előtt vagy után) el kell vinnünk sétálni az ebet és még emellett is, sokuk nehezen bírja a napközbeni egyedüllétet. Volt "szerencsém" tömbházban is lakni, ahol napközben, több lakásból is kihallatszott a magányos kutyák nyüszítése, ugatása.

A cicák nem kívánnak aktívan részt venni a mi életünkben, nem szomjazzák a nekik szentelt figyelmünket. Hasznosságuk is aktualitását veszítette, hiszen viszonylag kevesen élünk rágcsálóktól hemzsegő tanyákon és lássuk be, amikor te macskatartásra adtad a fejedet, a macska egérfogó képessége – ha egyáltalán eszedbe jutott – az egyik utolsó szempont volt.

Olyan mintha lenne közöttünk egy egyezmény; ha már nem segítünk egymásnak, ne is akadályozzuk egymást.

Macskák szabadon a ház előtt

Bevallom nekem ez a viszonylagos függetlenség az, amiért praktikussági szempontból, a macskát tartom a tökéletes háziállatnak. Sokszor szinte úgy érzem, hogy felcserélődtek a szerepek és ő az, aki megengedi, hogy simogassam. Ilyenkor szinte megtisztelve érzem magam. Máskor, persze a cica telepszik az ölembe és szinte kéri, hogy kényeztessem. Persze az utóbbi a ritkább eset.

Talán mobilitásukat tekintve problémásabbak a cicák, hiszen őket például nem szokás magunkkal vinni a parkba (bár van egy ismerősöm Berlinből, aki rendszeresen hordta pórázon a perzsa cicáját, amely láthatóan jól is érezte magát közben), vagy például nyaralásra.

Más a helyzet ugye, ha muszáj költöznünk. Ilyenkor a gazdi gondoskodásán múlik, hogy ez mekkora trauma lesz a macskának. Erről részletesenebben a következő fejezetben írok.

Költözés macskával

A közhely, miszerint, a macska nem az emberhez ragaszkodik, hanem a környezetéhez némileg igaz. Sajnos az életem utolsó 10 évében annyiszor kellett költöznöm, hogy már meg sem tudom számolni. Ilyen szempontból egy felelőtlen macskatartó vagyok. Van egy lassan 8 éves ivartalanított kandúrom, aki ennél fogva szintén sokszor költözött már, így van tapasztalatunk abban, hogy mennyire is igaz a fenti közhely.

Ahányszor új helyre költöztünk, mindig igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy a cicám, apránként tudja felfedezni az új lakhelyét. Ilyenkor arra is figyeltem, hogy én, mint biztos pont, minél több időt tudjak eltölteni vele egy légtérben, minél többet tudjak foglalkozni vele.

Először egy szoba, majd kettő, majd az egész lakás bejárását biztosítottam neki. Mindezt úgy, hogy az utazódobozának a kinyitásától, a teljes lakás felfedezéséig 3-4 nap telt el. Ezután már van egy menedéket adó lakása, amire támaszkodhat a kinti világ felfedezése közben. Ha úgy adódik, van hova menekülnie.

Persze a történetnek viszonylag fontos pontja, hogy a macskám ivartalanított, így nem kenyere a kalandozás, elvándorlás. Megszokott elégedni a saját udvarunkkal és nem firtatja, hogy mi van a kerítésen túl.

Amit itt talán érdemes megjegyezned az az – amit már korábbi cikkeimben is hangsúlyoztam – hogy részedről az empátia, nagyon hasznos, sőt szükséges dolog ilyen helyzetekben. Mert hiába a macskának a fent említett viszonylagos függetlensége, egy ilyen helyzetben 100%-osan rád van utalva. Te tudod, hogy mikor és hova költöztök, hogy mennyire lesz macskabarát a környezet, a környék. Ezzel szemben a cicád – ha a sajátomból indulok ki – a házatokat körülvevő párszáz méteres kört ismer a nagyvilágból vagy még ennyit sem (pl. emeletes házakban, panelekben élő cicák esetén). Neked kell körültekintően felkészülnöd és megtervezned a költözést, annak érdekében, hogy a cicád számára, minél kevésbé legyen megrázó az élmény.

A visszavadult, vadon élő házimacskákról

A múltkori, kutyákról szóló cikkemben említett szomorú statisztika, sajnos a macskák esetében sem sokkal biztatóbb. Több százmillió gazdátlan cica van világszerte. Habár, az utolsó évtizedekben egyre elterjedtebb lett a nem tenyésztésre szánt állatok ivartalanítása, sajnos ennek a hatása, a mai napig csak a nyugati társadalmakban mérhető.

A már többször említett vadász képességeik révén a macskáknál kicsit más a képlet. Jelentős az úgymond visszavadult macskák száma. Ilyennek tekintjük a gazda nélkül felnövő városi macskákat és a vadonban felnövő – fajukat tekintve házimacska – egyedeket is. Akár gondolhatnánk azt is, hogy ha képesek az állatok ellátni magukat, nem feltétlen probléma a visszavadult macskák léte. Ez azonban szűklátókörű feltételezés lenne.

A városi környezetben, de az embertől függetlenül élő macskák étrendje nem éppen a lehető legtökéletesebb, arról már nem is beszélve, hogy az ilyen cicák természetesen oltásokat sem kapnak, ivartalanítva sincsenek, és azonosító chipjük sincs. Kukákból előkotort, emberi fogyasztásra szánt maradékok, valamint a szintén szerves hulladékon élő rágcsálók, madarak teszik ki az ilyen egyedek táplálékának nagy részét.

Az ilyen állatok jobban ki vannak téve a különböző betegségeknek – pl. veszetsség –, és ezeket terjesztik is. Sose feledd, hogy ha kertbe járó cicád van, könnyen előfordulhat, hogy találkozik a fentebb leírt módon élő állatokkal és tőlük elkapva, ki tudja, mit hozhat haza.

Felmerül még a vadon élő házimacskáknak az adott élővilágra gyakorolt hatása is. 

A történelem során, már több faj kihalása kapcsán megtudtuk, hogy sokszor okozta ezeket valamilyen a területen nem őshonos élőlénynek a táplálékláncba, táplálkozási versenybe való bekerülése. (Nyilván az ember is ilyen élőlény, de ezt most hagyjuk.) Ez történt például a dodó madárral melynek kihalását a tengerparti fészkelő helyeiken megjelenő, a tojásokat és a fiókákat elragadó patkányok, kutyák és macskák okozták, amelyek a korabeli hajózás révén jutottak el a számukra teljesen új környezetbe.

Hasonló a helyzet az Új-Zélandon élő, de a kihalás szélére sodort kiwi madárral, vagy a Galápagos-szigetek paradicsommadaraival is. De közelebbi példaként említhetném a vörös mókusok kiszorulását Európa erdeiből, amit kontinensen egyre inkább elszaporodó amerikai szürkemókus által terjesztett, a vörös mókusokra nézve halálos vírus okoz. Még közelebbi példa a harlekin katicabogár hazánkban is éppen zajló, elszaporodása, melynek nyomán, 2014-es év tél elején szabályos katicainvázió ért egyes területeken még lakóházakat is. Ez a faj szaporább és agresszívabb a területen őshonos hétpettyes katicabogárnál. Így kibillenti a környezetét az addig fennálló egyensúlyából.

Amikor felelősségről beszélek a macskatartás kapcsán, érdemes mindig az úgynevezett „Big Picture”-re is gondolnunk. Ha reflexszerűen az jut eszedbe, hogy, „de te mit tehetsz egy emberként a rengeteg gazdátlanul élő és korlátlanul szaporodó macska ügyében?”, ne feledd, hogy minden változás az első lépéssel kezdődik. Az ivartalanítással való, megelőzés jellegű korlátozás, egyelőre a legjobb megoldásnak tűnik – na persze csakis a macskatartók „nevelése” mellett. Ha te mindent megteszel annak érdekében, hogy körültekintő és felelősségteljes macskagazdi legyél, ezzel már is rengeteget tettél a két faj közös jövőjének a javításáért.


Hozzászólások 

  • Légy te az első, aki hozzászólsz! Az elfogadott érdemi hozzászólásokért pontokat kapsz, amelyek kvalifikálnak nyereményjátékunkba.

Oszd meg a véleményed!