Büdöske

Vendég (#EA2B9)
    Milyen fajtájú és nemű kisállatod van?

    Sün. Nőstény

    Mióta van meg és hogyan került hozzád?

    Tavaly októberben legyengült állapotban pár dekásan találtuk a kertünkben. Orvosi vizsgálat kiderítette, hogy alultáplált és a bal hátsó lába törött. Több kullancsot is kiszedtek belőle, amik teljesen legyengítették az immunrendszerét. Hála a kezeléseknek és gondozásnak lassan elkezdett hízni. A télen a lába is rendbe jött.

    Miért így nevezted, neveztétek el őt?

    Eredetileg a Baba nevet kapta, de amikor már jobban lett, akkor egyre többet evett és ami fent bement az alul ki is jött. :)A végtermék- ami nem kevés- pedig igen csak orr irritáló volt, így lett büdöske. Míg más süninél elegendő napi egyszer almot tisztítani, addig nála akár óránként kellett.

    Hol és milyen körülmények között tartod? Egyedül vagy másik kisállattal? Mekorra élettére van szüksége?

    Fából készült 1,5 méterszer 1,5 méteres, felül nyitott kennel. Fa házikó szalmával és forgáccsal kibélelve.


    Hozzászólások 

    Oszd meg a véleményed!

    Utoljára módosítva: 2024.02.13