Puli, a magyar raszta terelőkutya, aki világszerte népszerű

A puli egy világszerte ismert és kedvelt magyar juhászkutya, hosszú, gyapjas, mondhatni rasztás szőrzettel. Mindig éberen figyel, tanulékony, intelligens és önálló fajta. Igazán család- és gyerekbarát kutya.

A puli kutya főbb tulajdonságai

A puli kutya pontos származása és eredete kérdéses. Valószínűleg a rokon fajta komondorral és az Ázsiából bevándorló magyarokkal, kunokkal együtt érkezhetett a Kárpát-medence területére. Korábban nyilván keveredtek az ázsiai típusokkal, sőt egyesek szerint a puli rokon fajta a tibeti terrierrel is. Egyes elméletek szerint (pl. Suk Dezső) a pulit a kevésbé fejlett, fizikailag visszamaradott komondorokból tenyészthették ki. És míg a nagytestű komondorok és kuvaszok főleg őrzővédőként segítettek gazdáiknak, addig a kistermetű, mozgékony, folyton aktív puli összetartotta, terelte az állatokat. Erre utal, illetve a közép-ázsiai rokonsága, hogy egyes kutatók szerint a puli elnevezés a sumér “támadva terelő” szóból ered. Amúgy a pulit csizmaszáras kutyának is nevezték, mert csak gazdájának a csizmaszáráig ért.

Puli pásztorkutyák

A magyar puli nagyon sokféle színben jelen volt, mivel a pásztorok “nem nagyon törődtek” a pulik külsejével, inkább azok munkaképességét és alkalmazkodóképességét erősítették. Az nem volt annyira fontos, hogy rejtve legyen a farkas, medve elől, mint a kuvasz vagy komondor esetében. Inkább az volt a fontos, hogy intelligens, tanulékony és önálló legyen.

Az 1700-as évekből származik az első írásos emlék, amely a magyar pásztorok terelő kutyáját említi, mint lompos szőrű és kis termetű eb.

A későbbi feljegyzésekben nagyon sokan említik, néhányan szinte dicsőítően írnak a puli kutyákról:

  • Heppe, német tudós szerint (1751) a pulik "erősen bodor és nemezes szőrűek, színük általában hollófekete, vannak nagyobb és kisebb testűek. Közepes termetük tömzsi, tekintetük dacos." 
  • Kenéz Zoltán (1820) a hortobágyi közkedvelt kutyás szakértő alakja a következőket írja: "A nagy sziktó locsogójában legelésző méneseken már távolról gyönyörködünk. A csikós kancákat a zsombékok közül már szemünk láttára két vízen járó puli tereli ki az akolhoz, mert a lovas legények oda be nem juthatnak."
  • Suk Dezső, a pásztor- és juhászkutyák nagy ismerője szerint: "Ez a kis kutya zseni, mint nyájőrző, egyszerűen mesével határos mint juhterelő, a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen. Sok esetben emberrel egyáltalán nem pótolható. Tanulékonyabb, intelligensebb ebfajta a világon nincs még egy. Láttam pulit, amelyik juhász nélkül őrzött 400 darab birkát 25 hold gyepen, amely nem volt szélesebb 150 méternél, és körül volt véve vetésekkel. Ennek ellenére egy szál gabonát a birka le nem haraphatott, pedig a puli egyedül őrizte. Erről a kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Érteni mindent! Nemcsak gazdája szavait, de intését, sőt szemeivel kifejezett akaratát is parancsnak veszi és feltétlen teljesíti."

Puli a juhok mellett

Az első világháború súlyos gazdasági és társadalmi károkat okozott Magyarországon. Az ország gazdasága összeomlott, a háborús viszonyok miatt az állatállományok megfogyatkoztak, ami jelentős mértékben befolyásolta puli állományt is. Emellett az első világháborút követően a gazdasági válság és a politikai instabilitás is tovább súlyosbította a helyzetet. A fajta tenyésztése és állománya részben visszaesett ezeknek a történelmi eseményeknek a következtében. Dr. Raitsits Emil állatorvos és kutyatenyésztő volt az, aki ezen következmények ellensúlyozására a Fővárosi Állat- és Növénykertben puli tenyészetet hozott létre, ezzel pedig újra népszerűvé tette a fajtát. Dr. Raitsits felismerte, hogy a pásztor-lét visszamaradásával a terelés helyett a házőrzés és a gazdák szolgálása lesz a pulik fő munkafeladata, ezért azokat eredeti terelő szerepüktől eltérően, ekkor már inkább házőrzőnek, házi kedvencnek, vagy rendőrkutyának tenyésztették.

Az 1930-as években a Kutyatenyésztés című folyóiratban írtak számos cikket a magyar kutyafajtákról, köztük a puliról, majd 2 évvel később Dr. Raitsis Emil megrendezte a magyar kutyafajták versenyét (az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megbízásából), melyen 26 puli, 4 pumi, 17 komondor és 22 kuvasz szerepelt.

A Margitszigeten 1932. szeptemberében szintén népszerű kiállítást szerveztek, melyen 10 puli gazdáikkal együtt vett részt. Sajnos a kutyás kiállítások fő szervezője, a magyar kutyás közösség vezető alakja, Dr. Raitsis Emil egyre súlyosabb betegségét követően, 1934. márciusában, viszonylag fiatalon,  önkezével vetett véget életének, sztrichninnel mérgezte meg magát.

Dr. Raitsits Emil állatorvos és állattenyésztő munkájának sokat köszönhetett a kutyás társadalom, érthető, hogy halálhíre igencsak megrázta a magyar kinológusok közösségét.

Dr. Raitsits Emil állatorvos és állattenyésztő

Dr. Abonyi Lajos és Anghi Csaba vette át az Állatorvosi Főiskolai tevékenységeket és a magyar kutyafajták törzskönyvezését, amely tevékenységet addig szintén Dr. Raitsis Emil végzett, felügyelt. Az 1934 májusi nemzetközi kiállítást már az új vezetőség szervezte, melyen már 71 puli szerepelt.

Az 1935-ös évben meghatározták a magyar pásztorkutyák fajtajelleg leírását, melyben a pulit 4 méret szerint osztályozták (ezek a méretek nem felelnek meg a jelenlegi fajtastandardnak):

  • törpe puli (vagy mini puli): 30 cm alatt
  • kis puli: 30-40 cm
  • középpuli: 40-50 cm
  • nagy vagy rendőrpuli: 50 cm felett

Továbbá meghatározták az elfogadható színeket és a tarka vagy foltos példányokat kizárták a tenyésztésből.

Az 1960-as években kezdték meg a fehér puli nemesítő programot, majd az 1970-es években a maszkos fakót nemesítő programot. 1972-ben már 80-100 pulit is bemutattak egy-egy nemzetközi kiállításon. 

Ekkoriban a magyar hírességek puli kutyáit rendszeresen mutatták be az újságok, sőt a puli külföldön is egyre népszerűbb lett. Európába és Amerika számos országában, sőt még Japánban, Egyiptomban és Ausztráliában is alakultak puli klubok.

2017-ben a magyar Hungarikumok közé került a többi magyar pásztor- és vadászkutyával együtt.

Természetesen a magyar bélyegeken is rendszeresen megjelent a puli.

Puli kutyás bélyegek

A puli megjelenése

Az FCI (Fédération Cynologique Internationale) besorolása szerint a puli egy juhász- és pásztorkutya. Első ránézésre olyan, mint egy kistestű komondor. Teste izmos, szilárd. Négyzetes testarányú. Testrészei nehezen különíthetők el, hiszen azt hosszú, zsinóros, rasztás bunda fedi.

Raszta szőrű fehér pulu

A puli kanok jellemző marmagassága általában 40-45 cm, a szukáké 37-41 cm. A pulik súlya kanok esetében 12-15 kg, a szukák esetében 10-13 kg.

A puli színek jelenleg négy változatban fedezhetőek fel:

  • a fekete puli kutya a legelterjedtebb,
  • továbbá előfordulnak még fehér puli,
  • szürke puli
  • és fakó színű pulik is.

Puli színek

A fehér puli kutya tenyésztésnél a zsemle szín nem megengedett, a szaporításból kizáró ok. A szürke puli a legritkább, végső hamvas szürkés színét csak később, másfél éves korára éri el ezért a feketének törzskönyvezett példányokat 18 hónapos korukig, tenyész szemlén lehet átíratni.

A pulik feje elölről kerek, oldalról ellipszis alakú. Nehéz elkülöníteni a testétől, hiszen a hosszú szőr miatt nyakuk nehezen észrevehető.

Szemei sötétbarnák, oválisak, értelmes tekintetűek. Fülei szélesek, lefelé lógnak. Szintén nehezen észrevehetőek.

Állkapcsa fejlett, erős fogazatú. Mellkasa hosszú. Háta egyenes, közepesen hosszú. Hasa felhúzott. Mellső végtagjai egyenesek, izmosak. A farok középmagasan tűzött, hosszú szőr borítja és emiatt beleolvad a far dús szőrzetébe.

Fekete puli

Belső tulajdonságai, természete, jelleme

Terelő képességeiről híres, a pulik intelligenciáját a magyar irodalomban is sokan megemlítették. Tanulékony, energikus, élénk vérmérsékletű fajta. Szereti az embereket, gyerekekkel és idősekkel is egyaránt jól kijön. Könnyen alkalmazkodik.

Gyors mozgású. Szívesen végzi a különböző sporttevékenységeket (pl. agility, frizbi, flyball, és dog dancing).

Puli agility

Fiatal korában eleinte félénk természetű, ezért érdemes a puli kölyök kutya korai összeismertetése emberekkel, más kutyákkal, hogy később ne legyen bizalmatlan irányukba. Hogyha úgy neveljük, jól ki fog jönni macskákkal és más állatokkal is.

Előfordul, hogy különösen szoros kapcsolatot alakít ki a család egyik tagjával, aki onnantól nagyobb mértékű figyelmet és szeretetet fog kapni.

Nem jellemző, hogy különösebben és fölöslegesen hangoskodna; a puli kutya inkább csak akkor ugat, ha jelezni akar gazdájának vagy például a birkáknak.

Szeret a szabadban lenni, bármilyen is az időjárás.

Puli a szabadban1

A puli nevelése, tanítása

A puli tanítása viszonylag egyszerű, mivel ezen fajta nagyon szeret új dolgokat tanulni. A puli kutya nevelése laza játék is lehet, mivel általában könnyen megérti a gazdájának a szándékát, kapcsolódó parancsait, azonban ha sokat ismételgetjük neki ugyanazt, akkor megmakacsolhatja magát. Tanítsuk szeretettel és következeseten. Érdemes labdázással kombinálni a tréningezést, a helyes viselkedést pedig jutalmazni.

Kölyök puli

A terelés is egyfajta ösztönös élvezet a számukra, melynek során határozott fellépésükkel és hangjukkal jeleznek a birkáknak.

Tilos a pulit kikötve, vagy láncon tartani.

Ápolása, gondozása, a puli nyírása házilag

A puli kutya szőrének ápolása elég gondos odafigyelést, valamint alaposságot igényel, de nem lehetetlen. Ellenőrizzük gyakran, hogy nem került-e élősködő, szennyeződés, szúrós toklász a bundájába, vizsgáljuk meg a mancsokat is.

A puli kölyök bundája még bolyhos, gyapjas, később válik csak hosszú zsinórszerűvé.

Általában célszerűbb, ha a puli nyírása kutyakozmetikában történik, különösen, ha kiállításra készülünk vele. Eléggé bonyolult és nehézkes a puli nyírás, főleg fiatalabb korában, amikor a kutya nincs hozzászokva a procedúrához. Szőrzete ápoláshoz és nyíráshoz hozzá kell szoktatni. Az első nyírást nem célszerű 6-10 hónapos kor előtt elvégezni.

Puli szőrének nyírása

Természetesen otthon is kivitelezhető a puli kutya ápolása. A puli kutya szőrápolás részletes ismertetője megtalálható az Interneten, a Hungária Puli Klub weblapján, eszerint:

  • Javasolt a nyírást asztalon végezni, a pulit oldalára fektetve megszedni a szőrét.
  • Érdemes kezünket egyfolytában vizezni, hogy a kihullott pehelyszálak jobban megtapadjanak.
  • A vékonyabb szőrtincseket nem kell levágni.
  • A fülkagyló bőre nagyon érzékeny, nagyon óvatosan vágjuk itt a szőrzetet.
  • A talppárnák közötti szőrt is vágjuk le.

Az a városi legenda, hogy a pulik elveszítik a látásukat, ha levágjuk a szemükbe lógó szőrt, tévhit. Valószínűleg azért terjedt el, mert hirtelen nagy fény éri így a puli kutya szemét, amihez nincsenek hozzászokva, így bizonytalanabbá válhatnak. De ettől még nem fognak megvakulni. Érdemes fokozatosan levágni a szembe lógó szőrt, de nem is feltétlenül muszáj.

A puli kutya fürdetése évente legfeljebb egy-két alkalommal ajánlott. Persze ez attól is függ, milyen tartási körülmények között él, szabadban van-e, bejár-e a lakásba. A puli kölyök kutya fürdetése nagyon egyszerű, mert még bolyhos a szőre és nem alakult ki az erős fürtös bunda. A kutya fürdetése során ügyeljünk rá, hogy ne túl erősen dörzsöljük és a sampont jó alaposan mossuk ki. Van, hogy két napba telik, mire teljesen megszárad kutyánk bundája. Használhatunk hajszárítót is, de nem sokat gyorsít a folyamaton. Félig szárazon célszerű ismét szétszedni a szőrzetet, ami csak néhány nap után lesz újra eredeti tartású.

Amennyiben nem koptatják eleget, a pulik körmeit havonta 1-2 alkalommal vágjuk le.

A pulik fogait érdemes hetente 2-3-szor megmosni, így eltávolítjuk a baktériumokat és megelőzzük a fogkőképződést.

A puli tartása, etetése

Mivel a puli mozgásigénye nagyon nagy, tartása inkább kertes házzal rendelkezőknek ajánlott, vagy olyanoknak, akik aktív életet élnek, sokszor kirándulnak. Magyarországon még most is van, ahol pásztorkodásra és terelésre tartják őket. A híres magyar pásztor mondás szerint: „A puli nem kutya: az puli!”

Egyidőben általában 5-7 puli kölyök jön a világra.

Újszülött puli

Felnőtt kutyánkat naponta kétszer érdemes etetni, de ez nagyban függ attól, hogy mekkora testalkatú, mennyit mozog, milyen életkorú, ugyanis például kölyökkutyák esetén napi 3-4 etetés javasolt. Vásároljunk neki minőségi kutyaeledelt, olyat amelyet közepes testméretű kutyáknak ajánlanak.

Fogai egészségének megőrzése okán a prémium szárazeledelt ajánljuk. A száj környéki szőrt nehéz tisztítani így, ha kiegészítő jelleggel nedveseledelt is kap és maszatosan evett, akkor a szája környékét töröljük meg.

Puli kutya betegségek 

A pulik szerencsére kimondottan egészséges fajtának számítanak. Néha előfordul ugyan térd- vagy csípőficam. Olykor epilepszia is jelentkezhet.

A puli szeménél lévő szőr megnemezesedhet, ami szemgyulladást okoz, ezt érdemes megelőzni és kutyakozmetikushoz vinni. Mivel hosszú életű kutyáról van szó, így esetében is probléma lehet a szürkehályog kialakulása.

Az elhanyagolt puli bunda szintén súlyos bőrproblémákat okozhat, ezért azt rendszeresen gondozni kell, amiről már volt is szó. Konzultálj kutyakozmetikussal.

Puli fajtamentés, közösségi tevékenységek

Ha szeretnél többet megtudni magyar puli klub elérhetőségekről, illetve azok tevékenységeiről: a Hungária Puli Klub 2019-ben ünnepelte a 20. évfordulóját, melynek kapcsán a nagyszabású júniusi klubkiállítás mellett egy kiadvánnyal is készültek. Weboldalukon (puli.hu) nagyon sok érdekesség megtalálható a pulikról; fényképek, tenyésztői elérhetőségek, mestertenyészetek listája, törzskönyvezés menetének leírása. Illetve tulajdonjog átírással és származási lappal kapcsolatban is tudnak segíteni. A Hungária Puli Klub mottója: “Egyszer Puli… Örökké Puli…”

Az Interneten sok puli keverék kutya hirdetés is megtalálható, például a Gazdakereső Pulik! Facebook csoportban, ahol állatvédő egyesületek, civil szervezetek segítik a gazdira találást. De számos magyar puli kutya, rövidszőrű puli és puli keverék kutya fényképét, videóját is megnézhetjük.

A legismertebb magyarországi puli kennelek: 

Zuckenberg Magyarországon

Imre Klára puli tenyésztő olyan gazdinak ajánlja a pulit, „aki időt szán a kedvencére, megfelelően ápolja, rendelkezik és tud biztosítani elegendő területet a mozgáshoz, elfogadja azt, hogy a puli igényli és szereti a gazdája közelségét, kiköveteli a simogatást, felső fogsorát mutogatva mosolygósan vár haza, és néha beleszeretve hangjába túlzásba viszi az ugatást. (…) bátor házőrző, szereti a gyerekeket, macskákat, mókás természetű, igazi kis bohóc, aki szinte élete végéig fiatal lelkével szívesen visszahozza az eldobott labdát vagy plüss macit. Igazi lelki társ!”

További érdekességek:

  • A puli kutya angolul is puli, de nevezik még Hungarian puli, vagy Hungarian water dog néven is.
  • Hoffmann, osztrák kinológus a puli kutya mint "magyar vízikutya" megnevezést is használta.
  • A XX. század első felétől elterjedt a „rendőrpulik” alkalmazása, sőt egyes külföldi rendvédelmi szervek, pl. a francia rendőrség is alkalmazta kötelékében.
  • Beast, az amerikai születésű, de magyar fehér színű pulit 2011-ben Mark Zuckerberg és felesége fogadta örökbe, az ottani Pannonia puli kennelből. Felmenői (Joli és Imrus) az ercsi Kalácsos Kennel importkutyái.

Beast, Zuckenberg pulija


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13