Baltazár

Vendég (#38A43)
  • Baltazár #1
Milyen fajtájú és nemű macskád van?

Egyszerű európai rövidszőrű, kandúr cica.

Mikor és hol született?

Utcáról fogadtuk be már felnőttként, ezért sajnos nem ismerjük a múltját. Eleinte nagyon félt még tőlem is, ezért feltételezem, hogy egész életében kóbor lehetett.

Mióta van meg és hogyan került hozzád a cicád?

Néhány hónapja fogadtuk be az utcáról. Szerintem a mentett cica a legjobb cica, ajánlom mindenkinek, hogy fogadjanak örökbe! :)

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Nagyon komoly, tekintélyt parancsoló, erős macska, ezért komoly név is kellett neki. :)Viszont Baltazárnak csak akkor szólítom, ha rosszalkodik, egyébként ő simán csak Balti.

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Balti kizárólag lakásban él, nem járhat ki. Nem is vágyik kifelé, szerencsére. Saját kuckója van, illetve a kanapé is az övé természetesen, és remélhetőleg nemsokára saját kaparófája is lesz.

Mennyire társaságkedvelő a cicád? Szereti, ha simogatják? Mennyire bújós, dorombolós?

Idegenek között még mindig fél egy kicsit, de látom rajta, hogy egyre inkább oldódik, és néha már a vendégektől is elfogadja a simit. Egyébként imád ölben ülni, reggelente például addig követ engem a lakásban, míg végül le nem ülök a kanapéra, és akkor rögtön elfekszik rajtam dorombolva. A pocaksimivel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim, egyszer szereti és igényli, máskor viszont utálja.

Ha lakásban tartod a cicád, hogy viseli, amikor rövidebb-hosszabb ideig egyedül hagyod?

Mióta befogadtuk, még nem utaztunk el hosszabb időre, de valószínűleg a szüleim babusgatását fogja élvezni, ha ilyenre sor kerül. :)

Próbálkoztál-e a cicád megnevelésével?

Szerencsére Balti első pillanattól kezdve profin járt az alomra, és hamar megtanulta a fedett macskaalmot is használni. Tudja, hogy az ebédlőasztalra nem mehet fel, és ha a lakás egyik végéből őt hívom, akkor (legtöbbször)szalad hozzám. :)

Mennyire játékos a cicád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?

A bot végén lógó tollas játékok a kedvencei, akár órákig képes vadászni rájuk. Van egy csörgős plüssegere is, vagyis már a második, mert az elsőt a nagy vadászatok során kivégezte. : D A macskamentás plüssök viszont eléggé hidegen hagyják.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted a cicád?

Hipoallergén tápot kap, mert más tápoktól sebesre vakarja a hátát. Épp ezért nálunk egyféle tápot kap, nem igazán van nasi, csak néha szintén mindenmentes konzervet kap. A tápon található etetési útmutató szerint etetjük, egy nap három adagra elosztva, ez egyelőre úgy tűnik, bevált nála. :)

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

Eddig csak állatorvoshoz vittem őt, de mivel eléggé félénk cica, stresszel az autóban, ezért nem hiszem, hogy valaha is utaztatni fogom. Szerencsére vannak rokonok és barátok, akik egy ilyen helyzetben gondját viselnék pár napig.

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Természetesen, rendszeresen külső- és belső élősködők ellen is kezelem, hogy ő is boldog és egészséges lehessen, és mi, a gazdái is. : D

Előfordul, hogy megfürdeted a cicád? Hogy viszonyul a vízhez?

Szerintem megölne. : D De mivel lakásban van, szerencsére elég az, amennyit saját magát tisztogatja. Ha egyszer valami miatt meg kellene fürdetnem, szerintem az két vagy három emberes meló lenne, mert Balti elég izmos kandúr, egyedül nem bírnék vele. : D

Tűnt-e már el valaha hosszabb időre a macskád?

Szerencsére nem, és nem is igazán vágyik ki a szabadba. Viszont már van bilétája a telefonszámommal, szükség esetére.

Meséld el a legjobb közös élményeteket.

Még a legelején, mikor befogadtuk, elég bizalmatlan volt velem és a párommal szemben is. Engedte, hogy megsimogassuk, de ő elég sokáig nem közeledett felénk, persze én kitartóan próbálkoztam őt levenni a lábáról. Egyszer valamilyen ötletnél fogva lefeküdtem a szőnyegre, mikor épp őt próbáltam barátkozásra bírni. Egy-két perc után egyszer csak Balti odasétált hozzám, és lefeküdt szorosan mellém, a fejét a vállamra rakva, és csak nézett rám, és várta a pocaksimit. Akkor már éreztem, hogy nem lesz itt baj a barátkozással, mostanra pedig folyamatosan jön utánam a lakásban, mintha kicserélték volna. :)

Hogyan viselkedik az állatorvosnál a macskád?

Vidéken élünk, és itt is járunk egy nagyon kedves, alapos, elkötelezett doktornőhöz, akit nagyon nagyra becsülök. :)jártunk már nála párszor, és hát Balti kicsit tart ugye az idegenektől, ezért nem óhajtott barátkozni a rendelőben, viszont minden vizsgálat elvégzését hagyta.

Ivartalanítva van a macskád?

Természetesen. :)Mindig, minden macskám ivartalanítva volt, teljes mértékben ivartalanítás párti vagyok. Annyi szerencsétlen kóbor állat él az országban, hogy egyszerűen nincs szükség újabb almokra, és ezen kívül is rengeteg betegséget terjesztenek egymás között a szaporodó vagy verekedő macskák, amikbe aztán bele is halhatnak. Ez már önmagában elég érv kellene, hogy legyen az ivartalanítás mellett.

Erős a vadászösztöne? Hozott-e már haza valamilyen zsákmányt a macskád (egeret, madarat)?

Mivel nem jár ki a házból, ezért szerencsére nem. :)


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13