Momo

Vendég (#235F3)
  • Momo #1
  • Momo #2
  • Momo #3
  • Momo #4
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Sziasztok. Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget.
Tulajdonképpen 7 kutyusunk van. Mind családtagok. A hét kutyusból ötöt örökbe fogadtunk. Köztük Momokát is, még kölyök korában.
Momoka keverék. Palotapincsi és tacskó fajtajelleg dominál benne. Megláttam, szerelem volt első látásra. Ő kellett.

Mikor és hol született?

2008. augusztus 6-án született Budapesten.

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

2008. Novembere óta van velünk. Nagyon szerettünk volna egy kis szőrmókot örökbe fogadni. Barátnőm hívta fel a figyelmemet Momokára, több testvérével együtt ideiglenes befogadónál volt. Azonnal jelentkeztünk érte. Telefonon beszéltem az ideiglenes befogadó hölggyel, és Momoka pár nap alatt hozzánk került. A barátnőm Budapesten lakik, az édesanyja pécsett. Még akkor pécs mellett laktunk, /azóta elköltöztünk/ és a barátnőm felajánlotta, hogy elhozza nekünk Momokát. Kocsival hozta, dobozban, úgy vittük mi is haza kocsival. Végig boldogan aludt az ölemben. Tudta, hogy haza ért...

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Mert olyan édes momokás a tekintete :)Ő egy igazi Momo :)

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Családi házban lakunk, benti kutyus, velünk alszik. Természetesen akkor megy ki amikor akar.

Melyik településen éltek a kutyáddal?

Bács-Kiskun Megyében lakunk, Madarason.

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Igen, szoktunk sétálni menni. Imádja. A faluban szoktunk sétálni, kimegyünk a mezőre is szép idő esetén. Ahogy idősödött már nem olyan nagy a mozgás igénye. Többet alszik, de hála égnek, még aktiv, szívesen sétál. Szeret labdázni, nem hozza vissza, nem akarja odaadni. A frizbi nem érdekli. Nem vagyok sportos alkat, nem sportolok, inkább marad a játék és a séta.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

K9-es hámot visel az összes kutyusunk. Erős, megbízható, kényelmes. Ó, Momoka eléggé kötekedő típus. Minden kutyát megugat, szerintem ez jellemző a kicsi fajtákra. Tudja melyik házban vannak kutyusok, ott megáll beugat, megvárja, amig a másik visszajelez, aztán mint aki jól végezte dolgát - jól megmondta a magáét - újból indulunk. Momoka szót fogad, ha sétálunk, szépen poroszkál velem. Nem fázós, eléggé szőrmók. Ám van kutya kabátkája, de nagy hidegben nem viszem ki.
Mindenkinek ajánlom a k9-es kutyahámot.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Általában kijön más kutyákkal, főleg a szukákkal. Nincs cicánk, nem tudom hogyan viselkedne velük. Ha idegan macsek téved felénk, ugatja, de ez természetes. Több kutyusunk van, Momoka azt hiszi Ő a főnök, igyekszik a kan kutyusainkat "dirigálni"... Szerencsére a nagyok elnézik neki. Szerintem tisztelik a korát is.

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

Nem zavarja, ha a többiekkel foglalkozom. Igen, félti a játékát, az ételét... Ha csak közelednek felé, már morog olyankor. Nem féltékeny, mindig mellettünk ücsörög ha kint vagyunk nyáron a hintaágyban, este velünk alszik az ágyon. Több kutyussal alszik együtt, Lilivel, és Boszival. Lili staffi, örökbefogadott, Boszi is örökbe fogadott mopsz. Ők nem olyan régóta élnek velünk. Momoka szépen elvan velük.

Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?

Kimondottan nincsenek barátai, kedvencei. Momoka már idős, inkább elvan köztük. Nem félős, nem visszahúzódó, sőt... Van amikor dirigál a többieknek. Kicsit akaratos, néha nagy szájú. Imádni való.

Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?

Idegenekkel bizalmatlan, ha jön valaki ugatja, sőt a bokáját csipkedné. Nem barátkozik. Simogatni sem hagyja magát soha. Kicsi kora óta ilyen. Mindig mellettünk üldögél, vagy ölben van. Hozzánk szeret bújni. Imád autózni, ahogy a többi kutyusunk is. Nyaralni mindig jön velünk.

Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?

Soha nincsenek egyedül hagyva. Ha nyaralunk, a lányom itthon marad velük. Egyszer volt rá példa, amikor a lányommal itthon maradt, nem evett, csak ivott, feküdt, búskomor volt. Két napra mentünk el, az első eset volt amikor itthon maradt. Sajnos nem vihettük magunkkal, addig mindig együtt nyaraltunk vagy ha mennünk kellett jött velünk. Azóta ilyen nem volt, bárhova megyünk, Momoka jön velünk.

Hogyan nevelted meg?

Nem járt kutya iskolába. Könnyen szoba tiszta lett, mert már az ideiglenes befogadója rászoktatta. Okos kiskutya, mindent megért. Mi tiszteletben tartjuk a kutya egyéniségét. Ismerni kell őket. Nyilván nem szabad mindent rájuk hagyni, ám ahány fajta, annyi féle. Én azt vallom rossz kutya nincs, csak rossz gazda. Momoka a mi kis mindenünk, minden egyes lelki rezdülésemet érzi. Ha csak szomorú vagyok, már ott van és néz rám, kéretőzik fel az ölembe. Nincs különösebb nevelési módszerünk. Sokat foglalkozunk velük, sétálunk, játszunk, természetesen szabályok vannak, amiket be kell tartaniuk. A legnagyobb nevelési erő nálunk a szeretet.

Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?

Nagyon jó jelzőkutya. Amilyen kicsi, olyan nagy szája van. Ő az első a falkában, aki azonnal reagál a legkisebb zajra is. Nem ugat többet a megszokottnál. Éjjel szépen alszik reggelig.

Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Minden kutya rág kölyök korban. Már kinőtte. Papucsot imádta rágni. Amit kapott játékot, azt is csócsálta, de a gazdi papucsa érdekesebb volt. Nincs tippem, minden kölyök rág. Később elhagyják.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?

Nem volt ilyen.

Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?

Momoka egy akaratos, elkényeztetett kis ficsur.

Mennyire játékos a kutyád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?

Szeret labdázni, köveket gyűjtögetni. Nem tudom miért imádja a kavicsokat, általában köveket ás az udvaron, és azokkal játszik.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?

Biztos jó dolog a nyersetetés, már sok gazditól hallottam és olvastam róla. Mi tápot is adunk nekik és házi kosztot is. Viszont odafigyelünk, hogy mit ehetnek és mit nem. Kapnak még huminosavat is.
Ám most Momokánál ételallergia lépett fel, ezért áttértünk másik tápra, a k9-es hiypoallergén tápot kapja és olyan házi kosztot, amit megehet. Nincs szárnyas kaja az étrendjében. Szépen kezd helyre jönni a szőre, a bőre. Ezért is rendelek most az Okosgazditól a számára ilyen tápot és juti falatot.

Általában milyen étvágya van a kutyádnak, illetve mennyire válogatós?

Igen, Momesz "mindenevő" nem válogat. Nem habzsol, nem kövér, normális a test súlya. Szerencsére eddig még nem volt étvágytalan.

Van valamilyen szárazeledel, amelyet a kutyád nagyon szeret?

Imádja a k9-es vadas tápot.

Van valamilyen nedvestáp, amelyet a kutyád kifejezetten szeret?

K9-es.

Szoktál-e adni neki jutalomfalatokat?

Igen, imádja. K9-es.

Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?

Nem eszi meg a zöldséget és a gyümölcsöt. Ezért kap a többivel együtt huminosavat, hogy pótoljam a vitamint.

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

Igen, mindig visszük. Imád autózni. Tömegközlekedni nem szoktunk, mindenhova kocsival megyünk.

Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?

Igen, huminosavat kap. Mindent tartalmaz, ami kell. Mindegyik kutyám kapja.

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Igen, nagyon fontos. Advantixot kap havonta.

Mennyire igényel komoly figyelmet kutyád szőrzetének és karmainak ápolása?

Nem járunk kozmetikushoz, soha nem is jártunk. Van külön törölközőjük, fésűjük, stb. Huminosavat kapnak. Mivel hosszú szőrű Momoka, ezért gyakran kell fésülni. Kb. Hetente szoktuk.

Milyen gyakorisággal szoktad fürdetni a kutyádat? Hogy viszonyul a vízhez?

Momoka hozzá van szokva a fürdetéshez, a hajszárítóhoz is, de mióta a bőre problémás, ezért nem fürdetem, száraz a bőre. Nem fél a víztől.

Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?

Velünk alszik az ágyon, de van mellettünk kiságya is. Ott is szokott aludni, ha megun bennünket. Igen, napközben is alszik.

Veszett-e már el valaha a kutyád?

Szerencsére még soha nem veszett el. Természetesen chippes, az az első, hogy legyen bennük chip, hiszen így könnyebb őket megtalálni, ha ne adj Isten elvesznének. Persze helyesnek tartom!!!

Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?

Nem érdekli. Nem fél.

Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a kutyádat?

Momoka nagyon okos, ám egy beképzelt, nagyszájú pasi. Nagyon jó probléma megoldó, inkább neki megy a nagy kutyának, sem hogy engedne. :)néha kis köcsög :)

Milyen tanácsot, tanácsokat adnál más gazdiknak, akik a tiédhez hasonló kutyafajtát szeretnének tartani?

Imádni kell, elnézni a hülyeségeit, ám következetesen kell nevelni. Érdemes sokat beszélgetni vele. Én szoktam. Megérti.

Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a kutyádat?

Nem.

Meséld el a legjobb közös élményeteket.

Ó, rengeteg van. Nem lenne elég az oldal :)

Milyen speciális, egyedi képességei vannak a kutyádnak? Tud valamilyen különleges trükköt?

Igen. Odaül a jutifalat tartó szekrény elé és ott nyunnyog, mereven néz, amig nem kap.

Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?

Bajára visszük mindegyiket, a Bajavethez járunk. Imádjuk a dokit és társait. Nagyon jó csapat, lelkiismeretesek. Nagyon ajánlom őket. Ahogy bemegyünk a váróterembe, már remeg. Érzi, hogy dokinál van. Nem szeret odajárni. Momoka mindent megkapott, ahogy a többi kutyusunk is. Oltások, chip, stb.
Legutóbb a bűzmirigyét kezelte a dokink, jövő hónapban februárban visszük vissza kontrollra.

Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?

Szerencsére nem volt.

Ivartalanítva van a kutyád?

Egyedül Momoka nincs ivartalanítva a kutyusaink közül. Azért nincs, mert akkor nem láttuk szükségét, még egyke kutyus volt. Egyébként egy heréje van. Mi fontosnak tartjuk az ivartalanítást. Az összes többi kutyusunk ivartalanítva van.

Törzskönyvezett a kutyád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?

Momoka keverék. Nincs tk.

Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?

Ó, nagyon aktív, mint a képen is látszik, kő van nála. Imád ásni, kutakodni.

Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?

Nem tud kiszökni. Bomba biztos a kerítés.

Pároztattad-e már a kutyád? Ha igen, akkor milyen kutyával és mekorra sikerrel? Ha nem, akkor tervezed-e?

Nem pároztattuk.

Van-e esetleg még valamilyen egyéb érdekesség a kutyáddal kapcsolatban, amit megosztanál a többiekkel?

Köszönöm a lehetőséget, szívesen beszélek róluk.


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13