Luna

Vendég (#CEB6)
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Francia bulldog

Mikor és hol született?

Pécs, 2017 szeptember 2

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

Sokat gondolkoztunk, hogy nagyon szeretnénk egy francia bulldogot a szüleimmel. Apukám egyik barátjának már kettő kutyája is volt ettől a tenyésztőtől. Úgy gondolom nem véletlen, hogy onnan hoztuk el Lunát, hiszen a Hajnalka utcában született és engem is Hajnalkának hívnak. Belefért a tenyerembe, amikor kiválasztottuk, de szerelem volt első látásra. Meg is foghattam és el is aludt a kezemben. Aztán teltek múltak a hetek, annyira vártam már, hogy végre hazahozhassuk és mikor végre itthon volt, első dolga volt megugatni a szemetest, amin egy másik kutya volt, innen tudtam, hogy a kis drágám azért született meg, hogy a családunk része legyen. Mindenkinek ajánlani tudnám ezt a tenyésztőt, ugyan nincs külön kennel neve, de szívből csinálja, amit csinál. Mindenre odafigyel, az összes kiskutya makk egészséges volt és a 7 hónap alatt, amióta nálunk van Luna, egyszer sem voltunk állatorvosnál.

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Legelőször én kék színű francia bulldogot szerettem volna és elkezdtem francia női neveket nézni az interneten, akkor akadtam a Luna névre, mely holdat jelent franciául. Annyira megtetszett ez a név, hogy miután eldöntöttük sokak tanácsára, hogy ne kéket vegyünk, úgy voltam vele, hogy annyira gyönyörű ez a név, hogy bármilyen színű lesz én így fogom hívni.

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Alapvetően a házban van, sokat vagyunk kint vele a kertben, ahol kedvére rohangálhat. Éppen most csináltatunk neki egy névre szóló kutyaházat, hogy a hűvösebb délutáni órákban kint tudjon lenni de el is tudjon bújni ha úgy tartja kedve.

Melyik településen éltek a kutyáddal?

Pécsen

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Szinte minden nap az utcában, a kertben is rohangálunk, labdázunk, a kedvenc kis botocskáját hurcibálja. Az esetek 85%-ban visszahozza a labdát, de amikor megmakacsolja magát, akkor bizony senki nem kapja meg a játékát, inkább elfut vele és hempereg a fűben.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

Abszolút nem fázós, télen még picike volt de akkor sem igényelte a ruhát, egyenesen idegesítette, a hámot sem igazán szereti, csak akkor használunk hámot, ha kocsiban utazik. Van, amikor el szeretne húzni ha épp meglát egy macskát, olyankor rövidebbre fogom a pórázt, hogy a lábam mellett menjen.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Mindenkivel játszana, csak a cicákkal kicsit durvábban de abszolút nem agresszív, csak olyan kis bohóc, mint az összes francia bulldog

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

Én bármikor belenyúlhatok a táljában, kiskorától kezdve erre szoktattam, benyúltam miközben evett, nem is veszi észre ha bent van a ujjam, soha nem morgott meg, amikor a kajájába nyúltam. A macskámmal azonban már volt egy kisebb konflikusuk ez miatt, a cicám bele akart szagolni a kutyám táljába és Luna természetesen megmorogta, én azonnal rászóltam de semmi komolyabb nem történt egy morgásnál.

Vannak-e kutyádnak "barátai" a többi kutya vagy állat közt?

Soha nem félt egyik állattól sem, mi féltjük inkább a nagyobb kutyáktól de az a helyzet, hogy a szomszéd nagy kutyája fél tőle. De ez cseppet sem hatja meg, ugyanúgy megy oda hozzá és játszani szeretne vele.

Mennyire családbarát, illetve társaságkedvelő a kutyád?

Imád ölben lenni, sőt megy a hiszti ha nem vakargatjuk meg a pocakját. A szomszéd kisgyerekkel imád játszani és futkározni, minden ismerősünket nagy örömmel köszönti, de az idegeneket megugatja a házból, szóval védi is a házat. Ha valaki ott van nálunk és leülünk a konyhába, akkor el se mozdul mellőlünk. Véleményem szerint egy kicsit túl barátságos, erről próbáljuk most leszoktatni, hogy ne akarjon mindenkihez odamenni az utcán.

Mennyire veszi zokon, ha rövidebb-hosszabb ideig egyedül marad?

Szerintem soha nem volt huzamosabb időre egyedül hagyva, valaki mindig van itthon, nyaralni még nem voltunk vele, ez az első nyara de én sajnos egész nyáron dolgozom szóval ő is itthon marad velem

Hogyan nevelted meg?

Nagyon könnyen szobatiszta lett, szerencséte mindig volt itthon vele valaki, így mindig ki tudtuk vinni ha kellett akkor óránként. Gondolkozunk a kutyaiskolán mert kicsit szeleburdi a kisasszony. Pacsi, ül, fekszik nagyon szépen megy, a maraddal kicsit gondok vannak. A konyhaasztalt és a székeket kedve szerint faragta ki, erről kellett leszoktatni, de azért még van hogy próbálkozik pedig millió játéka van. Szerintem nagyon fontos, hogy a kutya megfelelő módon tudjon viselkedni, mind otthon mind pedig más emberek és állatok társaságában

Mennyire jó jelzőkutya? Mennyire ugatós?

Sokat ugat hisztiből, ha valami nem tetszik neki, ilyenkor egy babaajtóval szépen elzárjuk az előszobába, hogy le tudjon nyugodni. Ha valaki bejön az ajtón akkor általában jelez de amint látja, hogy mi vagyunk vagy ismerős, már jön is üdvözölni.

Veszett-e már el valaha a kutyád?

Nem

Hogy viseli a mennydörgést, tűzijátékot, petárdázást?

Nem fél tőle, mert játszottunk vele, amikor szilveszteri tűzijáték volt. Majd kint néztük vele, élvezte. A mennydörgésre meg a villámlásra ugat.

Hogyan viselkedik az állatorvosnál a kutyád?

Állatorvosi rendelőben meg nem járt, az állatorvos jött ki minden alkalommal, nem volt különösebb problémája semmivel

Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a kutyádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?

Nem volt, hála istennek.

Ivartalanítva van a kutyád?

Még nincsen, 1 éves korában tervezzük.

Kutya és kert … mennyire szeret nem hivatásos kert- és tájrendezőként közreműködni?

Igazi kis kertész, lelegeli a füvet, kitépkedi. Fűnyíróként és levélvágóként is funkcionál, egy is hód beütéssel.

Jellemző-e, hogy kiszökik a lakásból, kertből a kutyád?

Volt rá példa de csak az utcába ment ki a szemben lévő kertbe, ami szintén a miénk, ott szokta elvégezni a dolgát.

Pároztattad-e már a kutyád? Ha igen, akkor milyen kutyával és mekorra sikerrel? Ha nem, akkor tervezed-e?

Nem, nem is tervezem.


Hozzászólások (1)

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13