- Miért így nevezted, neveztétek el őt?
- Egyedi nevük van.
- Milyen fajtájú és nemű kutyád van?
- Lili staffi, örökbe fogadott. 2016-ban fogadtuk örökbe. Zeusz, October, Trinity huskyk. /Trinity mentett kutyus, örökbe fogadtuk/. Haver keverék. Örökbe fogadott. Boszi mopsz. Örökbe fogadott. Gazdája lemondott róla.
- Mikor és hol született?
- Lili 2015-ben, mivel menhelyről fogadtuk örökbe nem tudni a pontos napot és dátumot, utcáról került be a menhelyre még kölyök korában. Haver 2008. Február 12-én született. Zeusz 2014. Május 5-én született.October 2015. Május 9-én születettBoszi 2013. Május 10-én született. Trinity 2016. Augusztus 19-én született.
- Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?
- Igen, lakásban vannak, családi házban lakunk, természetesen kijárnak. A folyosón van nekik kanapé, imádnak ott heverészni. Van, aki bejön a szobába. Momokánál már írtam.
- Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?
- Mindegyik egy-egy jellem, mint az ember. Szeretnek, féltékenyek, ám szófogadóak.
- Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?
- Igen, Advantix és levendula illóolaj a nyerő nálunk, esetleg a Geránium illóolaj.
- Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?
- Zeusz és October kivételével mind örökbe fogadott. Zeusz a képen a labdás ezüst husky, Ő a falkavezér, őt vásároltuk. October a barna szemű egész alakos kép a kis királylány, szintén vettük.
- Meséld el a legjobb közös élményeteket.
- Ó, rengeteg élmény van.
- Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?
- Kocsival járunk, mindig kirándulnak velünk.
- Melyik településen éltek a kutyáddal?
- Bács-Kiskun Megyében élünk, Madaras községben.
- Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?
- Igen, naponta többször sétálunk. Van közös játék, sport a huskykkal, nekik nagy a mozgás igényük. A kicsiknek nem akkora, de sétálni mindegyik imád és autózni.
- Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?
- K9-es hámot ajánlok mindenkinek.
- Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?
- Barátságosak, nem támadóak. Megszokták, hogy örökbe fogadunk, nagyon okosan befogadják az új jövevényt. Természetesen, ha rájuk támadnak, védekeznek. Maguktól nem bántanak senkit és semmit.
- Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?
- Ó hogyne. Mindegyik szépen elvan, közös játszások vannak.
- Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?
- Igen, egymással jól megférnek.
- Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?
- Mindegyik bújós, kedves.
- Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?
- Nem maradnak soha egyedül.
- Hogyan nevelted meg?
- Könnyen meg lehetett őket nevelni. Okosak.
- Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?
- Ha gyanus zörejt hallanak, vagy csöngetnek. Jeleznek azonnal.
- Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?
- Igen, papucs rágók voltak. Mindegyik. Van bőven játékuk, imádják a kötelet húzni, rágni.
- Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?
- Nem volt még nagy kihivás velük szemben. Csupán neveljük, tanítjuk, szeretjük őket. Nagyon értelmesek, de lehet nekünk van szerencsénk velük.
- Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?
- Szeretnek játszani, labdázni, Zeuszról tettem fel képet a labdával, ami kb. 2 napig tart. Nem sokáig él nálunk egy labda. Zeusz a falkavezér, elfogadja mindegyik.
- Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?
- Tápot és házi kosztot kapnak. Imádnak nasizni velünk.
- Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?
- Mindegyik jó étvágyú, azzal nincs gond. Nem volt még probléma.
- Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?
- A k9-es bejött nekik, ám most kipróbálok egy másikat, előbb rendeltem.
- Van valamilyen nedvestáp, amelyet a kutyád kifejezetten szeret?
- Mindegyiket szeretik.
- Szoktál-e adni neki jutalomfalatokat?
- Igen, kapnak. Ritkán, nem mindig adok.
- Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?
- Esetleg Lili megeszi az almát, a többiek nem igazán gyümölcs evők.
- Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?
- Huminosavat kap mindegyik.
- Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?
- Imádják a vizet, kimondottan nem kell a huskykat fürdetni, a többiek pedig 2 havonta, de ha szükséges akkor sürübben.
- Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?
- Nagyon fontos, főleg a huskyknál.
- Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?
- Velünk alszik 3, a többiek a folyosón.
- Veszett-e már el valaha a kutyád?
- Nem veszett el. A chip fontos és nagyon helyes.
- Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?
- Nem félnek.
- Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a kutyádat?
- Mind okos.
- Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kutyafajtát szeretnének tartani?
- Azt mindenkinek tudnia kell, hogy milyen kutya illik hozzá, melyik sportos, aktivabb, melyik lustább. A mi családunkban amint látszik megtalálható több fajta kutyus is. Szépen elvagyunk velük, mindenki megkapja a maga igényének megfelelő foglalkozást.
- Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a kutyádat?
- Nem.
- Milyen speciális, egyedi képességei vannak a kutyádnak? Tud valamilyen különleges trükköt?
- Nem kapott kiképzést egyik sem. Okosak, tanulékonyak.
- Ivartalanítva van a kutyád?
- Igen, mindegyik ivartalanítva van.
- Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?
- Nem szeretnek dokihoz járni.
- Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?
- Nem volt ilyen.
- Törzskönyvezett a kutyád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?
- Nincs törzskönyv.
- Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?
- Imádnak ásni, kertészkedni. Helyük van bőven.
- Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?
- Nem szöktek, erre nagyon vigyázunk. Stabil kerítés és magas ez a megoldás.
- Van-e esetleg még valamilyen egyéb érdekesség a kutyáddal kapcsolatban, amit megosztanál a többiekkel?
- Családtagok. Kutyások vagyunk. Nem csak tartjuk őket, velük élünk.
- Pároztattad-e már a kutyád? Ha igen, akkor milyen kutyával és mekkora sikerrel? Ha nem, akkor tervezed-e?
- Nem, nem is akartuk soha.