- Miért így nevezted, neveztétek el őt?
- Egy gyerekkori barátnőm bullterrierjét hívták így, az ő emlékére neveztem el így.
- Milyen fajtájú és nemű kutyád van?
- Amerikai Staffordshire terrier, ivartalanított szuka.
- Mikor és hol született?
- 2010 november 13.-án született, a First of Goldstar kennelben.
- Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?
- Igazi kékvérű dáma; nyugodt, kiegyensúlyozott, határozott és tudja, mit akar.
- Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?
- Lakásban, a legnagyobb kényelemben.
- Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?
- Nyakörvet használok.
- Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?
- 5 hónaposan találtam rá az interneten. Ő volt az utolsó a 10 fős alomból, már kétszer visszakerült a tenyésztőhöz (egyszer válás miatt, másodszor pedig maga a kennel tulajdonosa vette vissza, rossz bánásmód miatt). Akkor megígértem neki, hogy én leszek az utolsó gazdája, így is lett. Szerelem volt első látásra.
- Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?
- Imád buszozni, autózni. A szájkosarat nem szereti, de 10 perc múlva mintha rajta sem lenne.
- Melyik településen éltek a kutyáddal?
- Budapest 22. Kerülete.
- Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?
- Naponta 3-szor. Szerencsére meglehetősen lusta kutya, apportírozni viszont imád.
- Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?
- Egysoros fojtónyakörv és Halti póráz. Úgy sétálunk, ahogy a nagykönyvben meg van írva: szorosan láb mellett jön, figyelve az én tempómra. Nem domináns, nem agresszív, tökéletes.
- Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?
- Minden állattal barátságos, még macskákkal is.
- Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?
- Semmit sem félt senkitől. Abszolút nem féltékeny, de nem is hízelgős típus.
- Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?
- Vannak állandó kutyák, akikkel minden nap összefutunk.
- Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?
- Imádja a gyerekeket, de a felnőttekkel kicsit kimértebb. Persze örül a siminek, de nem esik szét, ha hozzáérnek.
- Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?
- Semennyire. Szereti a nyugalmat, a csendet. Kiskorában sem volt ebből semmi probléma.
- Hogyan nevelted meg?
- Teljesen egyedül neveltem, a kutyaiskolát puszta pénzkidobásnak tartom.
- Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?
- Nem ugat egyáltalán.
- Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?
- 6-7 hónapos koráig volt a rágcsálós korszaka, de akkor is csak egy C vitaminos dobozt és egy régi fülhallgatót kóstolt meg. Azóta semmit sem tett tönkre.
- Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?
- A tüzelés.
- Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?
- Kézilabda és egy sípolós, gumiból készült faág, ami kiskora óta megvan.
- Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?
- Egy napi adagot kap két alkalomra elosztva, szuper prémium minőségű tápot.
- Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?
- Rettenetesen válogatós; ami ízlik neki, abból töménytelen mennyiséget lenne képes megenni.Édesség teljesen kizárva.
- Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?
- Eukanuba és Acana, amit válogatás nélkül megeszik.
- Van valamilyen nedvestáp, amelyet a kutyád kifejezetten szeret?
- A benne lévő cukortartalom miatt nem etetem ilyen táppal.
- Szoktál-e adni neki jutalomfalatokat?
- Igen, kizárólag természetes eredetű falatokat kap, pl. Nyúlfül, bikacsök, szárított pacal, stb.
- Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?
- Egyedül a görögdinnyét eszi meg. Ezen kívül húst hússal.
- Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?
- Nem.
- Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?
- Félévente fürdetem. Úszni imád, nyáron minden nap 3-4 órát képes megállás nélkül úszni a Dunában.
- Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?
- Szerencsére rövidszőrű, így semmilyen gond nincs a tisztántartásával.
- Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?
- Egy ágyban alszunk.
- Veszett-e már el valaha a kutyád?
- Szerencsére még soha.
- Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?
- Nem érdekli.
- Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a kutyádat?
- Kifejezetten intelligens kutya, képes kombinálni és aszerint cselekedni.
- Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kutyafajtát szeretnének tartani?
- Mivel terrier, rengeteg agyi lefárasztásra és foglalkozásra van szüksége. Keményfejű, makacs, így határozott gazdát igényel.
- Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a kutyádat?
- Nem.
- Ivartalanítva van a kutyád?
- Igen.
- Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?
- Teljesen nyugodt és egy rossz szava nincs.
- Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?
- 7 évesen sajnos utolérte minden szukás gazda rémálma, a gennyes méhgyulladás. Időben kaptuk el, és hála az orvosunknak, tökéletesen kigyógyult belőle.
- Törzskönyvezett a kutyád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?
- Igen, a First of Goldstar kennel egyik leszármazottja.
- Pároztattad-e már a kutyád? Ha igen, akkor milyen kutyával és mekkora sikerrel? Ha nem, akkor tervezed-e?
- Nem, soha nem is terveztem. A tenyésztést meghagyom a profiknak, a szaporítókról pedig emberi keretek között, obszcén szavak nélkül nem tudok nyilatkozni...