Goldy

Goldy
  • Goldy #1
  • Goldy #2
Milyen fajtájú és nemű kisállatod van?

Oroszlánfejű törpenyúl

Mióta van meg és hogyan került hozzád?

Kereskedésből vásároltuk,2019 augusztusában

Hol és milyen körülmények között tartod? Egyedül vagy másik kisállattal? Mekorra élettére van szüksége?

120 *50 cm-es ketrecben tartom, Naponta 3x kiengedve a saját szobájában több óra hosszára! :)
Egyedül él jelenleg de tervezünk hozzá társat ebben az éven.

Melyik településen éltek a kisállatoddal?

Kecskemét

Szoktad-e kivinni a természetbe, kifutóba, netán sétáltatni?

Időjárástól függ : hetente 1x
Külön szállító boxa van, nyuszi pórázzal sétáltatjuk

Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak? Próbáltad különleges dolgokra - pl. trükkökre - megtanítani?

Hallgat a gyere, Maradj, Ide, Kaja szavakra illetve a nevére! :)

Nagyon okos, Intelligens nyuszika

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kis kedvenceddel kapcsolatban szembesültél?

Az ivartalanítás utáni pár nap nagyon nagy kihívás volt, Aggódtam, Féltettem hogyan is bírja el magát.
Éjszakánként keltem hozzá 3 óránként, Ellenőriztem a testhőjét, Itattam, Etettem.
Készítettem neki harisnyából kis ruhát hogy ne piszkálja a varratot, Cseréltem rajta napi 3x, Bevált, Nem piszkálta, Szépen gyógyult a seb, Doki is megdícsérte a varratszedésnél!
Végülis minden rendben volt csak nagyon aggódtam érte, Semmi komplikáció nem történt, Szépen meggyógyult!
Talán a következő nyuszika ivartalanításánál majd nem aggódok ennyire! : D
Tanácsként csak annyit mondanék hogy ne pánikoljuk túl mint én! :)

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted? Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban?

Napi 2x kap enni, Az étkezések között kap zöldet, Répát, Almát, Banánt mikor mi van itthol persze nem egymás után! :)

Általában milyen étvágya van a kisállatodnak, illetve mennyire válogatós?

Nagyon nagy étvágyú, állandóan enne, Bélpoklos.
Nem válogatós egyáltalán

Mivel szoktad jutalmazni a kisállatodat? Illetve mi az amiért általában jutalmazod?

Jutalomfalatnak igyekszünk vitaminos rágcsákat beszerezni, Fogkoptató jutalom snackeket

Szoktál-e adni neki valamilyen vitamint, táplálákkiegészítőt?

Igen pl vizébe C-vitamin tartalmú étrendkiegészítő cseppeket.

Milyen alom vált be a kisállatodnál?

Fa pellet

Ki eteti, vigyáz rá, ha el kell utaznod, hogy oldod meg ilyenkor a gondozását?

Nem vagyunk nagy utazósak de volt rá példa hog nyuszi hotelt választottunk 1 hétre, Kellő szakértői emberre bízzuk csak! :)

Figyelmet fordítasz-e kisállatod élősködők elleni védelmére?

Igen, Pl most is spot-ont keresek és vásárolok bolhák illetve kullancsok ellen.
Beaphar Spot On nyulaknak és tengerimalacoknak 4x0,25ml

Mennyire igényel komoly figyelmet szőrzetének, esetleg karmainak ápolása?

Minden hónapban vedlik, Naponta fésülöm a szőrét
Karmait vágjuk kifejezetten csak karomvágó ollóval.

Mennyit alszik nappal, illetve éjszaka? Éjszaka mennyire aktív?

Napi 16 x alszanak pár perceket elbóbiskolnak, Nagyon aranyosak.
éjszakai állatok de a mi nyuszink nem hangoskodik, Végig eszi az éjszakát de nem rángatja a ketrecet stb..

Vitted-e már állatorvoshoz?

Állatorvoshoz csak egzotikus szakemberhez szabad vinni!
Itt kecskeméten több orvos közül is lehet választani, Mi a dömötör Állatklinikába járunk, Kötelező oltásokra és ivartalanításra.
A Rendelő megfelelő a különleges állatok ellátásához.
A rendelőben mindig megvannak szeppenve az állatok, Mindegy hogy milyen állat fajta, Goldy jól viselte minden egyes látogatást, Miután hazaértünk megnyugodott és visszaállt a rendes kerékvágásba :)

Ivartalanítva van a kisállatod?

Igen ivartalanítottuk, többen javasolták hogy jót fog tenni neki és valóban így lett!
Megváltozott, Nyugodt, Kedves, Szelíd nyuszika lett.

Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kisállatot szeretnének tartani?

Aki hozzám hasonlóan törpe nyuszikát szeretne tartani ajánlom mert nagyon sok szeretetet tud adni, Ameddig nem volt nekünk mi sem gondoltuk volna!
100%-ban megérte és hamarosan bővül majd egy ivartalanított fiú pajtással mert társas lények! Egyedül kb 1 év alatt meglehet rajtuk figyelni hogy unatkoznak, Kedvtelenek lesznek, Nem elég nekik a gazdi figyelme, Szeretete, Legalábbis mi ezt vettük észre a miénken (pozitív tanácsként)
Nagyon okosak, Lehet tanítani őket rengetek trükkre csak sok időbe, türelembe és jutalomfalatokba tellik de megéri minden szempontból! :)


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13