Momó

Hajnika9
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Németjuhász keverék, szuka

Mikor és hol született?

Becsült születési ideje 2010 június/július

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

6,5 évesen fogadtuk örökbe, anno menhelyes kutyus volt, aki örökbe fogadta, külföldre költözött, évekig volt egyedül. Vettünk egy házat, ő mellettünk volt "albérlő", a volt gazdi szülei jártak napi 2x etetni. Szerelem volt első látásra, így örökbe fogadtuk :)

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

A nevét nem változtattuk, 6 évig Momónak hívták, nem akartuk összezavarni, így a neve maradt.

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Kinti-benti kutyus, garázdálkodhat a kertben (500m2), de bent alszik :)

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Rendszeresen sétáltatom, ha úgy van, napi kétszer is, bár előfordult már, hogy pár napig csak a kertben volt kint.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

Ha kiszabadulunk, az utca elejéig húz, ez kb 100 m, onnantól viszont akár el is engedhetném, nem nagyon mozdul a lábam mellől.
Hám és retriverpóráz van rajta, a hám a biztonság kedvéért - alapjában véve barátságos kutya, viszont van 2-3 fajtárs, akiket zsigerből nem tud elviselni, így a 30 kilóját könnyebben megtartom a hámmal, ha megindulna.
Este világítós nyakörv és a hámon led "fityegő" a plusz.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Alapjában véve barátságos kutya, viszont van 2-3 fajtárs, akiket zsigerből nem tud elviselni. A cicák nem a kedvencei, séta közben viszont ha meglát egyet, nem ránt el, csak rászólok, hogy nem cicózunk, ül, és akkor a seggén marad :)
10 éves lesz, sokszor zavarja, ha körülötte nagy a "ramazuri" a többi kutya közt, ezt igyekszem mindig időben lereagáni.

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

A soha nem használt játékait is félti más kutyáktól területen belül... mert az az övé, ha egy sarokban porosodik, akkor is. Nehéz kezelni a féltékenységét, ilyenkor többnyire morog, támadni próbál - ezt szerencsére eddig mindig időben lereagáltuk, helyre parancsoltuk.

Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?

Igen, szoktak játszani a közelben lakó spiccel, pudlival, másik németjucival, akit a kutyasuliban ismertünk meg

Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?

Folyton láb alatt lenne, imád a közelünkben lenni. Jól viselkedik gyerekekkel, idősebbekkel is.

Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?

Jól viselkedik egyedül, de ha hazaérünk, legyen az 5 perc, vagy 5 nap után (természetesen van, aki vigyáz rá), rettenetesen örül, sípol, nyüszít.

Hogyan nevelted meg?

A nevelés kulcskérdés - nincs rossz kutya, csak rossz gazdi.
Járunk kutyasuliba, de inkább csak a közösség miatt, és bár 10 évesen mindent megcsinál, zokszó nélkül,
A séta elején tapasztalt húzást nem sikerült megszüntetni.
A legnehezebb az volt, hogy leszoktassuk az ajtók nyitogatásáról. Csak az segített, hogy amikor épp rajtakaptuk (direkt figyeltük lesből), ment büntibe a kutyaházba, rendesen letolva. Hosszú folyamat volt, de lekopogom, mostanában ha be akar jönni, leül/lefekszik az ajtó elé, és max "kopog", de inkább vár türelmesen.

Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?

Ez szintén nehéz ügy volt. 6,5 évesen, amikor örökbe fogadtuk, mindent ugatott, ami élt és mozgott. Most már csak akkor ugat, ha valóban jeleznie kell valamit - de a kapu előtt elsétáló öreg néni az unokájával már nem tartozik közé :)a sok türelem, éjszakai nemalvás sikeres eredményt hozott

Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Lekopogom, nem rágcsált semmit :)

Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?

Egy igazi idősödő hölgy, kölyöklélekkel :)

Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?

A játékok nem nagyon érdeklik sajnos, a kutyasuliban is csak vakarta a fejét az oktató, hogy ilyen kutyával még nem találkozott, aki az istenért nem akar apportozni sem. A labda sem érdekli, a bot, semmi
Csak a séta :)meg a plüssállatkái : D
6,5 évesen fogadtuk örökbe, azóta is hiába próbálkozunk keményen, az istenért nem akar játszani.
A dögönyözés, a szellemi lefárasztás, a séta.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?

Amikor örökbe fogadtuk, rendesen ki volt kerekedve. 40 kiló felett volt, rendszeres mozgással, a táplálék kimérésével és beosztásával elértük, hogy 30-32 kilóra fogyott.
Napi 2x kapott eleinte enni, reggel a súlyához igazítva a napi adag száraztáp felét, majd este olyan kb 35 dkg húst.
Mivel nem hajlandó megenni a száraztápot mostanában, úgy kell beléimádkozni, ezért este kap 1x.
úgy néz ki, hogy sajnos pipiallergiásak lettünk, így azt teljesen megvontuk most tőle.

A nyers etetés híve sosem voltam, mivel nem nagyon hajlandó megenni mást a húson kívül, így a vitamin és kiegészítő adagját nagyon meg kellett volna emelni. Így, hogy pipiallergiás lett, kienne a vagyonomból : D

Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?

Az étvágya jó, de rettenetesen válogatós. Van, amit megeszik 2 hétig, utána meg beleszagol és inkább otthagyja. Kemény meló megetetni vele a tápot.

Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?

Az N&D tőkehalas-narancsos tápot imádja, az aprószeműt. A nagyszeműt megette 4 napig, majdnem szétszedte a zsákot, most meg nem enné semmi pénzért.
A Belcando lazacos tápjáért bolondult, amikor kaptunk, most azt rendeltem neki, remélem nem un rá rövid idő alatt.
Amúgy minden ami hal, az bármilyen mennyiségben jöhetne neki.

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

Kirándulni visszük magunkkal, imád autózni, a természetben jól érzi magát.
Ha több napra elutazunk, természetesen megoldott a családtagok által az ellátása,
Mindenki imádja, ő az egész család kedvence :)

Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?

Kalciumot, multivitamint, algás-biotinos kiegészítőt minden nap kap.
Kúraszerúen hónapokig porcerősítőt (aptoflex)kap, most extra msm-et is.
Amikor örökbe fogadtuk, rettenetesen fájtak a hátsó lábai, a csípője, ezek segítségével (lekopogom)2 éve tünetmentes.

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Természetesen. Advantix cseppeket kap, mivel hosszúszőrű, a nyakörv nem lenne túl hatásos.
Vectra 3d-ről váltottunk, az nem jött be, több kullancsa is volt mellette.
Az Advantix bevált.

Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?

Iszonyatosan hullik a szőre, az egyetlen, ami segít, az a Furminator (ez itt nem reklám : D )
Algás-biotinos vitamint kap pluszban, ápolt, szép a bundája - csak ne hullana még a Furminátor mellett is... De hát télen nem szedem ki az összes aljszörzetét...

Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?

A természetes vizeket szereti, de a fürdetés kész kálvária :)

Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?

Korábban a szigetelt kutyaházban aludt kint, amint viszont elkészült a fűtött előtér, és a fekhelye, a kisasszony ott tölti az éjszakákat.

Veszett-e már el valaha a kutyád?

Még nem veszett el, de fontosnak tartottam, hogy azonnal átírassuk az adatokat az állatorvossal, amint örökbe fogadtuk. Az ördög nem alszik.

Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?

Korábban rettegett mindentől, most már a mennydörgést egész jól viseli, az utolsó vihart konkrétan átaludta, amíg én végigparáztam.

Ivartalanítva van a kutyád?

Igen

Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?

Korábban szeretett lövészárkokat ásni, előjegyezte a gyümölcsfák helyét,
Szerencsére a rendszeres foglalkozások, szellemi fárasztás hatására (lekopogom)leszokott róla :)

Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?

Nem. Tudja, hogy hol a telekhatár, csak akkor mehet ki a kapun is, ha a póráz rajta van, és kilépek, majd engedélyezem, hogy utánam jöjjön.
A problémát inkább az jelentette, hogy mindig befelé jött volna... Nyitogatta az ajtókat - talán sikerült már leszoktatni róla.


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13