- Miért így nevezted, neveztétek el őt?
- Ivartalanítás után nem sokkal fogadtuk örökbe. Amikor az első (és egyben utolsó)látogatásra mentünk, a mellső két lábához, a hónaljához bekarolva kicsit megemelte az őt gondozó hölgy, hogy lássuk, milyen szépen gyógyul a műtéti sebhelye. Szegény teljesen megvolt rémülve és még a csupasz pocakját is mutogatták - innen a neve. Szerelem volt első látásra, a papírmunka után haza is hoztuk.
- Mikor és hol született?
- Eger, 2019. November (?)
- Hol és milyen körülmények között tartod? Lakásban, házban, kertben?
- Panellakásban. Szeret az ablakban ülni és nézelődni, a radiátoron feküdni, mindene egy puha pléd (ami elvileg az enyém), de a cicavár tetején is lustálkodni.
- Milyen a kedvenced jelleme, viselkedése? Milyen jelzőkkel illetnéd?
- Az ismeretleneket nem szereti, mindig elbújik valahova, mert fél tőlük.Velünk barátságos, sokat dorombol, hízeleg, beszélget. Párom állítása szerint ha itthon vagyok, én vagy az Atya Úr Isten a macskának, őt le se kakkantja, mert tuti, hogy egy légtérbe van velem, és/vagy az öleben alszik.
- Figyelmet fordítasz-e kedvenced élősködők elleni védelmére?
- Abszolút lakásmacska, de nézem a füleit, a szőrét, bőrét, tappancsait, száját.
- Meséld el a legjobb közös élményeteket.
- Szoktad-e az utazásaidra magaddal vinni? Hogyan viseli a tömegközlekedéssel, autóban stb. való utazást?
- Utál utazni, az állatorvoshoz való menetelt is mindig rosszul éli meg, hosszabb autózásnál lihegve kapkodja a levegőt. Leszoktam takarni a hordozót, hogy jobban - úgymond - elbújva érezze magát és figyelek arra, hogy mindig a látóterében legyek.
- Mióta van meg és hogyan került hozzád a cicád?
- 2020.05.25. Rex Állatotthonból örökbefogadott.
- Milyen fajtájú és nemű macskád van?
- Európai rövid szőrű, ivartalanított nőstény.
- Melyik településen éltek a macskáddal?
- Budapesten.
- Általában hogy jön ki a cicád más állatokkal? Nagyon területvédő?
- Egyedüli macska, ebben a témában viselkedése nem ismert.
- Területvédő? Agresszív más macskákkal? Vannak a macskádnak "barátai" a többi állat közt?
- Nem ismert.
- Mennyire társaságkedvelő a cicád? Szereti, ha simogatják? Mennyire bújós, dorombolós?
- Fél az idegenektől, általában elbújik, ha ismeretlen jön. Egyébként nagyon figyelemigényes, szereti az állvakargatást, simogatást, ölben fekvést és az ágyban együtt szoktunk aludni.
- Ha lakásban tartod a cicád, hogy viseli, amikor rövidebb-hosszabb ideig egyedül hagyod?
- Egy napot még lazán kibír, 2 napnál után már nagyon hisztis - még akkor is, ha van, aki eteti és vigyáz rá.
- Próbálkoztál-e a cicád megnevelésével?
- Az almot első perctől kezdve szépen használta, de a kaparófa használatára én szoktattam rá. A kaparófát a fotel mellé tettem, és amikor a karmait a bútoron akarta élesíteni, óvatosan megfogtam a mellső lábait és a mancsait a kaparófa oszlopához nyomva mozgattam kicsit, hogy azt kéne vakargatni. 2-3 nap után már nem volt érdekes a fotel széle, előírásszerűen használta a kaparófát. Szerencsére sok baj nincs vele, nem ront-bont és nem ugrik fel mindenhova még játék közben se.
- Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel a macskáddal kapcsolatban szembesültél?
- Nem ismert, szerencsés gazdi vagyok.
- Mennyire játékos a cicád? Van esetleg valamilyen kedvenc játéka?
- Délután/este igényli a játékot, a kedvence egy pálcás, madzagon lógó egér, de a pálcával jobban szeret játszani, mint az egérrel.
- Egy nap hányszor, illetve mivel eteted a cicád?
- Napi kétszer bolti táppal: reggel két féle száraztáp, az egyik úgynevezett "reggeli" kis adag, a másik "egész napos" kicsit több, délután egyszer 1/3 alutasakos nedves táp.
- Általában milyen étvágya van a macskádnak, illetve mennyire válogatós?
- Ha rajta múlik, mindent is megeszik, egy konyhamalac megirigyelhetné. Az nedvestáp habzsolása ellen vettem neki speciális műanyag tálkát, ami eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
- Van valamilyen szárazeledel, amelyet a macskád nagyon szeret?
- Jelenleg a Josera léger nagy sláger nála, de a Smilla Adult Sterilised halasát is nagyon szereti.
- Van valamilyen nedvestáp, amelyet a macskád kifejezetten szeret?
- Neki mindegy, csak adjam már oda. Nekem fontosabb, hogy jó minőségű tápot kapjon, jelenleg a Shelma gabonamentes alutasakosait vesszük neki, amit jó ízűen falatozik.
- Szoktál-e adni a cicádnak jutalomfalatokat?
- Igen, 2-3 darabkát változó időközönként (nem mindennap), kedvence a Mark&Chappell Vetiq Breath & Dental.
- Adsz a cicádnak rendszeresen valamilyen vitamint, táplálákkiegészítőt? Macskafüvet?
- Macskafüvet néha veszek, azt nagyon szívesen elrágja.
- Előfordul, hogy megfürdeted a cicád? Hogy viszonyul a vízhez?
- Még nem.
- Mennyire igényel komoly figyelmet macskád szőrzetének és karmainak ápolása?
- Hetente fésülöm, vedlés idején gyakrabban, de rövid szőrűként jól elvan, nem igazán hullik a bundája. Karmait rendszeresen koptatja a cica bútorokon, nem vágom őket.
- Éjszaka mennyire aktív? Házimacska esetén veled egy légtérben, vagy külön alszik a cicád?
- Jellemzően velünk alszik egy ágyban a lábunknál, reggel a hasasom/fejem mellett. Napközben is szeret lustálkodni, délután/este szeret játszani, amikor hazaérünk a munkából és lefekvés előtt, éjszaka valóban alszik, nem szokott randalírozni a lakásban.
- Tűnt-e már el valaha hosszabb időre a macskád?
- Még sose szökött ki, de van benne chip.
- Mennyire tartod okosnak, jó probléma megoldónak a macskád?
- Nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ha valamit megakar szerezni, megfogja.
- Ha esetleg valamilyen ritkább fajtájú cicád van (perzsa, sziámi, bengáli...), akkor tudsz-e tanácsot adni olyan gazdiknak, akik a tiédhez hasonló macskafajtát szeretnének tartani?
- Szoktad-e kiállításokra, versenyekre vinni a macskádat?
- Nem.
- Milyen speciális, egyedi képességei vannak a macskádnak?
- Megtanult kézjelzésre felugrani az ölembe.
- Ivartalanítva van a macskád?
- Igen.
- Hogyan viselkedik az állatorvosnál a macskád?
- Be van sz*rva. Odaúton hisztizik és hiperventillál, a rendelőben csendbe van, a dokinál teljes rémületben viseli, ameddig megkapja az oltást, megnézik a száját, fülét, szőrét, és féreghajtót nyomnak a szájába. A Rex Állatrendelőbe szoktunk járni, mert az van hozzánk a legközelebb, minden orvos kedves és segítőkész.
- Volt valamilyen betegsége, fertőzése vagy sérülése a cicádnak, amiből sokáig lábadozott és nehezen vészelt át?
- Mellbimbó gyulladás - vakarta és rágta, krémezni kellett hetekig és szurkolni, hogy a krémet ne nyalja le.Fülgyulladás - szintén hetek, csepegtetni kellett és fültisztító pálcával mosni, kicsit húzta a fejét és folyton vakarta.
- Törzskönyvezett a macskád? Mit lehet tudni a vérvonaláról, szüleiről?
- Nem, utcáról került menhelyre, onnan hozzánk.
- Van-e esetleg még valamilyen egyéb érdekesség a macskáddal kapcsolatban, amit megosztanál a többiekkel?
- Költöztél-e már valaha a macskáddal?
- Még nem.
- Milyen alom vált be a cicádnál (lakásban tartott macska esetén)?
- Biolux (riolittufa).
- Erős a vadászösztöne? Hozott-e már haza valamilyen zsákmányt a macskád (egeret, madarat)?
- Ismeretlen, szobacica.
- Születtek-e már kölykei a cicádnak?
- Tudtommal nem, fél éves korában fogadtuk örökbe.