Faggyúgolyók
Ahogy beköszönt az ősz, és megsárgulnak, majd hullani kezdenek a fákról a levelek, a kertben élő énekesmadaraknak és más madárfajoknak egyre nagyobb kihívást jelent a napi eleségük megszerzése. Nagyszüleink, szüleink idejében is tettek ki például nekik ősszel, illetve telente a fákra felakasztott szalonnabőrkéket, valamint madáretetőkbe magkeveréket, így a kertben élő tollas kis kedvenceknek a zimankós időben sem kellett éhezniük. Manapság az állateleség gyártók már többféle olyan terméket is előállítanak, amelyek révén rendkívül egyszerűen gondoskodhatsz a szabadan élő énekesmadarakról. Ilyenek például az úgynevezett cinegegolyók (cinegegombócok, cinkegolyók), vagy más néven faggyúgolyók is, amelyek révén komoly segítséget nyújthatsz a szabadon élő madaraknak ahhoz, hogy átvészeljék még a nagyon kemény teleket is.
Internetes webáruházunk kínálatában többféle változatú/méretű és kiszerelésű faggyúgolyó közül választhatsz, amelyek használata rendkívül egyszerű, mivel egy akasztós résszel is el vannak látva. Így csak annyit kell tenned, hogy felhelyezd a cinegegolyót egy faágra, vagy kiteheted még akár az erkélyedre is (ha panelházban élsz), egy arra alkalmas helyre. Amennyiben kertben teszed ki (vagy a házad előtti parkban egy fára), akkor kellő magasságba akaszd fel, olyan helyre ahol a madarak nyugodtan, biztonságosan tudnak táplálkozni belőle (azaz nincsenek kitéve pl. a vadászó macskák okozta veszélynek).
Természetesen, tőlünk szabadon élő madarak számára készült téli magkeverékeket és kültéri madáretetőket is vásárolhatsz. Ha magkeverékekkel és faggyúgolyókkal is eteted a kertedben élő madarakat, akkor még kiegyensúlyozottabb étrendet tudsz biztosítani számukra, ráadásul egy madáretető révén megfigyelheted a hazánkban szabadon élő érdekes fajokat is. A cinkék mellett, verebek, rigók, balkáni gerlék, kis fakopáncsok, szajkók is előszeretettel keresik fel az ilyen „eleség lelőhelyeket”. Fontos viszont, hogy ha már elkezdted a kerti kedvenceid etetését, akkor legalább a tavasz beköszöntéig folyamatosan biztosítsd számukra az eleséget.
5 termék
Kapcsolódó cikkek
Télen se feledkezz meg a kert apró vendégeiről!
Publikálás: 2025.11.27. / Szerző: OkosgazdiTélen a vadmadarak különösen hálásak minden plusz energiáért. A Vogelpick cinkegolyók gazdaságos kiszereléseivel könnyedén gondoskodhatsz róluk.
Létrejött az Okosgazdi Facebook Közösség, csatlakozol hozzánk Te is?
Publikálás: 2024.01.10. / Szerző: OkosgazdiIsmerkedj, kérdezz, oszd meg a tapasztalataid egy barátságos, segítőkész közegben. Szinte minden könnyebb, szórakoztatóbb és jobb, ha együtt csináljuk.
Tollas pajtásokra vágysz?
Publikálás: 2017.05.30. / Szerző: Okosgazdi / 3 hozzászólásA döntés megszületett: a madarak lesznek új kedvenc háziállataink! Na, de melyik fajta? Megéri alaposabban átgondolni a dolgot, mielőtt bármelyik madárfajta megvásárlásra adjuk a fejünket.
Vásárlóink írták
További véleményekTermékek / Farkaskonyha Joint Aid
A Tacskóm imádja az ízét. Rászórom a reggeli-vacsorára, pár csepp víz rá és tökéletes!
Jó minőségű termék!
Termékek / Farkaskonyha Új-Zélandi zöldkagylópor
Nekünk bevált nagyon! Csak természetes anyagok vannak benne!
Termékek / Delikan Prima Energy Red Meat
Többször rendeltem már, a kutyáim szeretik, én ajánlom ezt a terméket.
Termékek / Trixie játszó alagút nyulaknak
Nagyon szeretik a nyuszik. Minden nap belebújnak többazör is, akár el is kerülik egymást középen. Vanda ügyesen tud tolatni is. A termék jól bírja az erőpróbákat. Jó ötlet volt a vásárlás, szórakoztató játék a nyusziknak
Termékek / Alice Adult Balance Lamb & Pumpkin
A kutyám imádja ezt a tápot. Nagyon jó, hogy csirkehús mentes. Nagyon megvagyok elégedve. Még rendelni fogok.