A tiszta lakás nem csupán esztétikai, de egészségügyi kérdés is. Egy kutya a lakásban kihívás elé állíthatja a gazdit állandó szőrhullásával, eső utáni saras mancsaival, vagy a nyálcsorgatásával. Tekintve, hogy a mai világban már igencsak elterjedt a háziállatok lakásban tartása, minden eszköz adott ahhoz, hogy úgy tarthass például kutyát, hogy emellett ne kelljen lemondanod a tiszta környezetről.
"Gyerek mellett nem egészségtelen kutyát tartani?"
Azért indítok elsőnek ezzel a kérdéssel, mivel sok emberben felmerülhet az a gondolat, miszerint "a kutya nem való a lakásba, gyerek mellé meg pláne, mert betegségeket és fertőzéseket hordoz". A közhiedelemmel ellentétben azonban egy állatorvost rendszeresen látogató családi kedvenc, aki megfelelő gyakorisággal kapja meg oltásait, féreghajtó kezeléseit és az alapvető higiéniai törődést, kisebb veszélyt jelent egy gyerekre nézve, mint például egy közösségi helyen, idegen környezetből összeszedett betegség.
Tehát a gyerek és a kutya nem zárják ki egymást, mivel felelős gazdiként odafigyelsz arra, hogy a kutyád mindig egészséges és ápolt legyen. Egy dolog változik talán mindössze ebben az esetben: a takarítás gyakorisága.
+TIPP: Ha baba van a családban, akkor érdemes lehet megtanítanod mind a kicsit, mind a kutyust, hogy egymás játékát ne vegyék a szájukba.
"Csupa kutyaszőr minden, mit csináljak"
Sajnos saját kézből tapasztalom az irdatlan mennyiségű szőrhullás problémáját. Mopsz gazdiként nálam a lakás szőrtelenítése majdnem mindennapos törődést kívánó feladat, ebből adódóan már sok mindent kipróbáltam (több-kevesebb sikerrel) ami megoldást jelenthet.
Tapasztalatból mondom, hogy a kutyaszőr probléma kulcsa a megelőzésben van. Kevesebbet kell takarítanod, ha a kutyád szőre is kevesebbet hullik. Erre a legjobb módszer a rendszeres fésülés. A fésülés alkalmával megelőzheted, hogy a már kihullott, de még mindig a kutya testén lévő szőrszálak a lakásban szóródjanak szét. Az 1-2 naponta beütemezett fésülés akár 80-90%-kal is csökkentheti a házban elhullott szőrszálak mennyiségét. És ez a procedúra nem vesz órákat igénybe, csupán körülbelül 10 percet és amint javulást veszel észre elég heti 1-2 alkalommal megismételned.
+TIPP: Belülről ápolhatod kutyád szőrét, ezáltal tovább csökkentve a szőrhullás mennyiségét, ha Omega 3 és Omega 6 zsírsavakat tartalmazó halolajat keversz a tápjához, vagy ha ezen zsírsavakat nagyobb mennyiségben tartalmazó táppal, táplálákiegészítővel eteted.
Megelőzést követően, még mindig marad egy-két elhullott szőrszál a lakásban. Ezek eltakarítására használhatsz seprűt, vagy porszívót. Ha a seprűt választanád erre a célra, akkor ne a hagyományos partvist-sal állj neki, mivel a szőrszálak beragadnak a sörtéi közé és pár alkalom után nem fogsz mást csinálni, mint egyik helyről a másikra szórni szét vele a őket. (Ahelyett, hogy egy kupacba gyűjtenéd, ahogy mozgatod a seprűt, a beragadt szőrök folyamatosan hullanak szét a lakásban.) Persze a nagy részét össze tudod szedni így, de ha már csinálod, akkor csináld jól és alaposan.
A partvis helyett válassz inkább olyam seprűt, aminek műanyag sörtéi vannak. Ezek magukhoz vonzzák a szőrszálakat (az elektrosztatikusság miatt) és használat után könnyedén lemoshatod őket vízzel, így biztos, hogy nem fordul elő az, mint ami a normál seprűnél.
A porszívózás nem csak kevesebb időt vesz igénybe, de alaposabb is, ráadásul ha erre esik a választásod, rengeteg lehetőség közül válogathatsz. Érdemes olyan készüléket venni, ami nagyobb teljesítményű és ezáltal a szívóképessége is erősebb. Vannak kifejezetten olyan porszívók, amit állattartóknak ajánlanak, mivel ezek különleges szívófejjel rendelkeznek, amik könnyedén felszippantják a földről a vékony kis szőrszálakat, ahelyett, hogy átsiklanának felette. Én azt gondolom, hogy megéri egy drágább, de jobb darabba befektetni, hiszen ez nagyban megkönnyíti az életed és évekig is tudod majd használni.
+TIPP: Ha nincs elég időd, vagy csak lusta vagy porszívózni, akkor a robotporszívót neked találták ki. Borsos ára van, de egy ilyen tulajdonosaként nem kell a porszívózással fáradoznod.
Ha a kutyádnak szabad feljárása van a kanapéra (akárcsak az enyémnek), vagy esetleg még az ágyba is, akkor szintén megtalálod a szőrszálakat ezeken is. Nehezebb dolgod van, ha a bútorok szövetből készültek, mivel ezeken előszeretettel tapad meg a szőr. Nem elérhetetlen álom viszont a szőrmentes kanapé, ehhez kapásból két módszerhez is folyamodhatsz.
Az egyik egy időigényesebb eljárás, viszont előnye, hogy egy mindössze 200 Ft-os beruházásból megvan. Nincs másra szükséged hozzá, mint egy gumikesztyűre (talán van is már ilyened otthon), ami egyébként a lakás más részeinek takarításánál is jól jön. Vedd fel a kesztyűt és vizezd be, ezután simítsd át vele a szövetet. Mosd le a ráragadt szőrt és ismételd ezt addig, míg a kanapé szőrmentes nem lesz.
Ha nem akarsz a kesztyűvel pepecselni, akkor nagyobb szupermarketekben találsz úgynevezett "szösz/szőreltávolító hengert". Ez egy olyan eszköz, amin ragadó, matricaszerű lapok vannak hengerbe feltekerve és ezt végighúzva a szöveten, eltávolíthatod a szőrt illetve más szöszöket. Ha a henger már nem ragad, csak lehúzod a legfelső réteget és ott van alatta az új ragacsos papírod. Hasznos, gyors, viszont sajnos viszonylag hamar elfogy.
"Nem károsak a kutyámra a tisztítószerek?"
Sajnos bizony az erős vegyszerek mérgezőek lehetnek a kisállatokra, csakúgy mint a gyerekekre, vagy egy felnőttre. Tudom, hogy nemcsak tisztítani, hanem fertőtleni is szeretnéd a padlót, de óvatosnak kell lenned, főleg ha a kutyád előszeretettel nyalogatja a padlót (az enyém igen). Szerencsére vannak természetes módszerek, amivel ugyanolyan tisztító, fertőtlenítő hatást érhetsz el felmosásnál, mint egy vegyi anyaggal.
Az ecet természetes fertőtlenítő. Ezt belekeverve a felmosóvízbe olyan tisztítóhatást érhetsz el, mint egy klóros vegyszerrel, ráadásul abban is biztos lehetsz, hogy a kutyád nem kap mérgezést tőle. Ha nem bírod az ecet szagát, akkor nyugodtan adhatsz hozzá pár csepp illóolajat.
"Most mostam fel és máris csupa tappancsnyom a padló..."
Esős időben bizony előfordul, hogy a frissen mosott padlót "kedves" kis mancsnyomokkal dísziti fel a kutyád. Ha nem akarsz minden séta után felmosni akkor bizony gondoskodnod kell arról, hogy a kutyád lába száraz legyen, mikor belép a lakásba. Készíts oda egy törölközőt, amivel megtörölheted és ezzel máris megvan oldva a probléma. Ha nemcsak vizes, hanem saras is a lába, akkor mielőtt sétálni mentek, tegyél az ajtóba egy tál samponos vizet (akár egy befőttesüvegbe is rakhatod és így mindig visszazárható). Mielőtt belépne a házba kicsit áztasd bele a lábát, hogy lejöjjön róla a kosz, majd töröld szárazra.
+TIPP: Téli sétáknál, mikor az utakat sózzák különösen figyelj oda arra, hogy tiszta legyen a kutyád talpa, mivel a só kimarhatja és ez fájdalommal jár.
"A vendégek azt mondják kutyaszag van. Én nem érzem..."
Lehet hogy megfelelő rendszerességgel fürdeted a kutyád és ő általában szépen illatozik a sampontól, de a szövetbútoroknak és szőnyegeknek mégis "kutyaszaga" van. Személy szerint én ezt nem érzem a saját lakásomban, mivel minden nap itt vagyok és több mint valószínű, hogy te is így vagy a tiéddel.
Ritkán látogató vendégek viszont egyből érezhetik, amikor belépnek az ajtón. Ha ezt szeretnéd elkerülni, akkor kaphatsz a nagyobb boltokban, vagy állatfelszerelés boltokban olyan illatosító permeteket, spray-ket, amiket szövetre is fújhatsz és nem károsak sem rád, sem a kutyádra. Vannak olyan spray-k ezek közül, amik nem csak jó illatot kölcsönöznek, de fertőtlenítenek is.
Porszívóval tökéletesen tisztítható a kanapé, ha leveszem a fejet.
Válasz a hozzászólónakKanapé tisztítására egy darabig a gumikesztyűs módszert alkalmaztam, de sokkal jobbat találtam: olyan gumi sörtés partvis fej, mint amit a fodrászok szoktak a haj felsöpréshez használni. Ez egyébként a padló söprésre is sokkal jobb, mert nem tapad úgy rá a szőr, mint a sima seprűre/partvisra. A tapadós henger minden fajtáját próbáltam, de sem a rövid szőrű, sem a hosszú selymes-vattás szőrű kutyám szőre ellen nem volt jó.
Válasz a hozzászólónakMindig nagy macskás voltam, három cicám van most is, a lakás meg mindig tiszta szőr volt. Vettem egy Thomas Aqua Pet&Family porszívót és oda vagyok érte teljesen! A szőr eltűnt és olyan tiszta a levegő, hogy nehéz elképzelni. Minden állattartónak ajánlom!
Válasz a hozzászólónakÉn azt hallottam, hogy a Thomas porszívók a legjobbak. Egy ismerősömnek mondta, akinek ilyen porszívója van, nagyon pedáns és a lakása mindig makulátlanul tiszta.
Válasz a hozzászólónakHali, tök jó porszívót vettem. Mindig nagy macskás voltam, három cicám van most is, a lakás meg mindig tiszta szőr volt. Vettem egy Thomas Aqua Pet&Family porszívót és oda vagyok érte teljesen! A szőr eltűnt és olyan tiszta a levegő, hogy nehéz elképzelni. Minden állattartónak ajánlom!
Válasz a hozzászólónakSzia.
Erdekelne engem is.. Kuzdunk a kutyaszorrel. Tudsz esetleg kepet kuldeni a tiedrol? 😊Koszonom szepen