Iszapoló, aljzattisztító és vízleszívó felszerelések
Az akvárium aljzatán idővel felgyülemlenek a különböző szennyeződések, például az elhalt apró növény részek, és a halak ürüléke. Ezek idővel bomlásnak indulnak, és még ha elég hatékony is a szűrésed, illetve jól növényesített a medencéd, akkor is negatívan befolyásolják a vízértékeket. Emellett fontos azt is tudnod, hogy a vízinövények sem mindig képesek maradéktalanul kivonni a vízből a bomlástermékekből keletkezett vegyületeket, ami az algák robbanásszerű elszaporodásához vezethet.
Az olyan „kényesebb” halfajok esetében, mint amilyen például a diszkosz is, rendkívül fontos, hogy a medence talajában ne halmozódjanak fel a bomlástermékek, ezért ha ilyen halakat tartasz, akkor gondoskodnod kell a talaj rendszeres kitisztításáról. Néhány évtizeddel ezelőtt a legtöbb akvarista az akvárium aljzatának tisztítására egy egyszerű 2-3 méteres locsolóslagot használt, mivel nem lehetett annak idején a célra megfelelő eszközöket beszerezni Magyarországon. A slagos módszernek több hátránya is volt:
- az aljzat egy részét is felszívta a slaggal az ember;
- megesett, hogy a slag a kisebb testű halakat is beszippantotta sérüléseket okozva nekik;
- általában a növények levelei, gyökerei is megsérültek a művelet közben;
- ha erősebben megszívta az akvarista a slag másik végét, akkor jó nagy kortyokat nyelhetett le az akváriuma vizéből.
Szerencsére manapság már számos olyan praktikus segédeszközt lehet kapni, amelyek révén könnyen és gyorsan megtisztítható az akváriumod aljzata, sőt még maga a talaj is. Ilyenek például a különböző típusú talajporszívók, aljzattisztítók, iszapoló eszközök, amelyek között légpumpára köthető, elemmel működő változat is van. A legtöbb ilyen típusú termék speciális védőráccsal van ellátva, ami megakadályozza az aljzat kavicsok felszippantását, viszont a kisebb fajsúlyú halürülék és az egyéb szennyeződések könnyen átjutnak rajta.
Amennyiben neked nano akváriumod van, akkor is biztos, hogy jó hasznát veszed, egy kifejezetten a nano akváriumok aljzatának tisztítására szolgáló iszapolónak, és a használata közben nem kell amiatt aggódnod, hogy az értékes növényeid, a nano halaid, vagy a garnéláid megsérülnek.
Ha egy nagyméretű akvárium büszke tulajdonosa vagy, akkor érdemes elgondolkoznod egy vízcsapra kötve működtethető akvárium aljzattisztító szivattyú beszerzésén, amivel relatíve gyorsan, és maradéktalanul megtisztíthatod a medencéd aljzatát.
Természetesen egy jóval egyszerűbb konstrukcióval rendelkező pumpás vízleszívó is megfelelő lehet, ha egy közepes méretű, vagy kisméretű medencéd van, ráadásul egy ilyen eszközt kifejezetten olcsón tudsz megvenni, ha az online vásárlás mellett döntesz.
4 termék
Kapcsolódó cikkek
Létrejött az Okosgazdi Facebook Közösség, csatlakozol hozzánk Te is?
Publikálás: 2024.01.10. / Szerző: OkosgazdiIsmerkedj, kérdezz, oszd meg a tapasztalataid egy barátságos, segítőkész közegben. Szinte minden könnyebb, szórakoztatóbb és jobb, ha együtt csináljuk.
Elindult az Okosgazdi.ro, most már Románia területére is szállítunk
Publikálás: 2022.04.14. / Szerző: OkosgazdiAz elmúlt években számos megkeresés érkezett hozzánk a határon túli magyaroktól, köztük Erdélyből, hogy szeretnének állateledel és/vagy felszerelést rendelni kutyájuknak, macskájuknak, illetve egyéb kedvenceiknek webáruházunkból. Elsősorban logisztikai okokból őket sajnos eddig nem állt módunkban kiszolgálni. De most örömmel jelenthetjük be, hogy a minap elindult az Okosgazdi romániai webshopja, amely az Okosgazdi.ro Internet címen érhető el. Így most már egész Románia területére lehet rendelni kínálatunkból.
Így rendezd be az első akváriumodat!
Publikálás: 2017.05.22. / Szerző: Horváth Andrea / 24 hozzászólásTe is szeretnél otthonra egy akváriumot, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Most megmutatjuk az alapvető lépéseket. Tippek és tanácsok kezdő akvaristáknak!
Vásárlóink írták
További véleményekTermékek / AdTab kullancs és bolha elleni rágótabletta kutyáknak
Ez a rágótabletta nagyon jól szuperál. Soha nem találunk sem bolhát, sem kullancsot Zyrában.
Termékek / Delikan Prima Energy Red Meat
Több tápot is kipróbáltunk, de ez nagyon ízlik Zyrának és a szomszéd kutyusnak is. A csomagolása szuper, mert jól zárható. Árban és minőségben is kifogástalan.
Termékek / Trixie rágóropik kutyáknak
Zyra minden este kap jutifalatot, abból tudja, hogy nincs tovább játék. Persze napközben is kikönyörg belőle, mert imádja.
Termékek / Brit Care Cat Kitten Healthy Growth & Development - Fresh Chicken & Turkey
A cicák szeretik. Nagyon szép fényes a szőrük és egyáltalán nem hullik. Más hasonló kategógiájú tápot is kapnak hogy ne unják meg de ez teszi ki a nagyját és mindig szívesen eszik. Nagyon jó az összetétele és az emésztésük is teljesen rendbe jöt. (Befo...
Termékek / Buster White Dental Sticks – Húsmentes fogápoló rágórúd
Finom, jó termék.