Akváriumi műnövények
Az akvaristák körében elég sok ellenzője, de kb. ugyanannyi támogatója is van a műnövények akváriumban történő használatának. Az egyik legnagyobb előnyűk, hogy az élő növényekkel szemben semmilyen gondozást, tápozást stb. nem igényelnek. Emellett manapság már olyan élethű műnövényeket lehet kapni, amelyek megszólalásig úgy néznek ki, mint az igaziak. Az előállításukhoz veszélytelen, toxikus vegyületektől mentes alapanyagokat használnak a gyártók, ráadásul rendkívül tartósak is, így hosszú éveken keresztül használhatók. A halak számára az élő növényekhez hasonlóan búvóhelyet is nyújtanak, és a kialakításuknak köszönhetően semmilyen sérülést nem okoznak.
Számos különböző formájú, színű változatuk érhető el. Vannak közöttük hínár, leveles, virágos, sőt még gömbmoha kinézetűek is. Emellett olyan modellek is kaphatók, amelyek levegő porlasztó kövekkel vannak egybeépítve, így igen attraktív látvány nyújtanak az akváriumban.
Ha úgy döntöttél, hogy műnövényekkel szeretnéd dekorálni az akváriumod, akkor fontos, hogy ne feledkezz meg a heti részleges vízcseréről, ami legalább 20-30%-os legyen, mivel csak így tudsz megszabadulni a halak bomlástermékeiből keletkezett nitráttól és foszfáttól. Emellett érdemes gyakrabban ellenőrizned a fontosabb vízértékeket is víztesztek segítségével (nitrit teszt, nitrát teszt).
123 termék
Kapcsolódó cikkek
Létrejött az Okosgazdi Facebook Közösség, csatlakozol hozzánk Te is?
Publikálás: 2024.01.10. / Szerző: OkosgazdiIsmerkedj, kérdezz, oszd meg a tapasztalataid egy barátságos, segítőkész közegben. Szinte minden könnyebb, szórakoztatóbb és jobb, ha együtt csináljuk.
Elindult az Okosgazdi.ro, most már Románia területére is szállítunk
Publikálás: 2022.04.14. / Szerző: OkosgazdiAz elmúlt években számos megkeresés érkezett hozzánk a határon túli magyaroktól, köztük Erdélyből, hogy szeretnének állateledel és/vagy felszerelést rendelni kutyájuknak, macskájuknak, illetve egyéb kedvenceiknek webáruházunkból. Elsősorban logisztikai okokból őket sajnos eddig nem állt módunkban kiszolgálni. De most örömmel jelenthetjük be, hogy a minap elindult az Okosgazdi romániai webshopja, amely az Okosgazdi.ro Internet címen érhető el. Így most már egész Románia területére lehet rendelni kínálatunkból.
Így rendezd be az első akváriumodat!
Publikálás: 2017.05.22. / Szerző: Horváth Andrea / 24 hozzászólásTe is szeretnél otthonra egy akváriumot, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Most megmutatjuk az alapvető lépéseket. Tippek és tanácsok kezdő akvaristáknak!
Vásárlóink írták
További véleményekTermékek / Farkaskonyha Joint Aid
A Tacskóm imádja az ízét. Rászórom a reggeli-vacsorára, pár csepp víz rá és tökéletes!
Jó minőségű termék!
Termékek / Farkaskonyha Új-Zélandi zöldkagylópor
Nekünk bevált nagyon! Csak természetes anyagok vannak benne!
Termékek / Delikan Prima Energy Red Meat
Többször rendeltem már, a kutyáim szeretik, én ajánlom ezt a terméket.
Termékek / Trixie játszó alagút nyulaknak
Nagyon szeretik a nyuszik. Minden nap belebújnak többazör is, akár el is kerülik egymást középen. Vanda ügyesen tud tolatni is. A termék jól bírja az erőpróbákat. Jó ötlet volt a vásárlás, szórakoztató játék a nyusziknak
Termékek / Alice Adult Balance Lamb & Pumpkin
A kutyám imádja ezt a tápot. Nagyon jó, hogy csirkehús mentes. Nagyon megvagyok elégedve. Még rendelni fogok.