Dió és Mandula

CsillaTerézia
  • Dió és Mandula #1
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Beagle fajtajelleggel rendelkező kutyuskáim vannak (tehát nem törzskönyves beaglek). Azért döntöttünk emellett a fajta mellett, mert csodaszépek, ideális méretűek, és nagyon kedvesek. Minél inkább megismertem a fajta tulajdonságait (a rosszakat is), annál inkább beléjük szerettem.

Mikor és hol született?

Dió valamikor 2008-ban, Mandula pedig 2013. 05. 29-én született.

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

Diót mentettük, nem megfelelő gazdától nem megfelelő körülmények közül. Mandulát a páromtól kaptam.

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Dióról azt hittük ez a neve, szóval mikor hozzánk került én megtanítottam erre a névre. Később derült csak ki, hogy nem így hívták (de a volt gazdik elmondása szerint semmire sem hallgatott). Mandula nevét tudatosan választottam, hogy passzoljon a Dióhoz.

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

A házunk 0. szintjén fűtött helyiségben van a rezidenciájuk. Nappal szabad ki-be járással, éjszaka pedig zárva. Nyáron pedig ez a ház leghűvösebb része.

Melyik településen éltek a kutyáddal?

Magyarkeszi.

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Most szeretnénk visszatérni a túrázáshoz. Májusban sajnos volt egy csúnya balesetünk, és eddig még nem volt bátorságom útnak indulni.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

Hámot használunk és automata pórázt. Általában hagyom, hogy menjenek a nózijuk után, de természetesen ha szükséges, akkor tudják, ki melyik lábamhoz húzódva közlekedik.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Dió mindennel és mindenkivel barátságos. Mandula sajnos a balesetünk óta fél az idegen kutyáktól, de dolgozunk az ügyön, hogy visszaálljon a régi rend, és elfelejthesse az őt ért traumát.

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

Van olyan kutya, aki nem féltékeny? :)

Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?

A cicáimat imádják.♥

Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?

Bárkivel jól kijönnek, Mandula eleinte visszahúzódó, de egy idő után fel tud oldódni.

Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?

Voltak szeparációs gondjaink, de szerencsére ma már túl vagyunk ezeken. Persze mindenkinek az a legjobb, ha sokat vagyunk együtt.

Hogyan nevelted meg?

Még mindig nevelem. Szerintem ez egy folyamat, ami addig tart, míg egymás mellett vagyunk. Sok türelem és szeretet kell, de ami a legfontosabb: következetesség.

Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?

Ugatni szeretnek, de nem egy házőrző típus egyik sem. :)

Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Nem igazán.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?

Diónak a nem létező gyerekkora. Az, hogy mindentől folyamatosan rettegett, és ijedtségre azonnal agresszióval válaszolt. Türelem, türelem és még több türelem. Néha még most is, pedig lassan 7 éve, hogy az én kiskutyám lett. Aztán a vesebetegség. Ha minden tapasztalatot leírnék ezzel kapcsolatban ide, akkor elfáradnék, de bármikor bárkinek bármilyen kérdésére szívesen válaszolok a témával kapcsolatban. Mandulával még nem vagyunk túl a legnagyobb kihívásunkon és csak remélni tudom, hogy egyszer legalább ő kiheveri.

Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?

Rengeteg szeretet van bennük. Kedvesek, szépek, aranyosak, makacsak, ásósak, pakolósak, engedelmesek, igazi társak.

Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?

Csak Mandula, számára jöhet bármi, amivel apportozni lehet. Dió sajnos az elmaradt gyerekkor miatt nem tudja, hogyan kell játszani.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?

Napi két alkalommal esznek. Diónak ezt javasolták, mikor kiderült, hogy beteg, Mandula pedig alkalmazkodó.:) Tápot (állatorvosi, illetve szuper prémium) kapnak és főzök nekik.

Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?

Beagle, talán még engem is megennének.:D

Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?

Diónak a Happy Dog Sano-t nem lehetne elhagyni.:)

Van valamilyen nedvestáp, amelyet a kutyád kifejezetten szeret?

Nem kultiválom a nedves tápokat.

Szoktál-e adni neki jutalomfalatokat?

Igen. Csak olyat, amiben alacsony a foszfor tartalom.

Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?

Mindet.:D Az idei sláger a dió és az alma volt.

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

Szoktunk autózni, nagyon szeretik.:)

Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?

Mandulának ízületvédőt, hogy a törött könyöke jobban bírja a strapát.

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Spot on terméket használok, általában Frontline-t. És persze féreghajtó tabi. Soha nem várom meg, hogy az előzőnek teljesen elmenjen a hatása.

Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?

Időnként lefésülöm a kihullott szőrt, de nem szorul különösebb ápolásra.

Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?

Imádják a vizet. Samponnal viszont sosem fürdetek.

Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?

Külön alszanak.

Veszett-e már el valaha a kutyád?

Nem, és mindent meg is teszek azért, hogy ne keljenek útra. De természetesen chippelve vannak és rendszeresen ellenőrzőm, hogy az adatok meg is legyenek a petvetdatán.

Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?

Nem félnek. Vadászkutyák.:)

Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a kutyádat?

Okosabbak, mint némelyik ember.:)

Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kutyafajtát szeretnének tartani?

1. Fogadjanak örökbe! 2. Acélozzák meg az idegrendszerüket! 3. Legyen kitartóak és következetesek! 4. Élvezzék a temérdek szeretet, amit nyújtanak.

Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a kutyádat?

Nem.

Meséld el a legjobb közös élményeteket.

Diónál az első póráz nélküli séta. 6 és fél év kőkemény munkája után. Mandulánál, amikor először magamhoz ölelhettem.

Milyen speciális, egyedi képességei vannak a kutyádnak? Tud valamilyen különleges trükköt?

Dió remekül tud lopni.:D

Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?

Sajnos mindkettő megszokta a dokihoz járást, szóval türelmesek és nyugodtak. Mindent nyugodtan elviselnek. Diónak mondjuk kell szájkosár a szurkálós beavatkozásokhoz, de csak arra a pár pillanatra.

Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?

Dió sosem fog felgyógyulni a vesebetegségéből. Mandulának pedig a darabokra tört bal mellső lába felépülése tartott több, mint fél évig és tökéletes sajnos már sosem lesz.

Ivartalanítva van a kutyád?

Mandula igen. Diót sajnos nem vittem el, amíg lehetett, mióta beteg nem javasolják az altatást. Én mindenkinek KÖTELEZŐVÉ tenném, ha nincs egészségügyi akadálya.

Törzskönyvezett a kutyád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?

Sajnos nem törzskönyvezettek.

Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?

Ők hivatásosak.:D

Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?

Nem.


Hozzászólások (4)

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13