Gyógyhatású készítmények tavi halaknak
A kerti tavakban előforduló halbetegségek hátterében szinte mindig a tartási, gondozási hibák, illetve a felelőtlenség áll. Sokan vannak, akik természetes vizekből szerzik be a vízinövényeket veszélyes paraziták behurcolását kockáztatva, illetve nem tartják be az új halak érkezésekor szükséges pár napos karanténozást. Vannak tavak, amelyek jelentős mértékben túltelepítettek, nem eléggé hatékony a szűrésük, kevés bennük a nitrátot és egyéb anyagokat felvevő vízinövény, stb. Arról már nem is beszélve, hogy sajnos a legtöbben elfeledkeznek a minél változatosabb, kiegyensúlyozott etetés fontosságáról, hiszen csakis így biztosítható, hogy a halainknak erős, a kórokozókkal szemben ellenálló immunrendszere legyen.
Szerencsére a kerti tóban tartott hideg vizes halak döntő többsége (koi pontyok, aranyhalak) jóval „strapabíróbb”, mint az akváriumi trópusi társaik, és ennek hála a gyógyszeres kezelések is kevésbé viselik meg őket. Ha bármilyen betegségre utaló tünetet észlelsz, akkor fontos, hogy pontosan be tudd azonosítani, hogy milyen betegség típussal állsz szemben: gombás fertőzés, bakteriális, vagy élősködők okozta megbetegedés. Ha kezdő vagy, akkor érdemes kerti tavas fórumokra és/vagy pl. Facebook csoportokba regisztrálnod. Ha feltöltesz egy jó minőségű képet a beteg halról, és megadod a pontos tüneteket, akkor általában a több évtizedes tapasztalattal rendelkező tagok rövid időn belül segítenek neked, így könnyen ki tudod választani, hogy milyen gyógyhatású készítményt érdemes alkalmaznod. Komoly probléma esetén érdemes egy halegészségügyi területen is releváns tudással rendelkező állatorvossal konzultálnod, ami megtörténhet akár online módon is (csak rá kell keresned a témára a Google-ban).
A mai modern, élősködők elleni készítmények nem károsítják a tó szűrőrendszerét, és maradéktalanul elpusztítják a veszélyes parazitákat: Tetra, JBL, Sera stb. cégek termékei. A széles spektrumú antibiotikumok hosszú időn keresztül történő alkalmazása, viszont árt a szűrőben élő nitrifikáló baktériumoknak, ezért a kezelés végeztével érdemes szűrőindító baktérium kultúrát vásárolnod, így gyorsan helyreáll a biológiai szűrése a tavadnak. Bármilyen gyógyszert alkalmazol, a használat előtt mindig alaposan tanulmányozd át a használati útmutatóját és szó szerint tartsd be az abban leírtakat!
Néhány megfontolandó tanács a halbetegségek megelőzéséhez:
- természetes vízből (tó, patak, holtág, folyó stb.) származó vízinövényt, halat, csigát stb. soha ne tegyél a tavadba;
- a halakat mindig megbízható forrásból szerezd be, és lehetőleg pár napig tartsd őket karanténban. Ehhez nem kell egy nagyméretű akváriumot vásárolnod. Ha beszerzel egy pár ezer forintos 2-300 literes esőgyűjtő tartályt, aminek a vizét egy légpumpás egyszerű szivacsszűrővel szűrőd, akkor az égvilágon semmi bajuk nem lesz a karanténban lévő halaidnak, viszont a karantén ideje alatt ne etesd őket;
- etess mérsékelten, de kellően változatosan. Ne feledkezz meg a növényi eredetű eleségekről sem. Az aranyhal tápok és a koi pontyoknak készült tápok mellett nyugodtan adhatsz időnként a halaidnak komposzt gilisztát és csontkukacot is;
- ne telepítsd túl a tavadat, a méretéhez megfelelő szűrést válassz, és jól növényesítsd be, így optimális életkörülményeket és stresszmentes környezetet teremthetsz kedvenceidnek;
- a tél végén, a tavadat borító jégpáncél elolvadása után ne a halak etetésével kezd! Először csinálj egy részleges vízcserét, indítsd be a szűrést, és kb. egy hét múlva fokozatosan kezd el a kedvenceid etetését, amikor a víz hőmérséklete tartósan 10 fok fölé emelkedett.
Vásárlóink írták
Vendég (#2EF075) - 2024. 10. 04. 06:28
Remek minőségű táp, a kutyám 8 éve ilyet eszik, és még mindig nagyon szereti.Igazán gyors a szállítás!
Vendég (#2EF033) - 2024. 10. 04. 05:12
Jó minöség
Vendég (#2EEE65) - 2024. 10. 03. 17:02
Szép estétJymike cicám sajnos rák beteg, Immunerösitésre volt szükség, Naponta több x hányt, sokat fogyott, Ezzel az immunerösitö folyadékkal, Sikerült megerösödnie,1 honapja kapja
Vendég (#2EEC16) - 2024. 10. 03. 09:42
Kiscicámnak vettem, mert nehezen akart elmúlni a szájfekélyre. Már több mint egy hete használom nála, és jelentős javulást tapasztalok nála. A csúnya, gyulladt foltok eltüntek a szájpadlásáról. Jó adag, sok használatra elég!
Vendég (#2EEACF) - 2024. 10. 03. 05:50
Nagyon jo tanácsokat kaptam az egész internetten itt volt a legjobb