Batyu

Bio
Milyen fajtájú és nemű kutyád van?

Labrador-vizsla keverék kan (esetleg egy csipet ridgebackkel vegyítve). Mindig is a közepes-nagyobb testű kutyák tetszettek, az pedig egyértelmű volt, hogy örökbe fogadunk egy árvát és nem veszünk.

Mikor és hol született?

2015 nyarán született, egy budai elhanyagolt kertben mindennemű emberi kapcsolat nélkül.

Mióta van meg és hogyan került hozzád a kutyád?

Örökbefogadott kutya, a testvérével (szuka, az anyjuk előző almából) együtt költöztek hozzánk. Egy beszámíthatatlan öregember kertjébe születtek, emberi kapcsolat nélkül nőttek, a gazda halála után menhelyre kerültek. A szocializáció hiánya miatt az egész kutyacsalád rettegett az embertől, megérinthetetlenek voltak. Önkéntes sétáltatóként kerültünk kapcsolatba velük, első sétánkkor meg sem lehetett őket simogatni. Egy évig foglalkoztunk velük, míg végül már annyira szoros lett a kapcsolat, hogy örökbe fogadtuk őket. Addigra már nem féltek, végre igazi kutyák lettek!

Miért így nevezted, neveztétek el őt?

Az állatvédőktől kapta a nevét, B betűvel kellett kezdődnie, mivel az anyjuknak a 2. alma volt, így ő is és az összes alomtestvére B betűs nevet kapott. Illik rá, így megtartottuk.

Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?

Lakásban lakik velünk a hasonló közepes-nagy méretű testvérével. Ha egyetlen dolgot tanácsolhatok, senki se a kutya mérete alapján válasszon kutyát lakásba, hanem a kutya természete alapján. A házban a mieinken kívül lakik még 4 kutya, mind kistestűek (tacskó, westie, yorki keverék), folyton ugatnak, zeng tőlük a ház, a lakóközösség kiborult. A mi két nagyobb testünknek egy hangja sincs, ha itthon maradnak egyedül szépen alszanak, a szomszéd ebek a gazda mellett is ugatnak. Nyugodt természetű kutyák és egy társasházban ez nagyon fontos.

Melyik településen éltek a kutyáddal?

Pesten élünk

Szoktad-e sétáltatni? Merre és milyen gyakorisággal?

Szeret sétálni, de nem túl nagy mozgásigényű, a kanapén való pihenés a fő hobbija. Napi 2-3 km-t biztosan megteszünk, jó időben hétvégén erdei kirándulásokra megyünk. Ott (tereptől függően) 6-7 km bőségesen elég, utána már az autóba is alig tud beugrani.

Milyen pórázt, hámot, esetleg egyéb felszerelést - kutyaruha, világító felszerelés - használsz sétáltatáskor?

Mi hámmal szeretünk leginkább sétálni, annak ellenére, hogy sokak szerint így jobban húznak a kutyák, a mieink kevésbé, pedig nem speciális hám. Ha nincs valami extra inger (macska, másik kutya, erdőben őz, nyúl), akkor csak kicsit húznak, ami igazából nem zavaró. Ha extra inger van, akkor megy az őrjöngés, ennek a visszaszorításán dolgozunk most.

Általában hogy jön ki a kutyád más állatokkal?

Ha a másik fél barátságosan közelít, akkor nagyon barátságos. Azt nehezen viseli, amikor kistestű kutyák méterekről leugatják a fejét. Macskákat nem szereti.

Zavarja-e, ha mellette más kutyákkal is foglalkozol? Félti-e játékát, ételét más állatoktól, esetleg az embertől?

A testvérére nem féltékeny, más kutyák esetében kicsit húzza a száját, de nem avatkozik közbe. Nem félt semmit, sem embertől, sem állattól. Lehet a menhely hatása, hogy születésétől fogva soha nem volt semmije (eddig), de abszolút nem irigy a dolgaira.

Jellemző (volt) rá, hogy megrág olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Mivel nem kölyökként került ide már túl voltak a legkritikusabb korszakon. Annak ellenére, hogy sosem volt igazi gazdájuk nem rágnak meg soha semmit a lakásban. Kivéve persze az erre a célra szánt gumijátékokat. Egyszer kezdte volna el rágni a kanapét takaró pokrócot, de rászóltunk, azóta nem fordult elő. Azt gondolom, hogy a kutya alaptermészetén túl sokat számít az, hogy sosem unatkoznak illetve kellőképpen le vannak fárasztva.

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a kutyáddal kapcsolatban szembesültél?

Nekünk az előélete miatt az volt a legnagyobb kihívás, hogy ne rettegjen az emberektől és az új, ismeretlen helyzeteket is kezelni tudja. Millió pozitív élménnyel felépítettük először a bizalmat, utána pedig elkezdtük új helyzetekhez szoktatni pl: városi környezet, ismeretlen emberek. Két évbe telt és még mindig érződik rajta a múlt, de ezen a szinten már biztonsággal vihető bárhova.

Egy nap hányszor, illetve mivel eteted?

Amíg menhelyen élt rettentő vékony volt, pedig egész jó minőségű tápot kapott, sokszor ment a hasa. Amióta velünk él azonnal elkezdett gyarapodni, a stresszmentes élet rengeteget jelent. A korábbi hasmenései miatt hipoallergén tápot kap két részletben, reggel és este. Feltétnek pedig pár kocka almát, banánt, répát (bár ezeket néha otthagyja) vagy egy kicsi kutyakonzervet, kutyaszalámit szoktunk adni.

Milyen zöldség(ek)et és gyümölcs(ök)öt szeret a legjobban a kutyád?

Pár kocka almát, répát vagy banánt szokott kapni, de hangulatától függ, hogy megeszi-e. A málnát nagyon szereti.

Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?

A sok ismeretlen ember miatt a tömegközlekedéssel nem próbálkozunk, autózni viszont az első pillanattól kezdve tud és szeret is. Leül vagy elfekszik végig az úton.

Adsz neki rendszeresen valamilyen vitamint, egyéb táplálákkiegészítőt?

Mivel még csak 2 éves múlt így táplálékkal próbálom bevinni a vitaminokat. Napi 1 teáskanál 100% kókuszolajat kap (nagyon szereti), azt olvastam jót tesz a leheletnek és a fogaknak, mivel sajnos komolyabban rágni nem mindig szeret. Csak ajánlani tudom, nekünk bevált!

Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?

Scalibor állandó viselete és rendszeres spot on használat. Sokat kirándulunk, mégsem volt benne soha kullancs.

Veled egy légtérben, vagy külön alszik a kutyád?

Van mindkettőnek saját műanyag kutyakosara az egy kis szobában, éjjelre a háló ajtaját becsukjuk, de az ő ajtajuk nyitva. A szobánk előtti folyosó szakaszra le van terítve egy vastag paplan. Szeretik cserélgetni a helyüket. Ha jobban ki akar nyújtózni ott a nagy paplan, ha gömbölyödve akar aludni ott a kosár. A menhelyi élet után imádják a csendet és nyugalmat, így napközben is sokat szundítanak, pihennek.

Ivartalanítva van a kutyád?

Mindkét kutyánk (szuka és kan) ivartalanítva van. Amíg ennyi kedves, szeretetéhes, egészséges és gyönyörű kutya tengeti a napjait a menhelyeken, azt gondolom nem kell több kutya erre a világra. A mieink is egy nem tervezett alom tagjaiként jöttek a világra és emiatt rengeteg rosszat megtapasztaltak, pedig nagyon fiatalok még. Több a kutya, mint a jó és felelősségteljes gazda. Továbbá az orvosok által hangoztatott egészségügyi előnyök, amik az ivartalanítással járnak számomra meggyőzőek.


Hozzászólások (1)

  • tappancsok

    Sok boldog kutyás éveket csodás gazdi, menhelyről igenis jó örökbefogadni, én is onnan hoztam Maszatot csodás lények!!

    2017. 11. 21. 04:01Válasz a hozzászólónak
    • Bio

      Köszönöm szépen, én is sok-sok boldog évet kívánok Maszattal, megnéztem a profilját, rettentő helyes és okos. Büszke lehetsz rá! A menhelyek igazi kincseket rejtenek, csak meg kell látni :)

      2017. 11. 23. 17:58

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13