Kamilla Kutya

Kamilla Kutya
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Kamilla egy Tigeroo - tigris kinézetű, kenguru mozgású keverék kutyus. Nem tudni milyen fajta, állítólag, többek szerint steffordshire terrier és szetter keverék lehet. Annyi bizonyos, hogy ő egy kutyus.

Mikor és hol született?

Nem tudjuk hol született ez a kislány, és azt is csak sejtjük, hogy valamikor a nyár elején, így az lett a döntés, hogy együtt ünnepeljük szülinapunkat, júni 19-én.

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

2017.11.08-án hoztuk el egy vác melletti menhelyről. Peti gyerekem 3 éves kora óta könyörög kutyáért. Most 18. Mindig is akartunk egy kutyust, de nem voltak megfelelőek a körülmények. Egy szép őszi napon arra ébredtünk, hogy ülünk a vonaton, ő lóg a suliból, én a munkából, és szalámival a zsebünkben megyünk kutyáért. Vácon rengeteg kiskutya volt, mind cuki, de egyik sem az a mindent elsöprő, első látásra szerelem. Kiderült, hogy 2 faluval odébb van másik telephely, de ott csak pár kiskutyus van. 4szer szálltunk rossz vonatra mire megérkeztünk a síneken, a kamilla utcán, és a szántóföldön túlra, az istállóktól jobbra, a kis menhelyre. Ketten bementünk, és 12 perc múlva immáron hárman sétáltunk ki.

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Kamilla utcából hoztuk el. De annyira illik rá :)

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Főváros, belváros, társasház, lakás, nagyszoba, babzsák. Nyaraló, kert, babzsák.

Melyik településen éltek a kutyáddal?

Bp.

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Semmi extra tudásunk nincs, labdázgatunk, össze-vissza rohangászunk, sétálgatunk, kutyafutizunk. Ahova csak lehet együtt megyünk.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

Gyerekem csomó szakértő és hegymászó, házi-készített mászókötélből pórázt, olyat, ami akár egy 3,5 tonnás hajó vitorlájával is elbír. Most rendeltem világítós nyakörvet, amúgy semmi extra.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Még sohasem veszett össze senkivel sem. Se kutyával, se macskával. Bogarakkal játszik, más állattal még nem találkozott. Ja, de! A kígyó nem tetszett neki.

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

Ha más kutyát simizek, akkor odajön, és furakszik.

Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?

Jár velem dolgozni, kutyabarát munkahely a miénk. Van 3 állandó kutyabarija, és szerintem a Mirkóval szerelmesek egymásba... Amúgy az összes mindenki a világon a barija. Kivéve a kígyót, és a trolit.

Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?

Tök nyugis, de barizós, a gyerekeket imádja, és asszem vigyáz is rájuk, finoman kezeli őket. A férfiakkal eleinte bizalmatlan. Esküszöm, nem mondtam neki semmit...

Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?

Szerintem ilyenkor az ágyamban fetreng, és remekül elvan.

Hogyan nevelted meg?

Következetesség, határozottság, dicséret, jutifali. Mindenkinek megtiltottam, hogy etesse, csak akkor kapott jutifalit, ha valamit jól csinált. 4 nap után nem kakilt be, 7 nap után nem pisilt be. Soha nem bántottuk, pozitív megerősítés volt a taktika. Működött. Arany kutya.

Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?

Csak akkor ugat, ha az ajtónk előtt van valaki. Ha előtte kapucsengő, akkor nem ugat, mert tudja, hogy beengedtem, tehát nem idegen. Akkor sem ugat, ha őt ugatja egy másik kutya. Nem hangoskodik feleslegesen, csak jelez.

Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Összesen 1 cipőt, 1 mosogatószivacsot, 2 műanyag lefolyószűrőt és egy fülmelegítőt rágott meg eddig. Ja, a plüssjátékait, köteleit, műcsontot egy pillanat alatt szétrágja. Nem tud beosztással élni.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?

Amikor beteg volt, hányt, fosott, csak feküdt és kedvetlen volt, nem tudtam mi a baja, nem tudtam hogyan segítsek neki, idő volt, mire kitapasztaltam mi esik jól, mi nem. Most már tudom.

Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?

Nagyon kedves.

Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?

Kedvenc játéka a plüss süti szörnye. Arcát ugyan már lerágta, de őt nem végzi úgy ki, mint a többieket. Köteleket is imádja. Meg a zoknijainkat. Azokat konkrétan ellopja.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?

2szer, hatkor és hatkor, kanadai bárány-rizs száraztáppal és valami kis szószos valamivel.

Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?

Mindenevő. A szó szoros értelmében.

Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?

Chicopee

Van valamilyen nedvestáp, amelyet a kutyád kifejezetten szeret?

Mindet szereti, csirkét nem nagyon adok neki.

Szoktál-e adni neki jutalomfalatokat?

Egyre ritkábban. Akkor csak, ha valami újat tanul.

Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?

Mindent megeszik, a mandarinért és rukkoláért megőrül.

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

Autóban ritkán, akkor szokott hányni. Tömegközlekedést sem kedveli, gyalog szoktunk menni.

Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?

Nem.

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Kullancs, bolha nyakörv.

Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?

Ennyire hihetetlenül puha és selymes bundija kevesünknek van.

Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?

Szereti a wellnesst. Ritkán fürdetem, csak akkor ha nagyon makacs a szennyeződés. Akkor is inkább sima vízzel, max. Minimális kutyasamponnal

Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?

Egy légtérben, persze.

Veszett-e már el valaha a kutyád?

Nem-nem. Van chipje és bilétája, telszámmal.

Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?

Mennydörgés, petárda okés, tűzijátékot még nem látott.

Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a kutyádat?

Okos, és ő jó akar lenni, de nagyon kíváncsi és ezért néha nem várt kalandokba keveredik.

Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kutyafajtát szeretnének tartani?

ööööööööö.

Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a kutyádat?

Nem nyert díjat, de voltunk 'Az év természetfotósa 2017' - fotókiállításon.

Meséld el a legjobb közös élményeteket.

Amikor kijöttünk a menhelyről és megígértem neki, hogy mi most már örökre összetartozunk, és soha nem hagyjuk el.

Milyen speciális, egyedi képességei vannak a kutyádnak? Tud valamilyen különleges trükköt?

Totemoszlopként tud ülni, és strandpapuccsal zenél.

Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?

Nyugodtan.

Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?

Nem. KoppKopp.

Ivartalanítva van a kutyád?

Most tüzelt, kb.1 hónap múlva lesz.

Törzskönyvezett a kutyád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?

Törzskönyvezett. Az van beírva, hogy Kamilla, kutya, keverék, szuka, tigriscsíkos. Anyukája én vagyok.

Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?

Ásási-szakértőként szokott közreműködni.

Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?

Nem-nem.

Pároztattad-e már a kutyád? Ha igen, akkor milyen kutyával és mekorra sikerrel? Ha nem, akkor tervezed-e?

Nemnem.

Van-e esetleg még valamilyen egyéb érdekesség a kutyáddal kapcsolatban, amit megosztanál a többiekkel?

Csak az vegyen magához kutyát, aki komolyan gondolja, van ideje, kedve, energiája foglalkozni vele.


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13