Sárkány Sári

Cirmos házi, ivartalanított nőstény.
Nem választottunk (se ő, se én), véletlenül őt kaptam "ajándékba".

Sárim ajándék volt (minden értelemben), egyedül élő macskabarát mivoltom indokolta az örökbeadást.
Az anyja egy krémszínű perzsa volt, aki egy kunsági farmon élt, a fater meg persze a környék legmenőbb cirmos kandúrja. A sári-féle alomban rajta kívül még négy kölyök volt, mindannyian jó helyre kerültek (ahogy még több alom is a nyerő párostól, ha jól tudom).

6 hetesen (mikor érkezett)még nem tudtam biztosra eldönteni a nemét, ezért "sári" csak egy-két hét múlva lett, szinte természetes módon illett hozzá kezdetektől a név, ráadásul napok alatt megtanulta és hallgatott is rá (a mérges rászólásokkor mindig "sárkány" volt persze, arra is figyelt, sőt, egy idő után nagyjából a "hé, elég legyen!"-t jelentette neki a "vezetékneve").

Eleinte csak lakásban (klasszikus bérházban élve), de kertesházba költözve az új otthon mellett meg kellett szoknia a kertbe-járást is (ti. Már élt ott egy kijárós öreg kandúr (Basa), aki miatt gyakran nyiva volt az ajtó tavasztól őszig), ehhez sári eleinte egy pórázt viselt, kezdetben 2 méterest, akkor én voltam a póráz másik végén, később - mikor már egyre merészebben vizsgálódott kint, immár nélkülem is - egy beton virágtartóhoz csomózott 6-8 méter hosszúságút. E biztos kötés nélkül még vagy két nyáron nem hagytam egyedül kint mászkálni, mert két irányba is harapós kutyák várták a szomszédoknál, őt is és Basát is (bár az öreg minden kutya-átverő trükköt tudott már, őt nem kellett félteni).

Budapesten, Kispest (a xix. Ker.)kertvárosi részén.

Ugyan még senkit se bántott direkt soha (egy kis karmolás erejéig se!), mégis szinte fajtól függetlenül féltékeny a legtöbb nőstényre, különösen ha a közelembe kerülnek, legyen akár macska, kutya vagy ember.
A legyeket, mint minden macska, sári is olyasminek látja, mint gyerek a Kinder-tojást: nemcsak érdekes játék, amivel sikerélményt is kapunk, de meg lehet enni is, bár sári pofija alapján annyira nem lehet finom, mint az említett tojás. Ezért is érdekes, hogy (macska mércével)luxus-kajával teli hassal is figyelte őket, bár akkor rohangálás nélkül csak addig ült egy helyben mindig, míg a légy a közelébe nem repült, akkor hirtelen odanyúlt az egyik mancsával, és valahogyan megfogta, szemben álló hülykujj nélkül is - ő ebből nem csinált akkora ügyet, mint mi.
Az első két évében (a bérházi lakásban a város közepén)szinte kutya módjára őrizte a lakást egészen fiatal korától; ha vendég jött, már a kopogás előtt több másodperccel jelzett egy jellegzetes hanggal, közben a tekintetemet keresve, aztán olyan földbirtokos testtartással indult a bejárat felé, hogy aki nem ismerte, az biztos volt benne, hogy hamarosan vér fog folyni - ám végül mindenkivel kedves volt. Fiúkkal-férfiakkal hamar jutott el dorombolás szintig a barátkozásban, lányoknál-nőknél valamivel később, de hasonló volt az eredmény, ezt mindannyiuknál nagyon alapos körbeszimatolás előzte meg, mint egy rendőrnő-macska, aki alaposan átnézi az érkezők igazolványát. Talán egy alkalommal láttam látogatótól kiborulni, de az az illető macska volt, ráadásul fiatal nőstény, akire egy darabig vigyáznom kellett, vagyis ott lakott egy ideig. A vele érkező kandúrral semmi problémája nem volt (sőt..), de mikor látta, hogy az a "másik nő" nemcsak hogy körbemászkált és belenyalt az ő tányérjába, de még nekem is dorombol, sárikámnál elszakadt a cérna. Azon a fura, bunyó előtti, fenyegető és főleg idegesítő hangon kezdett óbégatni, amit néha gyereksírásnak vélünk egy kicsitt messzebbről. Akkor megtudtam, hogy közelről se hangzik szebben. A cicalányt azonban nem bántotta, az meg mintha észre se vette volna, hogy ennyi érdekes újdonság közt egy idegen macska is felé ordít, csak a bútorokat vizsgálta nagy alapossággal. Később amúgy - míg el nem mentek pár héttel később - egészen jóba lettek, a két csaj is, hogy a jóképű és daliás kandúrral való affért ne is említsem itt.
Újra egyedül (macskaként egyedüliként, azaz velem, az "emberével")visszaállt a rend: én vagyok a szeme fénye, lesi minden kívánságom, és fél füllel mindig figyeli a külső zajokat is, hátha jeleznie kell majd, hogy az ő ügyetlen de kedves kétlábúja is megtudja, ha veszély fenyegetne.
Aztán ez is átalakult a kertes házban.
A lakás persze az övé is volt, mármint őrizte, ahogy nekem tette korábban a bérházban, de míg az öreg kandúr élt, sárim csak elsőtiszt módjára aládolgozott Basa kapitánynak, izgatottan várva érte az elismerést, amit néha egy elétartott Basa-mellkas formájában meg is kapott, amit lelkesen nyalogatott olyankor néhány másodpercig, míg az öreg úgy nem érezte, hogy "na jól van, ennyi azért elég legyen mára" és továbbállt, de akkor az otthagyott ifjú sára már büszkén úgy nézett körül, mint akire épp kitűzték a színarany érdemrendet, elismerve honvédő és áldozatkész tevékenységét.
Ugyan én maradtam sári szeme fénye, de Basának is meg akart feleni, akit láthatóan nagyon tisztelt és sokszor megpróbált utánozni is, pedig a kandúrral sokáig tartott összebarátkoznom, 9 évesen nem engedte, hogy akármelyik jöttment csak úgy simogassa vagy főleg a hasát vakargassa (ahhoz vagy két év kellett!), így sárim akkoriban többször került nehéz vagy kellemetlen helyzetbe, amit legtöbbször saját maga okozott (például az örökös búvóhely-kereséseivel vagy Basa majmolásával, ilyenkor sokszor ledőlt, leesett és/vagy összetört valami), és amely szitukat leginkább a vállamra ugorva majd ott letelepedve oldott meg. Mindig is kerülte a konfliktust.
Mikor egyedül maradt, eltűnt minden vitéz hajlam és házőrző-érzés belőle, leginkább csak Basát kereste, vagy az öreg helyén fekve az ágyon pihente ki a keresés fáradalmait, de azóta a látogatók már kevésbé érdeklik.

Vitaminokat és a szőr emésztését/kihányását segítő szer(eke)t persze kap, ez utóbbiért párszor csíráztattam neki búzát és hasonlókat, amiket mindig jóízűen lelegel, mielőtt megnőnének, de mi az a macskafű..? Elég gyanús neve van, mint a "biofű" néven emlegetett dizájner-drognak.. Jut eszembe, sárim sosem szerette, ha szívnak a közelében, bármi is volt a cigiben; ő ilyenkor kényszeredetten és undorral a képén odébb kászálódik, és ha emiatt rólam kell lemászni, szinte látom a szemében a szemrehányás: "ez a büdös bagó fontosabb, mint az én odabújásom?". Persze nem fontosabb, ahogy semmi sem az.