Akita inu - Az utolsó szamuráj

Az akita inu története visszanyúlik az ősi Japánba és roppant mélyen gyökerezik a szigetország történelmében. Egyes régészeti leletek, melyek a fajta őseit ábrázolják 6-7000 évesek. Közvetlen ősének az a vadászkutya tekinthető, amelyet elsőként használtak a medvék vadászata során. A Matagi néven ismert japán medvevadász klánok szabályai és hagyományai állítólag a 8. vagy a 11. századból származnak (forrásoktól függően), így az akita inu, más néven matagi inu (medvevadász) kutyák vadászatra történő tenyésztése igazán nagy múltra tekint vissza. A mi történetünk szempontjából azok a tradicionális téli vadászattal foglalkozó klánok a fontosak, akik a japán fősziget, Honsú északi részén, Tōhoku régió, Akita prefektúrájában éltek. Az itt használt kutyáktól származik a fajta, amit amolyan „japános-pragmatikussággal” akita inu-nak, azaz akita kutyának neveznek. Vérvonala tehát ősi, kutatások pedig megállapították, hogy a fajta genetikai állománya alapján a farkas egyik legközelebbi rokona, a ma élő kutyák közül.

A fajta nemesítése a következő századokban is tartott és az akita első fénykora egyértelműen az Edo-kor, a Tokugawa sógunok uralkodása idején volt (1603-1868). Ezt a korszakot gazdasági növekedés, az elszigetelődés politikája, szigorú társadalmi rend jellemezte és a szamurájok korában a szigorú kasztrendszer - sok egyéb más mellett természetesen - nem engedte meg az egyszerű embereknek, hogy akitát tartsanak, ez császári és nemesi előjognak számított. Nem csak gazdáinak, de a kutyáknak is saját személyzetük volt. Hamarosan a hatalom szimbólumává váltak.

A legnagyobb kutyabarátnak (és állatbarátnak) mindenképpen Tokugawa Tsunayoshi sógun számított, aki Kutya-sógun gúnynéven vonult be a történelembe. Hatalmas, luxus kenneleket építettet a kóbor kutyák számára és tilos volt bármilyen állatot bántani, sem vadászni, sem halászni nem volt szabad, de még a kártevők irtásáért is - jó esetben - börtön járt. Hamarosan az egész ország vegetáriánus étrendet követett. Igaz ugyan, hogy az általa kiadott „Társas Teremtmények Iránti Együttérzés törvénye” igencsak előremutatónak számított és talán érdemes lenne ma is belelapozni, sajnos bőven akadt negatív hatása is, ha például a kártevők tönkre tették a termést.

Tsunayoshi uralkodásának idején történt meg a Chūshingura, amelynek során 47 róninná vált egykori szamuráj megbosszulta ura, Asano Naganori halálát. Aki ismeri a történetet könnyen rájöhet, hogy a „Társas Teremtmények Iránti Együttérzés törvénye” emberekre nem vonatkozott... :(

Aztán a 19. században lezajló események láncolata, a Meidzsi-restauráció végül elhozta az Edo-kor és a szamurájok végét. Nem csak egykori gazdáira, de az akita inu-ra is sanyarú idők köszöntöttek. Mivel már bárki tarthatott ilyen kutyát is, harciasságát és erejét kutyaviadalokon kezdték kihasználni. Fejlődését és kialakulását számos fajta befolyásolta az idők során, most azonban olyan kutyákkal kezdték keresztezni, mint a tosa inu, vagy az angol masztiff, hogy erejét, méretét és harciasságát a végsőkig fokozzák.

Az akita lassan elkezdte elveszíteni jellegzetes megjelenését és félő volt, hogy örökre eltűnik. Szerencsére 1908-ban betiltották ezeket a viadalokat, így az ilyen esztelen keresztezések okafogyottá váltak és voltak páran, akik megpróbálták a fajta eredeti arculatát és karakterét megmenteni. 1927-ben Odate-ban megalapították az Akita Inu Hozonkai-t, az első akita megőrző szervezetet. 1931-ben az akitát nemzeti kinccsé nyilvánították, kivitele az országból 1945-ig tilos volt.

A fajtát 1937-ben jegyezték be hivatalosan és egy évvel később kiadták az első fajta standardot és megrendezték az első kiállítást is. Úgy tűnt, sorsuk szerencsés fordulatot vesz.

Sajnos azonban a második világháború őket sem kímélte és megint a kihalás fenyegette őket. Az embereknek sem nagyon volt mit enniük, a kutyáknak sem volt jobb sora. Sokat az éhezés ölt meg, sokat egyszerűen kilőttek és bundájukat ruházati célra használták.

Páran mégis megmenekültek, sőt, a németjuhászokkal keresztezett változataik az Egyesült Államokba is eljutottak, ők képezték az amerikai akita alapját. A két fajtát 2000 óta hivatalosan is különálló fajtának tekintik. 

Az 1950-es évektől a fajta kezdett magára találni és szép lassan elterjedt az egész világon. Napjainkban az akita inu a japán kulturális örökség fontos részét képezi, egyfajta kapocs a múlttal és a régi szokásokkal. A mai napig él egy hagyomány és az újszülötteknek egy akitát ábrázoló talizmánt adnak, mivel a hiedelem szerint a kutya boldogságot, egészséget és hosszú életet jelent.

Az akita inu külső megjelenése - Honjo Masamune

Spirituális szempontból túlzás lehet egy kutya kitenyésztése és a korabeli kardkészítés közt párhuzamot vonni. Talán, pusztán filozófiai megközelítésből ez mégsem sértő, egy olyan helyen és egy olyan korban, mint a középkori Japán, ahol az emberek ébren töltött idejük nagy részét adott tevékenységük tökéletessé fejlesztésével töltötték, a használati tárgyak megalkotása során pedig a fő szempont a funkcionalitás volt. Ahogy a tökéletes alapanyag kiválasztásától, a kovácsoláson keresztül, egymás után, lépésről lépésre felépül a kard több, mint 30000 rétege és végül mestermű születik, talán a japán kutyák is hasonló fázisokon mentek át a századok során, mire elérték végső formájukat.

Az akita inu ősei vadászok voltak. Ez a tény, valamint az, hogy mennyire szoros rokonságban áll a farkasokkal, külsején is jól látszik. A fajta rendkívül jellegzetes és könnyen felismerhető, egyedi külsejével és kifejező arcvonásaival. A fej viszonylag nagy, a homlok széles, az állkapocs kiemelkedően erős. A szemek a fejhez képest kicsik, ferde metszésűek, a fülek háromszög alakúak és előre állnak. A nyak vaskos és rövid, a mellkas széles és erős. A hát nem túl hosszú, szintén izmos. A farok rövid és „spiccesen” kunkorodik, a háton fekszik. Lábai közepes hosszúságúak, a mancs széles, az ujjak között úszóhártya található.

Bár a spiccek csoportjába tartozik, méretüket tekintve talán kilógnak a sorból. A kanok marmagassága 65-70 cm, a szukáké 58-63 cm. Súlyuk 30-42 kg között változik, de mindig arányos és izmos.

A bundája jól alkalmazkodott a téli vadászatokhoz, a fedő szőrzet kissé durva tapintású, egyenes szálú és bár rövid, az aljszőr roppant sűrű és puha, ezért elég jól viseli a barátságtalan körülményeket is. Különösebb gondozást nem igényel, heti egy fésülés elegendő lehet. A tavaszi és őszi szőrzetváltáskor ezt gyakrabban is elvégezhetjük. 

A japán akita fajtastandard jóval szigorúbb az amerikainál. Megengedett színek a fehér, a vörös, esetleg csíkos, illetve a szezám. A szezám színváltozatnál az alapszín halványvörös, a háton a szőrvégek feketék. A fehér alapszín kivételével kötelező az „urachiro” megléte, ami fehér szőrzet a pofa szélső oldalain és az arcon, az állkapocs alatt, a torkon, a mellkason és a hason, a farok alsó vonalán és a lábak belső oldalain. A fekete maszk, vagy a teljesen fekete bunda a japán standard szerint nem elfogadott.

A tudatosságnak hála az akita ősei nagyszerű vadászok voltak, akik tökéletesen alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz. Bár az akita inu sokat „finomodott” a századok során, testi erejét, ösztöneit megőrizte, állkapcsának ereje pedig még mindig kivételes. Mivel harapásának ereje 350-400 PSI körül van (ez olyan 25-28 cm2), talán nem érdemes provokálni, mert ha „kardot ránt”, akkor bizony potyoghatnak a testrészek.

Megőrizte eleganciáját, még mindig méltóságteljes és arisztokratikus, de nem lett holmi puhány uracska. Még mindig az egyik legjobb őrző-védő és jó szamurájhoz híven megvédi urát. Bármi áron.

Az akita inu jellemzői, vérmérséklete és személyisége - A bushido nyomdokain

Talán némi túlzással ugyan, de kijelenthetjük, hogy az akita ösztönösen rendelkezik a bushido által vallott értékek nagy részével. A többit pedig meg tudja tanulni.

Jellemét tekintve az akita igazán összetett személyiség. Akad ugyan benne egy jó adag agresszió, feleslegesen vagy ok nélkül nem szokása támadni. Mondhatni, igazságos. Nem sunyi, nem alattomos, a kötelességét pedig minden körülmények között tudja.

Bátorsága és kitartása megkérdőjelezhetetlen. Gazdája és családja védelmében bármire hajlandó, akár a végsőkig is elmegy. Igyekezzünk azonban kerülni azokat a helyzeteket, amiket a kutya esetleg félreérthet, főleg idegenek társaságában. Egy játékos lökdösődést, vagy hangoskodást könnyen támadásnak vehet és azonnal ura segítségére siet.

Önfegyelem és önuralom dolgában sem kell szégyenkeznie. Általában csendes, visszahúzódó, de ha már ugat, azt vélhetően nem ok nélkül teszi. Bár nem az a kimondott bújós fajta és a rendszeres dögönyözést sem feltétlen igényli, mégis jól viseli családjának tagjaitól, természetesen a gyerekektől is. Viszont számára idegen gyerekeket semmiképpen se hagyjunk vele kettesben. Jobb a béke.

A bushido talán két legfontosabb vezéreszménye a hűség és kötelességtudat. Ha az akita kötelességeiről beszélünk, azért fontos tudni, hogy sok tulajdonság olyan mély és ősi, hogy a mi kedvünkért sem fog megváltozni. Ha egy erdőben elengedjük, elég valószínű, hogy vadászni kezd, de megeshet, hogy a séták során más kutyákra támad. Megfelelő neveléssel, szocializációval elérhetjük ugyan, hogy ez a tulajdonsága kevésbé legyen domináns, azért nem árt résen lenni. Családját viszont minden körülmények között védelmezni fogja, ez nem lehet kérdés. Kiváló őrző-védő kutya.

Amivel az akita inu mégis kiemelkedik és ami minden másnál különlegesebbé teszi, az a hűség. Vélhetőleg mindenki ismeri Hachiko történetét, hiszen már életében legendává vált, neve pedig az elmúlt száz évben fogalom lett, ami a feltétel nélküli szeretetet és hűséget jelenti.

Hachiko 1923. november 10-én született és az 1924-es év elején vásárolta meg Ueno Hidesaburo, aki a Tokiói Egyetem agrárprofesszora volt. Barátságuk hamar olyan szorossá vált, hogy Hachiko minden reggel elkísérte gazdáját az állomásra és minden nap, pontban három órakor ott várta érkeztét.

Aztán 1925. május 21-én hiába várta barátját. A professzor az egyetemen agyvérzést kapott és meghalt, így soha többé nem tért haza hűséges társához. A kutya mégis ott várt rá. Minden egyes nap, kilenc hosszú éven át, télen és nyáron. A világon semmi, sem éhség, sem az időjárás viszontagságai, sem betegségek nem akadályozták meg, hogy ott várja gazdáját a pályaudvaron. Egészsége azonban fokozatosan leromlott és végül 1935. március 8-án a vasútállomáson halt meg, ahol egész életében barátját várta.

Hachiko hamvait gazdája sírja mellé helyezték, preparált teste ma is megtekinthető a Nemzeti Természettudományi Múzeumban. 

Hachikonak ma is több szobor, könyv és film állít emléket, de nevét viseli a Shibuya állomás egyik kijárata és egy járatot is róla neveztek el. Halálának minden évfordulóján, a mai napig megemlékezést tartanak a pályaudvar előtt.

Kattints ide, ha további fotókat is megtekintenél Hachiko-ról >>

Talán az akiták olykor makacsnak, önfejűnek, vagy akaratosnak tűnhetnek, ez a fajta hűség mindenképpen tiszteletet érdemel. Egy bölcs hűbérúr pedig nem vár olyan dolgokat leghűségesebb, legodaadóbb barátjától, ami a büszkeségét, vagy a becsületét sértené. 

Az akita inu nevelése, tanítása

Bár az akita roppant intelligens fajta, komplex és bonyolult személyisége miatt egy kezdő kutyatartónak jócskán meggyűlhet vele a baja. Nem lehetetlen feladat, de alaposan érdemes felkészülni, ha valaki mégis mellette dönt.

Az alapoktól kezdve a következetesség és a türelem kulcsfontosságú, hogy kiegyensúlyozott és megfelelően viselkedő kutyát neveljünk belőlük. Konzekvens, határozott, de mindenképpen tiszteletteljes hozzáállás szükséges, hogy makacs, önfejű jellemük ne váljon kezelhetetlenné. Kellően intelligens hozzá, hogy bármit megtanuljon, de túlzottan erőltetni semmit sem érdemes. A japán akita kölyök nevelése során a legfontosabb, amire szükségünk lesz, az a türelem.

Amennyiben életkörülményeink olyanok, hogy várhatóan felnőtt korában gyakrabban fog más kutyákkal is találkozni, akkor kritikus jelentőségű, hogy az akita kiskutyát megfelelően szocializáljuk. Ezt érdemes a lehető legkorábban megkezdeni, akár már az első napoktól, de csodát azért itt se várjunk.

Mivel igencsak magának való és a legjobb nevelés ellenére sem mindig jön ki idegen kutyákkal, a kutyaiskola sem lesz a kedvence. Természetesen ez sem lehetetlen küldetés, de ha megmakacsolja magát, akkor roppant nehéz lesz rávenni a dologra. Mindenképpen érdemes lehet olyantól segítséget kérni, akinek van tapasztalata az akiták ilyen jellegű képzésében. Az viszont egészen biztos, hogy nem lesz soha „mutatványos”. Az neki roppantul rangon aluli. Fantasztikus tulajdonságai vannak, próbáljuk azokat fejleszteni és soha ne akarjunk rákényszeríteni semmit, amit szemmel láthatóan nem akar.

Bár igazán remek testi adottságai vannak, a kutyás sportokra is elég nehéz rávenni. Biztos ez sem lehetetlen és jó sok türelemmel érhetünk el sikereket, talán bölcsebb dolog a kompromisszum ebben az esetben is. Az alapvető dolgokat természetesen mindenképpen meg kell tanulnia, de mind a szellemi, mint a fizikai nevelés, képzés, vagy játék során próbáljunk egyességre jutni vele. Ne felejtsük el, hogy a hűség jutalmat érdemel, néha mi is igazodhatunk hozzá és játszhatjuk az ő kedvenc játékát.

Mozgásigénye nem kimondottan magas, de ha lakásban tartjuk azért igényli a rendszeres sétákat. Ráadásul hajlamos lehet a hízásra is, szóval azért néha igenis rá kell venni egy kis mozgásra. Mindentől függetlenül jobban érzi magát egy kertes házban, ahol azért szabadabban mozoghat, ha épp úgy kívánja. Itt nem kell más kutyákkal, vagy idegenekkel találkoznia, mert az a fajta nyüzsgés, amit mondjuk egy városi kutyafuttató jelent, nem neki való. A kisebb kutyák is boldogabbak, ha ő nincs ott...

Amit viszont mindenképpen igényel, az a kedvenc gazdi társasága. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy parkban akar veled labdázni, vagy hasonlók. Csak legyél ott. 

Az akita inu etetése – Helló! Szusi van?

Egy kivételes kutya táplálása során kivételes odafigyelésre van szükség. Bár az etetés alapszabályai nem térnek el más fajtákétól, legyen szó az etetések gyakoriságáról, vagy a megfelelő minőségről és mennyiségről, az összetételt illetően számíthatunk némi kihívásra.

A kutyák háziasítása során alkalmazkodtak a gazdáik által fogyasztott táplálékhoz, hiszen rendszerint ők is azt kapták. 20000 év pedig sok idő, ezért akár a vegyes táplálkozással is megbirkóznak. Természetesen az alap fehérje forrás továbbra is állati eredetű, a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása sem idegen számukra.

Egy japán kutya esetében, pláne, ha egy ennyire ősi fajtáról beszélünk, érdemes tudni, hogy a gazdáinak fő táplálékforrása nagyban eltér az Európában szokásostól. Senkit nem lep meg, de a középkori japán ember étrendje főleg halat és rizst tartalmazott. Ebből következik, hogy a japán fajták főleg ezekhez alkalmazkodtak.

Akár száraz táppal, akár nedves eledellel etetjük a kutyát, az összetevők minőségére és egyensúlyára mindenképpen figyelni kell. Optimális esetben eledele legalább 65%-ban állati eredetű kell legyen. A japán akita szereti a rizst, de ha az összetevők közt algákat, moszatokat és egyéb tengeri herkentyűket "tálalunk", az az ideális ebéd számukra.

A nálunk honos gabonaféléket messziről kerüljük, a kukorica, árpa, rozs alapból feketelistás. Hasonlóan igaz ez az általunk fogyasztott állatokra is. A gyomruk érzékeny lehet a disznó-, csirke-, de még a marhahúsra is. Ezeket csak óvatosan, fűszeres ebéd maradékát pedig soha ne adjuk neki.

Jutalmazáshoz nyugodtan adhatunk neki szárított halat, tuti, hogy még a legmakacsabb akita is könnyebben kezelhető lesz, ha egy kis halacskával vesztegetjük meg!

Az akita betegségei

Szerencsére egy alapvetően egészséges, strapabíró, kemény kutya és a megfelelő testmozgás és táplálás mellett könnyen elkerülhetjük a dokit, előfordulhat pár jellemző nyavaja.

Az akita inu testmérete miatt előfordulhat nála is csípőízületi diszplázia és más csont és ízületi betegségek. Ezek mielőbbi felismerése és kezelése segíthet elkerülni, hogy súlyosabbá válljanak.

A pemphigus foliaceus nevű bőrbetegség leginkább az akitákat fenyegeti és akár jelentős szőrvesztéssel is járhat. A betegség kezdeti stádiumában az orr és a fül környékén jelentkezik. Fontos időben felismerni, de gyógyszerrel sikeresen kezelhető.

Előfordulhatnak szembetegségek is, például ilyen a szürkehályog, a glaukóma, de genetikailag hajlamos lehet a progresszív retina atrófiára is.

Ha betartunk pár egyszerű szabályt tartása során, a kutya megkapja a megfelelő orvosi segítséget, ha szükséges, akkor élettartama elérheti a 13-14 évet is. Minden kutyára igaz, de rá talán különösen, hogy meghálálja az odafigyelést és a törődést és egy életen át hűséges barátunk lesz.

Amint úgy döntünk, hogy kellően eltökéltek és elkötelezettek vagyunk és egy akita megvásárlása mellett döntünk, érdemes alaposan körülnézni. Egyre népszerűbb a fajta és a kínálati oldal nem mindig képes követni a keresletet. Igyekezzünk megbízható tenyésztőt keresni és csak olyan kiskutyát vásároljunk, amely rendelkezik a szükséges papírokkal és orvosi vizsgálatokkal.

Az viszont senkit se lepjen meg, ha egy tökéletes vérvonalú, genetikai betegségektől mentes alomból választunk kölyköt, akkor bizony az akita inu ára igencsak borsos lehet. Már a legkedvezőbb ajánlatok is 1000-1500 euró körül vannak. Ha pedig úgy döntünk, hogy ősei földjéről hozzuk el a kölyköt, érdemes tudni, hogy mire az országba kerül, egy eredeti japán akita kutya ára simán eléri egy autó árát. Egy jó autóét.

Akit pedig még ez sem riasztott vissza, keresse bátran például a Raion No Shinsei Akita Kennelt és Ujvári Adriennt.

Dōmo arigatō!