Híres magyar kutyák

Valószínűleg mindannyian egyetértünk abban, hogy a kutyák kulcsszerepet töltenek be az életünkben. Vannak mentőkutyák, nyomozókutyák, segítő, és terápiás kutyák, de vitathatatlan, hogy az ebek leginkább az ember legjobb barátai, gazdájuk iránt érzett feltétlen szeretetük miatt. Az alábbi listán szereplő 5+1 magyar hírességre is ez a jellemző.

1. Kántor

Kántor volt a leghíresebb, és legeredményesebb magyar nyomozókutya. A kísérleti nyomozókutya képzést osztályelsőként végezte. Felvezetője, Tóth Tibor fél éves korában választotta ki őt 1953-ban, és együtt 536, leginkább lopásos bűncselekmény felderítésében vettek részt, melyből 279 végződött sikerrel. Összesen 11 évig szolgált, 1964-ben egy nyom követése közben aknára lépett, és halálosan megsebesült. Halála után kitömették, és a Bűnügyi, és Rendőrség-történeti Múzeumban helyezték el. Életéről nagy sikerű könyv, és televíziós sorozat is készült. Az alábbi képen Tuskó látható, aki kántort alakította a sorozatban:

„Ő másoknak legenda, nekem a barátom volt.” - mondta róla Tóth Tibor.

2. Mancs

Miskolci Sátán Mancs a miskolci Spider mentőcsapat németjuhász, kan kutyája azzal szerzett magának hírnevet, hogy 1999-ben, az izmiti földrengést követően kimentett egy hároméves kislányt a romok alól, akit a többi kutya nem jelzett, mert már 82 órája feküdt a nagyanyja holtteste alatt.

Mancs részt vett további mentésekben is, például a salvadori, és az indiai földrengéseknél. Gazdája, Lehóczki László eredeti foglalkozása vasúti villanymozdony műszerész, amit felcserélt a polgári védelemmel, és a katasztrófamentéssel. Kiképzése során Mancs elsajátította hogyan tud jelezni víz alatti holttestet, élő, és halott embert ugyanazon a helyszínen.

2006-ban hunyt el, tüdőgyulladásban, összesen 12 évet élt. Miskolc belvárosában, a Szinva patak partján látható a szobra, melynek tábláján ez áll: „Mancs a miskolciak híres életmentő kutyája. 1996 óta – a Spider mentőcsoport tagjaként – több száz emberéletet mentett meg a világ számos országában.” Életéről filmet is készítettek.

3. Viking

Binglej Viking szintén a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport munkatársa volt, airdale terrier kan, többszörös fajtagyőztes, szépségversenyek győztese. Gazdája, Kelecsényi Csaba, a mentőcsapat egyik alapító tagja. Mancs mellett dolgozott a földrengések utáni mentéseken. A két mentőkutya remekül kiegészítette egymást. Viking csak az élő személyeket jelezte, jelzéseit Manccsal ellenőriztették.

4. Roland

Roland igazi történelmi eb. II. Rákóczi Ferenc kutyája volt. 1709-ben bekövetkezett halálakor emlékezett meg róla Beniczky Gáspár fejedelmi titkár, és Fogarassy István vicekomornyik. Feljegyzéseik szerint, Roland ritka hűséges volt urához, idegeneket nem engedett Rákóczi közelébe, de mikor a fejedelem aludt, még az ismerősei sem közelíthették meg, olyan gondosan őrizte őt Roland. Rákóczinak mindig engedelmeskedett, és „Sok olly állapotot követett el, akit eszes embernek is köllett volna cselekedni, oktalan állatban penig csudálatos volt” – írta róla Beniczky

5+1. Bukfenc és Jeromos

Bukfenc és Jeromos Csányi Vilmos etológus két kutyája, több könyvének ihletői, és főszereplői, melyek a kutyaetológia alapművei. Gazdájuk, az ő megfigyelésük során sok tudományos kísérlethez biztosított alapot, és rengeteg tanulságos, és egyben szórakoztató anekdotát gyűjtött össze kutyái mindennapjairól:

„Nekem természetesen néhány Bukfenc történetem van a kutyák beleérző, értelmes segítőkészségéről. Egyszer, nagyon fáradtan, a nap végén Évát kértem meg, hogy helyettem sétáltassa meg Bukfencet. Késő éjjel volt már, ilyenkor a séta egészen rövid, hamarosan hallottam is az ajtó csapódását, amikor visszaérkeztek. Hasonló esetekben, máskor is fordult már elő, Bukfenc bejön a szobámba „bejelentkezik”, majd némi simogatás után lefekszik a szobámba éjjeli pihenőre. Ezen az estén is bejött, de nem jött hozzám, hanem reszketve megállt az ajtóban és jellegzetes testtartással hívott. Nem értettem.  Előzőleg kapott vacsorát, a víz mindig hozzáférhető, most voltak sétálni, mi a fenét akarhat? Elindultam utána. Több helyiségen keresztül a fürdőszobaajtó elé vezetett, ott megállt, fejével intett a fürdőszoba felé és egy furcsa, magas hangú „vau”-t is hallatott. Ekkor tűnt fel, hogy a fürdőszobában ég a villany és vízcsorgással elegyes női szipogást lehet hallani. Kiderült, hogy szegény Éva a hazajövetel során rácsapta a folyosói vasajtót az egyik ujjára és csendesen sírdogálva folyatja rá a hidegvizet. Az érzelmi állapot felismerése itt is világos, de ha csupán erről lenne szó, akkor Bukfencnek ott kellett volna maradnia Évával, hogy vigasztalja, de ő eljött értem, bizonyára a segítség reményében.”

„Amikor már Bukfenccel éltünk, számtalan alkalmam volt megfigyelni, hogy ő is milyen gondosan figyel minket és milyen pontosan ki tudja spekulálni az eseményeket. Volt egy időszak, amikor Évával mindketten sokat utaztunk külföldre és Bukfenc roppant szomorúan viselte ezt. Ha valamelyikünk egy bőröndöt vett elő, Bukfenc már összeomlott, szomorú lett és hiába volt minden vigasztalás, finom falatok, amíg az illető vissza nem érkezett tartott a bánat.”

„Amikor Jeromos hozzánk került, hathetes korában, még nem nagyon figyelt arra, ha valamit mondtunk neki. Úgy két hét múlva már sejtette, hogy az emberi beszédre figyelni kell, figyelt is, de nem értett semmit. Ez abból derült ki és ezen sokat mulattunk, hogy ebben az időszakban, ha mondtunk valamit a kutyáknak, akkor Bukfenc ránk figyelt Jeromos pedig Bukfencet nézte és várta, hogy az a saját testbeszédével jelezze, hogy mi következik, séta, evés, autózás, vendégek jönnek vagy más kutyailag is érdekes akció következik. Bukfenc itt, mint "tolmács" működött, további két hét múlva Jeromos már maga is tudta, hogy a legfontosabb dolgokat miféle hangjelek előzhetik meg.”

„Bukfenc úgy két éves lehetett és séta közben gyakran találkoztunk Gyuri bácsival, a nyugdíjas erdésszel és Jacky nevű német vizsla szukájával, „aki” labdamániás volt. Ezt a viselkedést a kutyások jól ismerik. Jackynek állandóan egy teniszlabdát kellett dobálni, hogy utána iramodhasson és újabb eldobásra visszahozza, akár órákon keresztül. Ha Gyuri bácsi már belefáradt, akkor Jacky vadidegen arra sétáló emberek elé is letette a nyáltól csöpögő labdát, hátha akad vállakozó. Jacky és a teniszlabda elválaszthatatlanok voltak. Gyuri bácsinak igen tetszett Bukfenc, és amikor egyszer Jacky tüzelni kezdett, úgy gondolta, hogy ő lehetne a legmegfelelőbb apja Jacky leendő kölykeinek. Meg is beszéltünk egy kutya "pásztorórát", a mi lakásunkban az egyik estére. A megjelölt időben csöngettek, és Bukfenc határtalan örömére megjelent a tüzelő szuka és gazdája. Rövid kergetőzés után úgy tűnt, hogy még korai a dolog, Jacky szépen lefeküdt gazdája széke mellé. Bukfenc pedig néhány pillanatra eltűnt a szobák mélyén, majd megjelent egy teniszlabdával és azt szépen, pontosan Jacky orra elé helyezte, aki természetesen megragadta és távozásukig nem volt hajlandó elengedni. Itt tehát arról volt szó, hogy Bukfenc felismerte Jacky labdamániáját, képes volt erről gondolkodni és az adott helyzetben hajlandó volt a számára amúgy érdektelen vágyakozást kielégíteni, puszta szeretetből.”

„A választás lehetőségét Jeromos is nagyon gyorsan megtanulta, de ő hangadással jelzi, hogy  mi a helyes választás. Ha odajön hozzám kérő pofával én persze rendszerint tudom, hogy éppen mit akarhat, de néha tévedek. Ilyenkor elsorolom a lehetőségeket, sétálni, enni, játszani stb. Amikor ahhoz érek, amelyiket igazán szeretné, akkor hangos ugatással jelzi, hogy ez az. Sokszor viszont bonyolultabb módon fejezik ki kívánságaikat. Egy napló történet ezekről:

1992, Január 16

Napok óta este Évivel megyünk le sétálni, ha Bukfenc jön tíz óra felé és megbök, hogy menjünk, mindig mondom neki, hogy majd Évivel. Ma ezért már nem is jött, Évi szobájában aludt. Évi telefonált, hogy későn jön, menjünk egyedül. Hívtam őt, lassan jött, megállt az előszobába és feltűnően kibámult az előszoba ablakon, elküldtem a pórázért immel-ámmal elindult, az odavezető út mellett egy széken feküdt Évi pulóvere, Bukenc ott megállt, a pulóvert megbökte és kérdően visszanézett rám. "Hozzad csak a pórázt, Évi nem jön", válaszra hozta a pórázt.”

(Részletek a Bukfenc és Jeromos, Hogyan gondolkodnak a kutyák című könyvből)