Mivel és hogyan kell helyesen etetni a kutyát?

A helyes táplálkozás legalább annyira fontos egy kisállat életében, mint egy emberében. Leendő kutyagazdiként rengeteg kérdés merülhet fel benned ezzel kapcsolatban. E cikk, illetve tippek elolvasása után biztos lehetsz benne, hogy meglesz a kellő információd és tudásod ahhoz, hogy felelős gazdi módjára tudd majd táplálni új kis kedvencedet. Hidd el, meghálálja majd.

"Milyen tápot válasszak a kutyámnak?"

Száraztápok

Ajánlott elsősorban száraztápot vásárolni konzerv helyett, nem csak az összetétele, illetve a magasabb rosttartalma miatt, hanem a fogakra való jótékony hatása végett is. A fogkőképződésért felelős, fogak felszínére tapadt foglepedék (plakk) a száraztáp rágcsálásával mechanikusan le tud dörzsölődni. Ezt az effektust sajnos nedves táppal, konzervvel, házi koszttal való etetéssel nem lehet elérni, sőt, az ilyen pépesített eleségek épp hogy elősegítik a foglepedék megtapadását. (Később a nassolnivalóknál beszélünk még arról, hogy hogyan lehet még elősegíteni a fogak tisztántartását snackek segítségével.)

+TIPP: Érdemes az interneten keresgélni, hiszen olyan tápokat is tudsz rendelni online, jó áron amiket egyébként a boltokban nem találnál meg.

Az első és legfontosabb lépés a táp kiválasztásánál, hogy mindig a kutyád korának és méretének megfelelően válassz. Egy kölyökkutya szervezetének más, illetve több ásványi anyagra van szüksége, hiszen növésben van. A kölyök mérete is befolyásoló tényező, mivel például egy később hatalmasra cseperedő dán dognak jóval nagyobb a tápanyag igénye már kezdetben is, mint például egy csivavának.

Nagytestű kutyáknál különösen oda kell figyelni, hogy megkapja a szervezete a megfelelő mennyiségű, és minőségű tápanyagokat, mivel ha ez nem történik meg, akkor később akár gondok is lehetnek például a csontjaival, izületeivel. Ezek a fajták nagyon sokat és hirtelen nőnek, ezért van szükségük a magasabb tápanyagbevitelre.

Már tudod mi az első támpont a választásnál, hiszed tudod a kutyád korát és méretét, ezután jöhet a következő lépés, kiválasztani, hogy konkrétan melyik táp, melyik termék lenne a legmegfelelőbb számára. Szerencsénk van, nagyon sokfajta táp közül tudunk válogatni, de ez ugyanakkor meg is nehezíti a dolgunkat. Én elsősorban két jelzőt használnék megkülönböztetésnek a tápokra vonatkozóan: kutyakaja és táp/prérium táp. Az árát leszámítva nem tűnik úgy, mintha nagy különbség lenne a kettő közt, talán még kinézetre sem, de "ami lényeges, az a szemnek láthatatlan".

+TIPP: Minél nagyobb mennyiségű tápot veszel, annál gazdaságosabb.

Kutyakaja: az amit a nagyobb élelmiszer boltokban találsz - nagy mennyiség, alacsony ár, silány minőség. Ezek a fajta tápok mesterséges ízfokozókat, színezéket, adalékanyagokat tartalmaznak. Az ilyen jellegű mesterséges anyagok az emberi szervezetre sincsenek jó hatással, de egy kutyánál allergiás reakciót is kiválthatnak. Sajnos a környezetemben is előfordult már ilyen eset egy francia bulldog kislánynál, akinek a színes golyócskák elfogyasztása után az útja az állatorvoshoz vezetett, ahol kálciummal és szteroiddal tudták csökkenteni az allergiás tüneteit.

Ezek a tápok nem csak a hozzáadott egészségtelen anyagok miatt rosszak, hanem az ebből következő alacsony tápanyagérték miatt is. Nagyon fontos, főleg a kezdeti időszakban, kölyköknél, hogy a nekik optimális mennyiségű ásványi anyagok, vitaminok biztosítva legyenek számukra. Ez elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez, hiányuk akár súlyos következményeket, fejlődésbeli hiányosságokat is vonhat maga után.

Prémium/Szuperprémium táp: biztos lehetsz benne, hogy ezeket a száraztápokat nem találod meg az élelmiszerboltokban. Ezek már mérföldekkel jobb tápok az előbb említett "kutyakajákhoz" képest, bár az áruk is borsosabb.

A prémium tápokban már megvan az a kellő, optimális mennyiségű tápanyag, ami a kutyád fejlődéséhez szükséges, nem véletlenül ajánlják ezeket az állatorvosok is. Ha jó minőségű tápot választasz, nincs szükség plusz vitamin vagy ásványianyag kiegészítésre.

+TIPP: A sokat reklámozott tápoknak szintén magas lehet az ára, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az értéke ezzel arányosan nő. Mindig érdemes megnézni a tápanyagösszetételt, hiszen lehet, hogy találsz ugyanabban az árban, vagy olcsóbban jobb minőségűt. 

Konzervek, nedves tápok

A konzerv formájában megvásárolható nedves tápok magas arányban tartalmaznak vizet, ebből adódóan következik, hogy tápanyag tartalmuk általában igen alacsony. Gondolj csak bele, egy levessel te sem laksz jól túl sokáig, hacsak nem egy jó adag hússal és zöldséggel felturbózott húslevest vagy gulyást falsz be. Nem érdemes száraz táp helyett ezzel etetni a kutyust, mivel a megfelelő tápanyagbevitelhez hatalmas mennyiségeket kellene ebből fogyasztania, ami ugyebár a végterméken is meglátszódna, amit már jóval nehezebb összegyűjteni egy arra alkalmatos zacskóval például.

A boltokban nagyon sokféle kutyakonzervet lehet találni, vannak nagyon silány minőségűek is, amikkel általában a szupermarketekben lehet találkozni (száraztáppal sincs ez másként ugyebár). Egyes termékek szinte nevetségesen olcsóak és bizony ez meg is mutatozik a tartalmukon. Szokták mondani, hogy olcsó húsnak híg a leve, ez a mondás ezekre a fajta nedves tápokra tökéletesen illik, már csak ránézésre is: zsíros, átlátszó lében kis nudlira hasonlító "húsos" valamik.

Személy szerint én elképzelni sem tudom, hogy ilyen "ételt" adjak a kutyámnak. Mielőtt egy ilyennel szemeznél a boltban és fontolgatnád a megvételét, vess egy pillantást a csomagoláson található leírásra. Az összetételt olvasva láthatod, hogy jelentős mennyiségű vizet, esetleg glutént, cukrot és egyéb adalékanyagot tartalmaz, amik nagyon egészségtelenek a kutyád számára.

Szerencsére, ha jobban utánajárunk találhatunk sokkal jobb minőségű, akár 100% hústartalmú konzerveket is. Természetesen ezek már drágábbak, de én például egy nagyobb konzervet a  hűtőben tárolva, több napra osztva szoktam adni a kutyámnak, bár csak kiegészítésként. Én inkább csak arra használom, hogy kicsit változatosabbá tegyem az étkezéseit úgy, hogy arányosan csökkentem a száraztáp mennyiségét és ahhoz viszonyítva keverek hozzá neki a konzervből.

Összefoglalva, ugyan a nedves tápok illata, íze talán csábítóbb a kutyáknak, de összetételben nem helyettesítik a prérium tápok nyújtotta tulajdonságokat, ezért inkább csak kiegészítésként használd. Rengeteg ízben megtalálható csirkétől kezdve kenguruig, így megszámlálhatatlan mennyiségű lehetőséged van válogatni belőlük és ezáltal feldobni a kutyusod étkezéseit.

Házikoszt

A régi időkben, a kimondottan kutyáknak szánt eleségek megjelenése előtt még megszokott volt, hogy a kutya az ember által el nem fogyasztott maradékot eszi, ezek viszont egyértelműen nem fedezik az állat napi energia és tápanyag szükségleteit, és te mint felelős gazdi, biztos nem szeretnéd, hogy a kutyád ezekben hiányt szenvedjen és később egészségügyi gondjai legyenek. Természetesen lehet adni a kutyusnak házikosztot kiegészítésként, csakúgy, mint a konzervet, illetve a maradékon kívül más, ember által is fogyasztható élelmiszert is, viszont néhány dologra figyelni kell.

Nyershús: egyre népszerűbbé vált a kutyák nyers hússal való etetése (B.A.R.F és Prey Modell étrendek). Ez is lehet egy opció, bár nagy odafigyelést igényel. Ismerned kell a hús forrását, meg kell bizonyosodnod róla, hogy valóban friss, mivel, ha ezekre nem ügyelsz, akkor nőhet a kockázata annak, hogy belső élősködői lesznek a kutyádnak, ami például rád is veszélyes lehet. A nyers húsból való fehérjén kívül figyelned kell rá hogy elegendő szénhidrátot és zsírt is juttass a kutyád szervezetébe. Illetve soha ne adj a kutyádnak nyers sertéshúst! A nyers sertéshús hordozhatja az úgynevezett "álveszettséget", ami a veszettséghez hasonlatos agyvelőgyulladás. Nem gyógyítható, az állat néhány napon belül elpusztul.

Csont: adhatsz csontot a kutyádnak, de csak mértékkel. A túl sok csontfogyasztás székrekedést okozhat náluk. Mellőzd a csirkecsontot, mert szilánkosra törik és megsértheti a gyomrát, ehelyett adj neki nagyobb, laposabb csontokat. A kiskutyák fogváltás idején különösen örülnek egy ilyen finom rágcsálnivalónak.

Zöldség, gyümölcs, édesség: nyugodtan adhatsz a kutyusodnak zöltséget és gyümölcsöt szőlő/mazsola, hagyma kivételével, ezek mérgezőek a kutyák számára. Figyelj oda viszont a mennyiségre, különösen a gyümölcsöknél a cukortartalom miatt. A cukortartalom miatt ne adj a kutyádnak a te édességeidből, különösen ne csokoládéból. A csoki méreg a kutyának!

Tejtermékek és tojás: nyugodtan fogyaszthat a kutyád túrót, joghurtot, sajtot, vagy akár tejet is. Van amelyik kutyánál hasmenést okoznak a tejtermékek, ezt neked kell majd kitapasztalnod a tiédnél. A nyers tojással kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mivel szalmonellát okozhat. A tojás nagyon jó, könnyen emészthető fehérjeforrás a kutyáknak, főve előszeretettel, az aggódást megspórolva adhatod neki. 

+TIPP: A tojáshéj tökéletes kálciumforrás kiszárítva és porrá zúzva a kutya eledelébe keverve.

"Sokszor említetted a tápanyagtartalmat, pontosan mire figyeljek?"

Manapság már egyre több ember ügyel arra, hogy mit visz be a szervezetébe, ebben segítséget nyújt a termékeken lévő tápanyagtáblázat. Nincs ez másképp a kutyás eleségeknél sem, ma már minden táp csomagolásán megtalálod, hogy miből mennyit tartalmaz. A megfelelő táp kiválasztásához ez szinte elengedhetetlen.

Én például szeretem tudni, hogy a vásárolt termékek (a kiegészítő jutalomfalatok is) tartalmaznak-e megfelelő mennyiségű húst. Te is meglepődsz, mikor hamburgerkészítéshez való húst vásárolnál, majd látsz egy fagyasztott terméket, amire az van írva például, hogy marhahúsos és a hátulján lévő leírásban az szerepel: "10% marhahús"

Valószínűleg nem azt a "húspogácsát" raknád bele a burgeredbe, ugye?

A kutyák tápanyag igénye arányaiban nagyban eltér az emberétől. Figyeleme kell venni ezeket a különbségeket és az alapján megtalálni az optimális etetéshez megfelelő tápot. Gyakori hiba, hogy például túl magas fehérje tartamú ételt vesznek a kutyusnak, ezáltal nem kapja meg megfelelő arányban a többi nélkülözheteten tápanyagot - zsírt, szénhidrátot, ásványi anyagokat és vitaminokat -, ami később egészségügyi gondokhoz és elhízáshoz vezethet. 

A megfelelő táplálék:

  • Minimum 20-30%-os fehérjetartalmú. A fehérje elősegíti az izomzat megfelelő fejlődését, szintentartását és regenerálódását (sérülés, betegség esetén több fehérjére van szüksége az állatnak a gyógyuláshoz), valamint felelős  többek közt a bőr, a szőr és a szem egészségéért is.
  • Kb 50%-ban tartalmaz zsírt. A zsírok a kutyák első számú energiaforrásai (9 kcal/g), ellentéteben az emberrel (az embernek a szénhidrát). A zsírok segítik a bennük oldódó vitaminok felvételét és szállítását a szervezetben, elősegítik az agy megfelelő fejlődésést és a szép, egészséges bőrt.
  • 30-50%-os arányban tartalmaz szénhidátokat. A szénhidrátokat második számú energiaforrásként használják a kutyák (4 kcal/g), a nehezebb felszívódás miatt túlzott bevitele elhízáshoz vezet.
  • Rostban gazdag. A rostok segítik az optimális bélműködést és emésztést.
  • Ásványi anyagokkal gazdagított. Az ásványi anyagok felelnek többek közt a csontok és a fogak egészségéért. Ilyen ásványi anyagok például a kálcium, magnézium, foszfor, nátrium, vas, cink stb.
  • Vitamindús. A vitaminok felelősek az immunredszer erősségéért (mint, ahogy nálunk is), ami az egészségmegőrzéshez fontos, valamint elősegítik az éleslátást, a csontok fejlődését, stb. 

+TIPP: A bőr és szőr egészsége érdekében, és szőrhullás megelőzésére érdemes adni a kutyusnak Omega 3 és Omega 6 zsírsavakban gazdag halolajat.

Léteznek speciális tápok különleges igényű vagy helyzetű kutyáknak?

Természetesen léteznek speciális tápok, amik a kutyák megváltozott igényeihez tudnak igazodni. Ilyen esetről beszélünk például vemhesség idején, egy aktívabb kutyánál, allergia, betegség fellépésénél. Lássuk, milyen lehetőségek vannak ilyen esetekben.

+TIPP: Internetes vásárlás esetén sok online bolt megkönnyíti a dolgodat a funkcionális keresőkkel, mikor speciális tápot keresel.

Írtam már a legelején arról, hogy egy nagytesű kutyának nagyobb mennyiségű tápanyagra van szüksége, mint egy kistestűnek. Ugyanez igaz az aktívabb kutyák esetében is. Egy sportoló embernek több ételre, tápanyagra van szüksége, mint egy ülő munkát végző, kevésbé sportos embernek. Egy aktív kutyánál, például munkakutyánál, vadászkutyánál stb. sincs ez másképp, nekik magasabb az energia szükségletük ezáltal különleges tápot igényelnek.

Ha esetleg a kutyád éppen csak nagyon sokat mozog, rendszeresen túráztok, esetleg agilityzik, akkor szintén érdemes elgondolkodni ilyen típusú táp beszerzésén. Ma már jócskán lehet találni ezekből is a boltokban, "Sport", illetve "Active" jelzőkkel ellátott tápos zsákokat keress!

Hízásra hajlamos vagy már túlsúlyos kutyánál nagyon kell figyelned a bevitt energia mértékére. Figyelj oda, hogy ne etesd túl a kutyát, ne nassoltasd! Biztos lehetsz benne, hogy a kutyusod mindig tudna falni (pont mint ahogy én is az édességet), de a súlyára és kondíciójára ez semmikép nincs jó hatással (pont mint ahogy az én súlyomra sem). Nem csak esztétikai szempontból nem jó ez a négy lábon járó hordócska effektus, de megterheli a kutyus szívét és egyéb szerveit, izületeit is. Ha már elhízott a kutyád, vagy biztos szeretnél lenni benne, hogy nem eteted túl, akkor rengeteg "light" táp közül válogathatsz.

Ezen a ponton meg kell említenem opcióként a kifejezetten bizonyos fajtának készült úgynevezett fajtatápokat, amik kaphatók, kölyök illetve felnőtt kutyák részére is. Ezek összetétele pontosan igazodik a fajta igényeihez, ezáltal optimális tápanyagbevitelt biztosítva. Nagyon jó alternatíva ez például nekem, akinek mopsza van.

A mopszoknak eszméletlen mennyiségű szőre hullik és hajlamosak az elhízásra is. Egy jó fajtatáp ehhez igazodva rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal, jelen esetben például akár hozzáadott halolajakat tartalmaz és az éppen optimális mennyiségű tápanyagot, hogy elkerüljük a kutyus elhízását. Sajnos ezekben a tápokban még nem túl nagy a választék, ahogy megfigyeltem főleg a kisebb méretű kutyáknak lehet belőlük kapni, de reméljük később bővül a paletta.

Vemhesség idején, a második harmadtól az anyakutya energia- és tápanyagszükséglete megemelkedik, ezért olyan tápot kell választani, ami ezzel lépést tud tartani. A helyes táplálás kihat a kölykök méhen belüli fejlődésére és természetesen az anyatej minőségét, mennyiségét is befolyásolja. Bár nem nagy választékban, de kaphatók erre az időszakra speciális tápok, vemhes, illetve szoptató kutyáknak kifejlesztve. Ha nem sikerül ilyen tápot beszerezned, akkor jó még a kölyköknek vagy sportos kutyáknak szánt, mivel ezek megnövelt tápanyagtartalommal rendelkeznek. Fontos, hogyha ilyet adsz neki, akkor nincs szükség vitamin és ásványianyag kiegészítésre, sőt a túl nagy mennyiség káros is lehet a kiskutyákra.

Gyakran fordul elő a kutyáknál allergia bizonyos ételekre, a leggyakoribb talán a csirkehús allergia. Szép számban talalhatóak erre az esetre más forrásból származó fehérjét tartalmazó tápok. Kitűnő választás lehet például a halas táp. Ugyanez az eset glutén érzékenység esetén, sok alternatíva közül választhatsz, amik nem tartalmaznak gabonaféléket, kizárólag zöldséget és gyümölcsöt.

Betegségnél, műtétből való lábadozásnál szintén speciális tápra van szükség. Szervi megbetegedésnél találunk például vesekímélő, vagy májkímélő tápokat. Egy sérülés gyógyulási időszakában kitűnő választás lehet az aktív kutyáknak szánt táp, aminek magas fehérjetartalma segíti a sejtek és izmok regenerálódását.

"Egy nap hányszor és mennyit adjak a kutyámnak enni?"

A kölyköket ajánlatos fél éves korukig napi 3x etetni, utána csökkentheted az étkezések számát egyre vagy kettőre. Állatorvosok a kétszeri étkezést ajánlják, nálam is a kétszeri etetés maradt meg, mivel mindig megnyugtató érzés, hogy tudom a kutyám nem tölti a napot, vagy éppen nem fekszik le éhesen. Nagyon fontos, hogy étkezések után hagyj a kutyusodnak egy kis szieszta időt az emésztésre, ne vidd egyből sétálni, vagy ne kezdj egyből játszani vele.

A táp csomagolásán lévő leírásból győződj meg a helyes etetési mennyiségről és az alapján oszd be a napi adagját, hisz biztos nem szeretnéd, hogy éhes maradjon, vagy hogy túl legyen etetve. Mivel a kutyád méretéhez vásároltad a tápot, biztos lehetsz benne hogy a gyártó cég a megfelelő etetési mennyiséget írja rá a csomagolásra. Lehet, hogy mennyiségre kevésnek tűnhet neked, de már említettem, hogy az számít, amit valóban tartalmaz. 

+TIPP: A nagyobb állatfelszerelés és eledel boltokban általában találni ingyen elvihető műanyag mérőpoharakat, amiket a pontos méréshez használhatsz. Így biztos az elegendő tápmennyiséget adod majd neki.

"Biztos unalmas mindig ugyanazt enni, tápot váltok!"

Ha te is megsajnálod szegény állatot - "Jaj minden nap ugyanazt eszi" - és szeretnéd lecserélni a tápot, ne hirtelen tedd és ne gyakran! Ha tápot szeretnél váltani, fokozatosan keverd a régivel, hogy legyen ideje a szervezetének átszokni az újra! Ez azért fontos, mert lehetnek tápanyagbeli, illetve felszívódásbeli eltérések, amik egyrészt nagyon megviselik a kutya gyomrát, másrészt lehet hogy nem tudnak úgy hasznosulni a nyomelemek, mint az előző tápnál.

Sajnos én is beleestem ebbe a hibába, ami a kutyám átlagon felüli szőrhullásán mutatkozott meg. (Alapból sem kevés mennyiségű szőrt hullat a mopsz, de az akkori mennyiségnél pár naponta készíthettem volna egy teljes bundakabátot.)

Ha maradnál a jól bevált tápnál, de mégis változatossá szeretnéd tenni az étkezéseit, akkor adhatsz neki néha a már korábban említett házi kosztból, vagy a konzervekből. 

"Miket nassolhat a kutyám?"

Amikor már nem bírod tovább nézni, ahogy nagy boci szemekkel "éhezve" mered rád, nyugodtan adj neki rágcsálnivalót, de ne felejtsd el azt is belekalkulálni a napi adagjába és ehhez viszonyítva csökentsd a főétkezések mennyiségét.

Bár én napi kétszer etetem a kutyám, szeretek a nap közepén valamilyen nasit adni neki. Engem jó érzéssel tölt el, mikor látom mennyire örül a kutyám a kis plusz kajának a két főétkezés között. Szeretem ezt változatossá tenni, ezért általában többfajta, más-más ízű dolgot tartok itthon. Egy nasi van, ami biztos, hogy mindig van nálam itthon, mégpedig egy fogtísztításra alkalmas. Sokfélét lehet ezekből kapni, vannak mentolos illatúak/ízűek, van ami inkább baconre hajaz. A kutya mérete alapján vannak ezek csomagolva, tehát külön méretben kapható kis-, közepes- és nagytestű kutyák részére.

Szinte végtelen a kutyanasik tárháza. Kapható diétás, kapható kifejezetten oktatáshoz alkalmas, kisebb szemű, nagyobb szemű, hosszúkás, lágyabb, keményebb, amit napokig vagy egy kisebb kutya hetekig elrágcsál. A feladat rád vár, hogy kitapasztald, melyiket szereti a legjobban a kutyád.

+TIPP: Képzéshez ideálisabb az erőteljes ízesítésű jutalomfalat, hogy biztosan motiválja a kutyát. Nagyon praktikusak a vödrös kiszerelések.

"Összefoglalnád mik a legfontosabb tudnivalók?"

  • A kutyád méretének és korának megfelelően válassz tápot.
  • Részesítsd előnyben a száraztápokat.
  • Használd kiegésztésént a konzerveket, házikosztot.
  • Megfelelő tápértékű eledellel etesd.
  • Adj neki speciális tápot betegség, allergia, vemhesség esetén.
  • Minden kiegészítő ételt kalkulálj bele a napi adagjába.
  • Kölyöknek napi 3x, felnőttnek napi 1-2x adj enni.
  • Ne adj neki nyers sertéshúst, hagymát, szőlőt/mazsolát, csokoládét.
  • Mindig biztosíts neki tiszta ivóvizet!

Oszd meg a véleményed!


Hozzászólások (11)

  • Vendég (#281CDD)  -  2023. 12. 10. 10:14

    Szia, 2 eves westy lany kutyusom most lett ivartalanitva.
    Erdeklodnek hogy milyen tapot lenne erdemes adni neki, % ban mit kellene hogy tartalmazzon, hogy elkeruljem a hizas lehetoseget. Jelenleg is van mar rajta majd 1 kg az orvos szerint is. Nem szeretnem novelni.
    Érdekelne hogy hany % legyen a feherje, zsir a csomagolason.
    Az eletmodja altalanos. Es kerunk minden fele szarnyast.
    Köszönöm

    Válasz a hozzászólónak
    • Vendég (#DC630)  -  2021. 03. 29. 20:05

      Sziasztok! Van egy hat hónapos jack russel kis kutyám és a száraz tápot nem akarja enni, mi tévő legyek? Hozzám került kilenc hetesen akkor az első négy, őt hétben megette a száraz tápot! Már konzervvel is kevertem akkor se akarja megenni nagyon!

      Válasz a hozzászólónak
      • Vendég (#A5E4A)  -  2020. 10. 04. 18:11

        Sziasztok.
        Az én kutyámnak tartós hasmenése van.
        Állatorvos azt javasolta, cseréljem le a száraz tápot valami gyengébb fajtára. Meg is tettem, egy ideig rendben volt, utána ismét elkezdődött neki a probléma. Közérzete páratlan, étvágya is van... Létezik az, hogy a túletetéstől van hasmenése? Egy elefántot is megenne ha kapna..
        Üdv

        Válasz a hozzászólónak
        • Vendég (#87253)  -  2020. 06. 23. 06:26

          Szia!
          Az én keverék Jackrasstel szerü kutyám kizárólag macskatáoot hajlandó enni. Nedveset és szarazat. Van 2 cicó is. E mellett nasi és tőlünk kapott étel is előfordul.
          Szeretném a véleményedet kérni.
          Vszinü a kutya allergiás, sokat nyalja a lábát.
          Az állatorvosi szerint nem baj ha macskatáoot eszik, fordítva nem lenne jó
          Köszönöm

          Válasz a hozzászólónak
            • Vendég (#7A614)  -  2020. 05. 21. 17:35

              Szia nekünk egy egy éves csivavánk van. Elmentünk egy állat orvoshoz és ő azt mondta hogy száraztáprol váltsunk csirke nyakra és az lenne a kérdésem hogy ilyenkor lehet-e adni száraztápot és csirke nyakat együt?

              Válasz a hozzászólónak
              • Vendég (#84418)  -  2020. 06. 14. 07:03

                Szia! Én csirkét biztos nem adnék a kutyámnak, a legtöbb allergént tartalmazó húsfajta! Egy kistestű kutyánál főleg kiválthat éleségallergiát! És mindezt Állatorvos javasolta?? Inkább maradjatok a jó minőségű szuperprémium tápnál!

            • Vendég (#1858F)  -  2018. 09. 22. 08:37

              Lüszi2010
              Van egy 8 éves yorki kislány kutyusom. Súlyos bőrproblémai vannak. Először csak főtt karajt, Főtt krumplit, meg almát adtam neki. Ezzel ettem közel két hónapig nem igen múlt el a probléma. A doktornő speciális tápot javasolt a royal canin hypoallergenic Dr21. Most adom neki a második 2 kg-os kiszerelést. Elmúlt a bőrkiütés a vakaródzás és a fekete voltak is megszüntek a hasa és mellkas körül. Nem tudtam konzultálni a kezelő orvosával megkérdezem, hogy főtt karajt a leírt dolgokat almát stb. Adjak-e neki, vagy maradjak a speciális táp mellett. Mivel először szárnyas allergiát állapítottak meg, de azt már közel 3 éve nem adom és nem tüntek el a foltok meg a vakaródzás. Most úgy látszik, hogy jó lesz.

              Válasz a hozzászólónak
              • Vendég (#15BCBF)  -  2022. 03. 13. 08:08

                Nezesd meg a buzmirigyét!!

            • Vendég (#14FA7)  -  2018. 08. 06. 14:44

              Fuhh. Én most először olvasok róla, hogy a szőlő mérgező a kutyáknak, és ez megrémített. Ugyanis az én keverék kutyám az udvaron található szőlőbokorról mindig leeszi a gyümölcsöt már évek óta. Soha nem volt belőle semmiféle baja tudtommal, és imádja a mai napig, ahogy a cseresznyét, szilvát, vagy paradicsomot is. Komolyan mérgező? Hogyhogy neki még sosem volt baja? Hogy szoktatható le róla? Az érés elkezdtével, amint csak eszébe jut, mindig lenasizza az alacsonyan lévő szemeket.

              Válasz a hozzászólónak
              • Vendég (#17662)  -  2018. 09. 08. 06:19

                További információk a szőlő és mazsola mérgezés veszélyéről: http://ujpestvet.hu/tudastar/szolo-es-mazsola-mergezes

            • Vendég (#F622)  -  2018. 05. 28. 12:35

              Szia! Tanácsot szeretnék kérni, mivel etessem a kutyám. Egy nagytestű német vizsla, talán dán dog keverékről van szó. A kutya kb.12-13 éves. Azért nem tudom pontosan, mert már felnőtt korában fogadtuk be, az utcán kóborolt, akkor 2-3 éves volt. Gyakran van szorulása, pedig igyekszünk puha táplálékot adni neki, (húskonzerv tésztával, rizzsel, vagy kenyérrel)amibe teszünk olajat is. A száraz tápot nem igazán szereti. Már máskor is volt ilyen problémája, főleg az utóbbi 2-3 évben. Eddig a gyógyszertári olaj segített, de most állatorvost kell hozzá hívni, aki beöntést ad neki bódításban. Mit adjak neki enni, hogy ez a probléma megszűnjön. Előre is köszi a választ.

              Válasz a hozzászólónak
              • Vendég (#C271)  -  2018. 04. 15. 07:28

                Egy csúnya falusi történet szerint nem volt étvágya a kutyusnak. Egy barát felajánlja, hogy meggyógyítja. Elvitte, és egy vödör vízzel bezárta a présházába egy hétre, kaja nélkül. Amikor kiengedte, a vöröshagymát röptében falta fel. A gazdi megkérdezte, hogy mivel tartozik, mert gyönyörűen eszik az állat, amire a válasz - semmivel, csak a gyógyszer árával... Bocs a történetért.

                Válasz a hozzászólónak
                • Vendég (#89BC)  -  2018. 01. 17. 08:50

                  Szia, segitseget szeretnek kérni, nekem kis yorki kutyusom van es sajnos az elején nagyon elrontottuk. Mindig meg sajnáljuk mikor ettünk ahogy ránk nézett es adtunk a mi etelunkbol neki. Eleinte szerette a főtt rizs-főtt csirkemell-főtt répa kombinációt, de mostmár azt sem eszi. Kipróbáltuk mar az összes létező tápot, de semmit nem eszik meg. Próbáltuk, hogy ket napig nem kapott mast, de akkor sem ette meg :-( tudsz tanácsolni valamit, koszonom

                  Válasz a hozzászólónak
                  • Vendég (#9CE2)  -  2018. 02. 15. 15:17

                    Szia, A lényeg, hogy legyetek következetesek! Ne kapjon a kezetekből ételt, főleg akkor nem mikor Ti étkeztek! Jó ötlet volt, hogy nem adtok neki mást enni, viszont túl korán feladtátok. Válasszátok meg a Nektek megfelelő etetési időt, majd minden nap abban az időpontban tegyétek elé a tápot kb 10 percre. Ha nem eszik belőle vegyétek el előle, és a következő etetésnél járjatok el ugyanígy! Lehet, hogy belefog telni pár napba, akár egy hétbe is, de hidd el, hogy nem lesz baja és igenis megfogja enni a kajáját, hiszen éhes lesz.

                Utoljára módosítva: 2024.02.13