- Milyen fajtájú és nemű kisállatod van?
- Oroszlánfejű törpenyúl
- Mióta van meg és hogyan került hozzád?
- Kereskedésből vásároltuk,2019 augusztusában
- Hol és milyen körülmények között tartod? Egyedül vagy másik kisállattal? Mekorra élettére van szüksége?
- 120 *50 cm-es ketrecben tartom, Naponta 3x kiengedve a saját szobájában több óra hosszára! :)Egyedül él jelenleg de tervezünk hozzá társat ebben az éven.
- Melyik településen éltek a kisállatoddal?
- Kecskemét
- Szoktad-e kivinni a természetbe, kifutóba, netán sétáltatni?
- Időjárástól függ : hetente 1x Külön szállító boxa van, nyuszi pórázzal sétáltatjuk
- Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak? Próbáltad különleges dolgokra - pl. trükkökre - megtanítani?
- Hallgat a gyere, Maradj, Ide, Kaja szavakra illetve a nevére! :)Nagyon okos, Intelligens nyuszika
- Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kis kedvenceddel kapcsolatban szembesültél?
- Az ivartalanítás utáni pár nap nagyon nagy kihívás volt, Aggódtam, Féltettem hogyan is bírja el magát.Éjszakánként keltem hozzá 3 óránként, Ellenőriztem a testhőjét, Itattam, Etettem.Készítettem neki harisnyából kis ruhát hogy ne piszkálja a varratot, Cseréltem rajta napi 3x, Bevált, Nem piszkálta, Szépen gyógyult a seb, Doki is megdícsérte a varratszedésnél! Végülis minden rendben volt csak nagyon aggódtam érte, Semmi komplikáció nem történt, Szépen meggyógyult!Talán a következő nyuszika ivartalanításánál majd nem aggódok ennyire! : D Tanácsként csak annyit mondanék hogy ne pánikoljuk túl mint én! :)
- Egy nap hányszor, illetve mivel eteted? Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban?
- Napi 2x kap enni, Az étkezések között kap zöldet, Répát, Almát, Banánt mikor mi van itthol persze nem egymás után! :)
- Általában milyen étvágya van a kisállatodnak, illetve mennyire válogatós?
- Nagyon nagy étvágyú, állandóan enne, Bélpoklos.Nem válogatós egyáltalán
- Szoktál-e adni neki valamilyen vitamint, táplálákkiegészítőt?
- Igen pl vizébe C-vitamin tartalmú étrendkiegészítő cseppeket.
- Milyen alom vált be a kisállatodnál?
- Fa pellet
- Ki eteti, vigyáz rá, ha el kell utaznod, hogy oldod meg ilyenkor a gondozását?
- Nem vagyunk nagy utazósak de volt rá példa hog nyuszi hotelt választottunk 1 hétre, Kellő szakértői emberre bízzuk csak! :)
- Figyelmet fordítasz-e kisállatod élősködők elleni védelmére?
- Igen, Pl most is spot-ont keresek és vásárolok bolhák illetve kullancsok ellen.Beaphar Spot On nyulaknak és tengerimalacoknak 4x0,25ml
- Mennyire igényel komoly figyelmet szőrzetének, esetleg karmainak ápolása?
- Minden hónapban vedlik, Naponta fésülöm a szőrét Karmait vágjuk kifejezetten csak karomvágó ollóval.
- Mennyit alszik nappal, illetve éjszaka? Éjszaka mennyire aktív?
- Napi 16 x alszanak pár perceket elbóbiskolnak, Nagyon aranyosak.éjszakai állatok de a mi nyuszink nem hangoskodik, Végig eszi az éjszakát de nem rángatja a ketrecet stb..
- Vitted-e már állatorvoshoz?
- Állatorvoshoz csak egzotikus szakemberhez szabad vinni!Itt kecskeméten több orvos közül is lehet választani, Mi a dömötör Állatklinikába járunk, Kötelező oltásokra és ivartalanításra.A Rendelő megfelelő a különleges állatok ellátásához.A rendelőben mindig megvannak szeppenve az állatok, Mindegy hogy milyen állat fajta, Goldy jól viselte minden egyes látogatást, Miután hazaértünk megnyugodott és visszaállt a rendes kerékvágásba :)
- Ivartalanítva van a kisállatod?
- Igen ivartalanítottuk, többen javasolták hogy jót fog tenni neki és valóban így lett!Megváltozott, Nyugodt, Kedves, Szelíd nyuszika lett.
- Mivel szoktad jutalmazni a kisállatodat? Illetve mi az amiért általában jutalmazod?
- Jutalomfalatnak igyekszünk vitaminos rágcsákat beszerezni, Fogkoptató jutalom snackeket
- Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kisállatot szeretnének tartani?
- Aki hozzám hasonlóan törpe nyuszikát szeretne tartani ajánlom mert nagyon sok szeretetet tud adni, Ameddig nem volt nekünk mi sem gondoltuk volna!100%-ban megérte és hamarosan bővül majd egy ivartalanított fiú pajtással mert társas lények! Egyedül kb 1 év alatt meglehet rajtuk figyelni hogy unatkoznak, Kedvtelenek lesznek, Nem elég nekik a gazdi figyelme, Szeretete, Legalábbis mi ezt vettük észre a miénken (pozitív tanácsként)Nagyon okosak, Lehet tanítani őket rengetek trükkre csak sok időbe, türelembe és jutalomfalatokba tellik de megéri minden szempontból! :)